Cikkek listázása

Guarani indiánok: hűség önmagunkhoz

Szerző: Suhajda Lajos SVD

December és karácsony egybetartozik, hiszen: „Megjelent megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára” (Tit 1,11). Hogyan? „Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket” (Lk 2,12). Isten gyermek lett, megszentelte a gyermekkort és rámutatott értékére. Felnőttként ezt megtette szavaival is: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát kicsi, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a ­mennyek országában” (Mt 18,3–4). Nemcsak ő értékelte így a gyermekeket, hanem a mennyei Atya és a Szentlélek is: „Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben: »Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek«” (Lk 10,21). A gyermek Jézus saját példáján mutatta meg a gyermekség értékét, feladatát, jövőjét, a velük foglalkozók kötelességét. Ezt így foglalja össze az evangélista: „Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban s Isten és emberek előtti kedvességben” (Lk 2,52).
Most egy paraguayi guarani indián kislányról, Vilmáról írok.
Paraguay Dél-Amerika szívében fekszik. Lakóinak száma 5 millió. Ezek 95 százalékban meszticek (indián és spanyol ősök leszármazottai). Az őslakosok, a guarani indiánok ma már csak 90 ezren vannak. Jórészt elszigetelten élnek, de a többi lakos közé is elvegyülnek. Csodálatos, hogy milyen békésen és nyugodtan élnek. Mindent megfigyelnek, minden állati hangot meghallanak és megértenek. Van egy álmuk: a föld olyan legyen, ahol minden ember elfogadja a másikat másságában. Legyen mindenki hű önmagához, így lesz majd másokat is gazdagító érték.

Ezt az álmot így fogalmazta meg 1977-ben „indián papjuk és gyógyító emberük”, Nanderu Simeon Delgado: „A földön sok nép él. Mindegyik a maga módján. Mi, az ava guarani, úgy határoz­tunk, hogy egyszerűen és feltűnés nélkül élünk, az őserdővel összhangban. Arra vagyunk hivatottak, hogy az erdő törvényeit ismerjük. Bölcsességünk abban áll, hogy ismerjük a természet életciklusát, körforgását; megértjük, tiszteljük és becsüljük.”

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>