Cikkek listázása

„Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában” (Jak 2,17)

A szív átváltozása

Szerző: Rémi Véricel FMS

Amikor még kisfiú voltam, megkérdeztem egyik jámbor nagynénimet: „Igaz-e, hogy Jézus 40 napig a pusztában volt, nem evett és ivott semmit, de még háza sem volt? „Igen, lehetséges – válaszolta –, mert Jézus az Isten Fia.” Elfogadtam a válaszát.

Amikor még kisfiú voltam, komolyan megtartottuk a nagyböjtöt. Mi, gyermekek nem szórakozhattunk. Semmiféle édességet nem kaptunk szüleinktől. Nagyon közel kerültünk a szenvedő Jézushoz, megéltük szenvedését, kereszthalálát. Vártunk a húsvéti ünnepeket. A szüleink lelkiismeretesen megtartották a hamvazószerdai és nagypénteki szigorú böjtöt. Sem ekkor, sem a többi pénteki napon nem fogyasztottunk húst. De nekünk ez nem okozott problémát. Ezeken a napokon nagyon finom volt a tengeri hal, a gombás tészta és a fűszeres rántott tojás.

Végül felnőttem. Megtanultam, hogy Jézus nem maradt 40 napig a pusztában étlen-szomjam, és még fedél is volt a feje felett! Azt is megtanultam, hogy a 40-es szimbolikus szám a Bibliában. De azt is tudom, hogy Jézus az Isten fia, aki ugyanolyan ember volt, mint mi. Éhezett, szomjazott, akár a többi ember! Neki is volt öröme, szomorúsága. Többször felháborodott, sírt, sőt dühöngött is, elég, ha a templomból kiűzött kereskedőkre gondolunk. Hozzánk hasonlóan ő is kísértést szenvedett, de ezt a Szentlélek erejével legyőzte s a bűntől mentes maradt.

Azután kikerestem a Bibliából a böjtről szóló részeket: „Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!” (Iz 58,6–7)

Izajás próféta után Jézus böjtről szóló tanítására koncentráltam: „Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz” (Mt 6,16–18).

Végül teológiai tanulmányaimnak köszönhetően megtaláltam a megváltás titkát. A II. vatikáni zsinat útmutatása eligazít mindennapi életünkben, a mai modern világban. Jézus a világra született, megalapította az egyházat, kínhalált szenvedett értünk; meghalt a kereszten, de feltámadt. Mindez már 2000 éve történt. De még nagyobb titok az, hogy Jézus ma is itt jár közöttünk. Amikor egy ember szenved, újra valósággá válik Jézus szenvedése. Ahol egy ember meghal, Jézus az, aki meghal, hogy az örök életre támadjon fel. Ahol egy ember elnyomatásban, fogságban, betegségben szenved, vagy igazságtalanul ítélik el, kitaszítottként tengeti életét, benne Jézus szenved. Amikor emberek milliói halnak éhen, Jézus az, aki éhen hal világunk pusztaságában.

Igen, felnőttem. Megtaláltam az élő Jézus Krisztust a mai világban. De zavarban vagyok, amikor valaki csupán a 2000 évvel ezelőtti történéseken sajnálkozik. Ha egy templomi keresztútnál pusztán a szenvedő Jézusra emlékezünk, de képtelenek vagyunk megérteni és segíteni a mellettünk szenvedőket, megfeledkezünk a fajgyűlölet, a jogtalanság, az igazságtalanság áldozatairól, és semmit se teszünk azért, hogy szebb és jobb legyen a világ, akkor nem jó úton járunk.

Milyen nagyböjt tetszik tehát a Jóistennek? A szentatya a béke megteremtésére hív minket. Az igazságot, a megbocsátást és a nagyvonalúságot kéri tőlünk. Azt is kéri, hogy segítsünk a szegényeken, különösen mi, akik nap mint nap pazarolunk s feleslegesen vásárolunk. A nagyböjt tehát az, amikor azt adom, amit nélkülözni tudok, amiről jó szívvel lemondhatok. Ez a szív teljes átváltozása! A nagyböjt imádság is. Azért imádkozunk, hogy a Jóisten adja meg nekünk a Szentlélek erejét. Csak így lehet valóban harcolni mindenfajta fajgyűlölet, igazságtalanság, elnyomás ellen úgy Magyarországon, mint az egész világon. Csak így fogjuk megteremteni az igazi békét körülöttünk s a föld minden pontján.

Az idei év nagyböjtje legyen az ima, a böjt és a bűnbánat ideje! Hozza el az emberek közé a tevékeny szolidaritást és a békét. Csak ez adhatja meg a helyes irányt, hogy az ima, a böjt és bűnbánat valóban méltó gyümölcsét teremje!

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>