Cikkek listázása

Út a hithez

Az indiánok apostola

Szerző: Lányi Béla SVD

2004 októberét írjuk. A budai Ciszterci Szent Imre-templomban, a Világmisszió Országos Ünnepén vagyunk. Az ünnepi szentmisét dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek úr celebrálja. Áldozás után egy másfél évvel ezelőtti eseményre emlékezik: akkor ebben a templomban szentelte pappá Varga János verbita diakónust, akit missziós rendje 2003 őszén Dél-Amerikába küldött. A bíboros atya hosszasan idéz János missziós leveléből. Leginkább ez a rész nyeri meg tetszését: „Talán csak akkor botolhat meg a missziós, ha elfelejti, hogy a misszió igehirdetést jelent, és nem azt, hogy idehozzuk a saját kultúránkat és Isten országáról alkotott hazai elképzeléseinket. Ehelyett jó, ha itt is mindennap tanulunk valamit.” Ilyen tanúságtétel János atya egész élete.
„Nem vallásos családban születtem Heves megyében, mégis megkereszteltek. Vallásos nevelést nem kaptam. Egyik nagyanyámnak ugyan volt hite, de templomba ő se járt, viszont a miatyánkot és az üdvözlégyet megtanultam tőle. Igaz, idővel el is felejtettem… Mikor hétévesen elkezdtem olvasni, megtaláltam nagymamám gyermekkori hittankönyvét, amit ki is olvastam. Ez volt az első vallásos olvasmányom, amit aztán sokáig nem követett hasonló. Első imaélményemre tizenkét éves koromból emlékszem, amikor azt kértem Istentől, hogy kapjak ötöst matematikából. Ez sikerült is – aztán sokáig megint nem imádkoztam. Tizenkilenc éves koromban meghalt a nagyanyám, rá fél évre anyám is. Huszonkét éves koromban, már túl a katonaságon, valamilyen belső indíttatást éreztem, hogy imádkozzam. Ezzel kezdődött tudatos vallásos életem. És ekkortól fogva az is természetesnek tűnt, hogy pap leszek, mert számomra a papság a hitélet teljessége! Mégis azt kértem a jó Istentől, hogy adjon egy kis időt. Ezt a budai Ciszterci Szent Imre-templomban töltöttem sekrestyésként. Így megismerkedhettem az egyház belső életével is.

De most egy kicsit előreszaladtam életem történetében. Amikor ugyanis huszonévesen elkezdtem imádkozni, a templomba is eljártam. A pesti ferencesek templomában összetalálkoztam a szomszédommal. Megkérdezte, hogy véletlenül vagyok-e itt, vagy pedig őszintén keresem a hitet. Azt válaszoltam, hogy igen, szeretnék hinni Istenben! Akkor járjak hittanra a kisebbik fiával és annak menyasszonyával, hívott. Így kerültem a Szent Imre-templomba, ahol Brückner Ákos atya igen jó hittanárnak és lelkivezetőnek bizonyult. Életem végéig hálás leszek neki! Határtalan volt a hit iránti éhségem: Ákos atya hittanával párhuzamosan Kerényi Lajos atyához is jártam. 1992-ben végre elsőáldozó lettem a Szent Imre-templomban, majd Németországba kerültem egy szerzetesrendbe szakácsnak. Isten itt szólított meg. Beléptem ebbe a rendbe, mely egy másik nyugat-európai országba küldött noviciátusba. Ott azonban nyilvánvalóvá vált számukra és számomra is, hogy nem hozzájuk hívott az Isten…

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>