Karácsony nem a virtuális szeretet ünnepe
Szerző: Harmath Károly OFM
A teológiában azt mondjuk: az Isten emberré lett, hogy az ember Istenné legyen. Valóban, ha valaki jót gondol rólunk vagy jót akar nekünk, akkor mi is jobbakká válunk, jót akarunk embertársunknak. Mai, depresszióban s életbizonytalanságban szenvedő világunkban különösen szükséges, hogy visszaszerezzük az életvidámságot és az életigenlést. Hogy minden élethelyzetben felfedezzük: életünknek van értelme, és élni szép. Ha nem így lenne, akkor miért osztozna sorsunkban a Teremtőnk?
Nem teljesítményre, sikerre, ipari termelésre, fogyasztásra vagyunk teremtve, de nem is arra, hogy bankszámlánk legyen. Rendeltetésünk és életünk értelme egyszerűen az, hogy emberek legyünk. Úgy is fogalmazhatnék: emberibb emberek legyünk. Van kezünk, hogy adni tudjunk, hogy át tudjuk karolni és ölelni a másikat. És van szívünk, hogy szeretni tudjunk. Minden ember kapott valamit, amivel a másikat boldoggá teheti. Ehhez azonban meg kell szabadulnunk sok előítélettől. Ha megyünk az utcán, nem „baloldali” és „jobboldali” embereket látunk, hanem egyszerűen csak embereket. Szenvedő és örömet sugárzó arcokat. Hozzájuk szólít a szeretet. Mert az isteni megtestesülés minden emberhez szól. Istennél nincs rangsorolás, csoportosítás. Számára csupán emberek léteznek, akik magukra vonzzák szeretetét.
Karácsony emlékeztet arra, hogy reális életet kell élnünk. Ha kizárjuk az életünkből a másikat, akkor utópiában élünk. Isten sem zárja ki saját életéből az embert, inkább még szorosabban öleli magához. Szálak ezrei kötnek bennünket egymáshoz, s ezért sem a boldogságunk, sem a szeretetünk nem fejlődhet a másik nélkül. Egy virtuális embert nem lehet szeretni, s egy virtuális ember engem sem tesz boldoggá. De arra is oda kell figyelnünk, hogy azért is szükségünk van a másikra, mert sokat tudunk tenni érte.
Emberi beteljesülésünk útjának fontos mozzanata, amire szintén a megtestesülés mutat rá, hogy a földön lehetetlenség élni, ha nem hordozzuk elménkben és szívünkben a menny legalább egy kis részecskéjét. Ha idei ünneplésünk képessé tesz bennünket arra, hogy a menny részecskéjének hordozói legyünk, akkor a karácsony tovább él bennünk: magunkban hordozzuk a mennyet és a földet, a titkot és a kézzelfoghatót, az emberit és az istenit. Vajon kell-e ettől boldogabb karácsony?
