Cikkek listázása

a Szent István Rádió kiadványai

Közös ég alatt

Szerző: Szarvas István

Fotó: Szarvas István

A Szent István Rádió (korábban Magyar Katolikus Rádió – Eger) november 15-én tartott sajtótájékoztatóján mutatta be két kiadványát (Közös ég alatt, Forgácsok Noé bárkájából), amelyek környezetvédelmi témában jelentek meg könyv, illetve multimédia CD formátumban.

Ezek a kétnyelvű (magyar-szlovák) kiadványok egy rádióműsor riportjainak rögzített változatai. A Közös ég alatt című magazin pályázati támogatással született meg, az Európai Unió PHARE CBC nevű programjának keretében. A projekt egyik legfontosabb eleme az volt, hogy a tervek ne csak egy állam környezetvédelmére vonatkozzanak, hanem határon átívelők legyenek, azaz szlovák és magyar szempontokat egyaránt tartalmazzanak.

A Magyar Katolikus Rádió Alapítvány az érsekújvári Regionális Művelődési Központtal kötött megállapodást az elképzelések közös kidolgozására, s az együttműködésben részt vett a szlovákiai katolikus rádió, a besztercebányai székhelyű Rádió Lumen is. Az alapvető cél az volt, hogy minél nagyobb nyilvánosság számára tegyék ismertté a környezettudatos szemléletet, olyan témákat feldolgozva, amelyek mind a két nemzetet érintik.

Közös ég alatt

A szerkesztők úgy látták, hogy ennek keretében nagyon hasznos lehet, ha a Magyarországon nyertes PHARE CBC pályázatokat, illetve az azok mögött álló szervezeteket és embereket bemutatják, mivel azoknak kevés a lehetőségük a nyilvánosság előtti szereplésre, pedig terveik megvalósításához éppen arra volna szükségük. Ezért a 2002-es pályázati futam díjazottjait felkerestük, hogy megkérdezzük őket elképzeléseikről.

Ebben a kötetben terjedelmi okokból nem szerepel minden sikeres pályázó, bár címüket és nevüket feltüntettük a pályázati összegzésben. Igyekeztünk úgy válogatni közülük, hogy minél sokszínűbb legyen az összeállítás, hangot kapjanak a legjellemzőbb törekvések.

A kötet egyik írásának címe szerint születni kell arra, hogy az ember adjon. Másképp szólva mindig is voltak s lesznek is olyan emberek, akik szívesen dolgoznak másokért. Amikor ezt a riportsorozatot elkészítettük, sokszor éreztük, hogy valamilyen jó értelemben vett belső kényszer fűti azokat, akiket megszólaltattunk. Különböző a társadalmi helyzetük, akadnak közülük hivatásos és civil közszereplők is, önkormányzati képviselők, fejlesztési cégek alkalmazottjai, alapítványok munkatársai, de szinte mindegyikükben felfedeztük ezt a jellemvonást.

Az emberi tanulságain túl sok szakmai hozadéka is volt ezeknek a riportoknak. Kiderült az, hogy nagyon sok magyarországi tájegység valóságos helyzete ismeretlen vagy félreismert. A félreértések és előítéletek megakadályozhatják azt, hogy létrejöjjön olyan egység, amelyben egyenrangúan és hasznosan tud részt venni valamennyi régió képviselője.

Ez még egy országon belül is problémát jelenthet. Nem is szólva azokról a folyamatokról, amelyek nem ismernek országhatárt. Egyre több közös ügyünk van a szomszédokkal, például a környezetvédelem vagy a gazdaság fejlődésének sok kérdése már nem szorítható egy-egy állam keretei közé. Az Európai Unió ennek a változásnak jó hátteret ad.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>