Aki egész évben a karácsonyra készül
Kicsiként világítani a szegények között
Szerző: Rózsásné Kubányi Andrea
„Én nem foglalhattam helyet az oltárnál a többi testvér mellett, nehogy később valaki felismerjen a fényképekről. Elvegyülve a tömegben, az alapítónő helyettesének a kezébe és tanúként egy magyarul értő testvér mellett mondtam el a fogadalom szövegét. Miközben lélekben teljesen ott voltam az oltárnál, egy lengyel társam borult le helyettem is, és mondta el ott a generális anya kezébe az örök elköteleződést jelentő szavakat.
Már fiatalon tudtam, hogy az Úristennek akarom szentelni az életemet, de akkor még nem volt világos számomra, hogyan. Azt nem tudtam volna elképzelni, hogy örökre bezárul mögöttem egy kolostor ajtaja. Én ugyanis az emberek között szerettem volna maradni.Az a pap, akivel szoros kapcsolatban voltam, tudta, hogy mi az elképzelésem. Egyszer titokban a kezembe nyomott néhány lapot, és amikor elolvastam, elállt a lélegzetem, mert ez volt az, amit kerestem. Eltelt egy kis idő, mire kapcsolatba kerülhettem a külföldön élő és működő Jézus Kistestvérei renddel, hiszen akkoriban itt Magyarországon mindent titokban és nagyon óvatosan lehetett csak végezni. Még a szüleim se tudták, mire készülök.
Ennek a rendnek az a hivatása, hogy elvegyülve az emberek között életünkkel tanúságot tegyünk az Úristenről a barátság révén. Ezért egyszerű, gyári munkásként, osztozva az akkori szociális körülményekben, egy pici lakásban éltük hárman a „föld alatti” közösségi életünket. Saját keresetünkből tartottuk fenn magunkat.
A kicsi lakásból nem hiányzott az Oltáriszentség, ahova nap mint nap betértünk, és letettük Jézus elé azokat az embereket nehézségeikkel együtt, akikkel aznap találkoztunk. A szentségimádás erejéből merítettünk erőt ahhoz, hogy másnap újra köztük lehessünk.”
Mária, ahol csak dolgozott, meghallgatta a magányosokat, lecsendesítette a kiabálókat és a káromkodókat, segített a rászorulókon. „Amikor eljöttem négy év múlva, egy szabadszájú asszony azt kérdezte: Áruld el nekünk, honnan volt erőd megmaradni olyannak, amilyen vagy? Nem tagadtam soha, hogy templomba járok, de azt nem tudták, hogy szerzetes vagyok. A második kérdése az volt: Mondd, hol lehet Bibliát venni?
Rendünk alapítója Charles de Foucauld, aki egy látomásszerű jelenésben bizonyosodott meg arról, hogy az embereknek azt a kis Jézust kell ajándékoznia, aki egyszerűen és szegényen jött közénk. Ezért mindig ott van egy Szűzanya-szobor a kápolnánkban, aki az emberek felé nyújtja a kis Jézust.”
Ebből a tapasztalásból született meg az a művészet, amely parányi szobrocskákban próbálja kifejezni ezt az egyszerűséget. Mária szabadidejében egész évben a karácsonyra készül. Saját kezűleg formába önti, kiégeti, majd kifestegeti a szobrokat. Keze alatt dióhéjban alvó, tenyérben elférő kis Jézus, fakérgen nyugvó, borsószem nagyságú jászol, picinyke Mária- és Szent József-szobrocskából összeállított Betlehem, kerámialapokon különböző módon megjelenített Szent Család elevenedik meg. Aki betér hozzá egy-egy vásárlás kapcsán, nem csak művészi ajándékot kap, de mód nyílik lelki beszélgetésekre és együttimádkozásokra is.
Máriának emellett gondja van olyan emberekre is, akiknek senkijük sincs. Erejéhez mérten patronál olyan egyedülálló embereket, nehéz sorsú családokat, akiknek nincs lehetőségük máshonnan segítséget kérni. Teszi ezt mindazért, amit az evangéliumban olvashatunk: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek…” (Mt 25,40).
