„Keressétek elÕször Isten országát és az Õ igazságát, és mindenek megadatnak nektek!” (Mt 6,33)
Maszatka cserél
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Már megint tanulni kell majd! – morgott magában félhangosan, miközben belépett az osztályba. – Otthon meg a sok házi feladat, házimunka. Játékra már nem is marad időm! – brummogta dacosan leszegett fejjel, miközben kelletlenül beült az utolsó padba.
– Ejnye, Maszatka! Még köszönni is elfelejtettél a nyáron! – csóválta a fejét Méz kisasszony.
Erre a kis bocs egy alig hallható köszönésfélét mormogott, de közben az ablakon át már Nyikit, a kis borzot leste, aki az utcán labdát pattogtatott. Maszatka úgy érezte, mintha a szívén csattannának a labda ütései: „kinn jobb, kinn jobb”. Arra sem figyelt fel, hogy Méz tanító néni kiosztotta az új olvasókönyveket, tele színes képekkel, rajzokkal. A többiek még a tanítás végén is izgatottan lapozgattak, ám Maszatka tarisznyájába csapta a könyvet, és szaladt hazafelé. Útközben Venyige bácsival találkozott.
– Fiacskám! Vidd el édesanyádnak ezt az almafacsemetét, ültessétek el!
Maszatka hóna alá csapta a botnak tűnő, kopasz fácskát, és már loholt is tovább. Az erdei tisztáson Csontiba, a vézna nyusziba botlott.
– Milyen szép játékrepülőd van! – szólította meg sóvárgó hangon. – Biztosan jó magasra fel tud repülni!
– Igen – válaszolta Csonti. – Tegnap is felakadt az akácfa ágaira, kicsit le is pattogott róla a festék – tette hozzá tudálékosan. – Hát te mit viszel? – kíváncsiskodott Csonti.
Maszatka agyában már meg is született az ötlet: ráveszi Csontit, hogy cserélje el a repülőjét az almafacsemetére. Mivel Csonti húzódozott a cserétől, még megtetézte a frissen kapott olvasókönyvvel is. Ez már nagyon tetszett a vézna legénykének, mert már régóta irigykedve figyelte nagyobb testvéreit, akik iskolába jártak, és azokból a szép, érdekes könyvekből olvasgathattak, melyeket féltve őrizgettek. Most végre neki is lehet egy. Maszatka is örült, és mihelyt hazaért, lelkesen újságolta édesanyjának, milyen jó cserét csinált. Anyukája azonban már korántsem volt ilyen elégedett.
– Ezt bizony nagyon rosszul tetted! – ingatta a fejét. – Az a fácska néhány év múlva elkezdett volna teremni édes, piros almákat. Teletölthetted volna vele a pocakodat, éppúgy, ahogyan az olvasókönyvben látottakkal a fejedet. Abból talán még több hasznod lehetne, mint az almafából!
Másnap Maszatka az iskolában szokatlan dologra lett figyelmes. A szünetben a gyerekek az olvasókönyv fölé hajolva vitatkoztak.
– Szerintem papírból kéne csinálni a szárnyát! – ajánlotta Pufi.
– Vagy inkább vászonból, hogy jobban repüljön! – huhogta Bella, a bagoly.
Maszatka kíváncsian furakodott oda közéjük:
– Mit csináltok?
– Sárkányt fogunk építeni délután. A könyvben találtunk egy rajzot, hogyan kell elkészíteni.
– És az is benne van – kotnyeleskedett Ragacs, a kismalac –, hogyan kell madáretetőt meg sípot barkácsolni!
Maszatka körül forogni kezdett a világ. Most kezdte felfogni, milyen rossz cserét csinált. Ekkor lépett be a tanító néni két üvegkancsóval a kezében.
– Ma kísérletezni fogunk! – mondta, és elővett a szekrényből két dobozt. – Tudjátok, vannak dolgok, amiknek az értékét csak később vesszük észre. Lemondunk róluk, mert azt gondoljuk, nincs rá szükségünk, más fontosabb. Pedig talán nem is kellene. Nézzétek csak! Itt ez a sok dió. Gyere, Maszatka, tedd bele az egyik kancsóba, úgy, hogy az tele legyen. A másikba pedig szórjunk búzát. Így ni. Most pedig próbáld beletenni a búzával töltött kancsóba a diókat.
– Jaj, tanító néni, ez nem fér bele! – húzta el a száját Maszatka.
– De nem ám! – mosolygott Méz kisasszony. – Most próbáljuk fordítva! Először tedd a kancsóba a diókat! És most öntsd rá a búzát!
– Jé! Az összes búza belefért! – kiáltott fel meglepődve a kis bocs.
– Bizony! – bólogatott Méz kisasszony. – Most képzeld el, hogy a dió jelképezi az összes feladatodat, kötelességedet, és mindazt, amit tőled a Jóisten vár. A búza pedig a játékot, szórakozást. Minden csak azon múlik, hogy mit teszel az első helyre! A kancsóban is, az életedben is!
