Bencés apostoli törekvések Szent István korától napjainkig
Lelkipásztori szolgálatunk
Szerző: Reichardt Aba OSB
Fotó: Mudrák Attila
II. János Pál pápa 1996. szeptember 6-án a pannonhalmi bazilikában ezt mondta a bencéseknek: „…Legyetek éberek és figyelmesek az idők jeleinek a fürkészésében… A harmadik évezred küszöbén az egyház megújított apostoli lendületet vár tőletek. A megfeszített és feltámadt Krisztus világítsa meg küldetésetek útját.”
A magyar bencés lelkiségnek lényeges vonása az apostoli törekvés, a munkálkodás a lelkek üdvéért. Ilyen szándékkal végzik a rend tagjai az iskolai nevelést és oktatást is. Régi hagyományaink alapján azonban a kifejezetten papi, lelkipásztori tevékenység is feladataink közé tartozik…
A pannonhalmi monostornak alapításától kezdve apostoli jellege, célkitűzése van. Szent István király azért alapította (illetve fejezte be apja alapítását), hogy segítsen megszilárdítani országát, és benne meggyökereztetni a keresztény életet. Az alapítólevél szerint elsősorban a szerzetesek imáira számított, amelyek hatékonyságát már tapasztalta. A Koppány elleni csatára utalva mondja, hogy „ugyanezen monostor testvéreinek szent imái által lettünk ugyanis győztesek”.
A ma érvényben levő Konstitúció a Rend apostoli működéséről ezt mondja: „Jelenlegi lelkipásztori munkánk keretét elsősorban a Pannonhalmi Területi Apátság (a valamikori nullius egyházmegye) plébániái és lelkészségei jelentik…”
De térjünk még vissza egy kicsit a gyökerekhez. Az alapítólevélben Szent István király ünnepélyesen kijelenti: „…Isten szent egyháza és a mi híveink valamennyien, a mostaniak és a jövendőbeliek, tudják meg, hogy a Pannónia hegyén levő Szent Márton monostornak… olyan kiváltságot engedélyeztünk, amilyent Monte Cassino Szent Benedek monostora kapott.” Ez azt jelentette, hogy a monostorhoz tartozó helységek templomai és lakói is ki voltak véve a püspökök joghatósága alól. Ezek a helységek (adományozott birtokok) szétszórtságukban is egyetlen kis egyházmegyét alkottak, amelynek főpásztora a pannonhalmi apát volt.
Nem sokat tudunk arról, hogy ez az egyházmegyei kormányzat a mindennapokban miképpen működött a középkorban. Azt tudjuk, hogy az egyes helységek lelkipásztorai többnyire világi papok voltak a pannonhalmi apát vezetése alatt.
Ami magát a pannonhalmi monostort illeti, a szerzetesek apostolkodásának módja és eszközei változtak az idők folyamán. Volt, amikor az imádság, a komolyan vett szerzetesi élet jelentette szinte az egyedüli eszközt, amely által a közösség világosságot és segítséget nyújtott a krisztusi életvitelhez. Időről időre a szent hegy nagy tömegeket vonzott. Mint búcsújáró helyet keresték fel sokan, és az év egyes szakaszaiban az egész környékről jártak ide, hogy lelkileg töltekezzenek, gyónásukat elvégezzék és prédikációt hallgassanak.
Úgy tudjuk, hogy csak a török idők után került sor arra, hogy egyes bencések úgy vállalták valamely plébánia vezetését, hogy a kolostoron kívül, híveik között laktak. Az első bencés lelkipásztorok, akik így a „világba” kimentek, a 17. században éltek. Ekkor a következő helységeknek volt helyben lakó bencés plébánosa: Deáki, Dénesd, Csepreg, Vat, Öttevény, Nagycenk, Ölbő és Paty. De ezek csak alkalomszerű, folytatás nélküli esetek voltak.
A 18. században, Sajghó Benedek főapát idejében kerültek ki bencés papok a főmonostorból először olyan falvakba, ahol már egymást váltva folyamatosan működtek: 1727-ben Láziba, 1735-ben Tárkányba és Szentivánba, 1736-ban Füssre és Kajárra, 1750-ben Bársonyosra és 1764-ben Tényőre.
A 20. század közepén a pannonhalmi egyházmegyében mindenütt volt helyben lakó lelkipásztor, sőt néhány helyen segédlelkész is. Napjainkban a plébániaépületek többsége már lakatlan.
A Pannonhalmi Területi Apátsághoz jelenleg – az egyházmegyei határok rendezése után – tizenöt egyházközség tartozik: tizenkét plébánia, két lelkészség és egy filia. Miután a kommunista uralom idején a rendtagok száma erősen megfogyatkozott, a bencés lelkipásztorok száma is mintegy felére csökkent. Most kilencen végzik ezt a munkát. Öten laknak híveik közt a plébánián, öten pedig kijárnak a pannonhalmi kolostorból, illetve a győri rendházból.
A Területi Apátság földrajzi elrendezése, a győri egyházmegyével kapcsolatos cserék már olyan szempont szerint történtek, hogy a lelkipásztori ellátás egyre inkább megoldható legyen úgy, hogy a szerzetes lelkipásztorok ne legyenek távol a bencés közösségtől, hanem lehetőleg abban éljenek.
Az idetartozó falvak a következők:
A pannonhalmi főmonostor körzetében: Pannonhalma, Nyalka, Ravazd, Tarjánpuszta (lelkészség), Táp, Tápszentmiklós, Győrasszonyfa, Bakonypéterd, Lázi, Veszprémvarsány.
A bakonybéli apátság körzetében: Bakonybél.
A győri bencés rendház körzetében: Győrszentiván, Csanak, Kismegyer (lelkészség), Vének (filia).
Plébániájukon lakó plébánosok öt helyen vannak: Pannonhalmán, Bakonybélben, Csanakon, Győrszentivánon és Ravazdon.
A Területi Apátság főpásztora a pannonhalmi főapát, aki megyéspüspök módjára, ezek jogaival és kötelességeivel kormányozza a rábízott híveket. Segítségére van a vikárius és az esperes.
Az egyházközségekben a hitoktatást részint a lelkipásztorok, de nagyobb részben rátermett és képzett világi hitoktatók végzik. Munkájukat a hitoktatási felügyelő ellenőrzi.
Általában jellemző, hogy a plébánosok munkáját egyre jobban segítik világi munkatársak. A hagyományos lelkipásztori módszerek mellett tért hódítanak újszerű kezdeményezések, közösségképződések. Ifjak és felnőttek körében csoportok alakulnak, ahol hitüket jobban megismerik. Az elkötelezett hívek egymásra találnak, közös dolgaikat megbeszélik, és közösen imádkoznak. A plébános és az egyes hívők adottságai, mondhatnánk karizmái szerint jönnek létre változatos formák és tevékenységek. Rendszeres plébániai kiadványok jelennek meg, zarándoklatok szerveződnek, karitatív tevékenységek folynak.
A világi híveknek ez a sokszínű aktivitása és növekvő bekapcsolódása az egyházközség életébe mindenképpen kívánatos és örvendetes jelenség. Ez a hivatalos egyház óhaja is, amelyet már a zsinat megfogalmazott és II. János Pál pápa is szorgalmazott.
A Pannonhalmához tartozó lelkipásztorkodó bencések hivatalos összejövetelei az esperesi koronák. Ezek 1842-ben kezdődtek, és korunkban is rendszeresen tartatnak, továbbképzések és megbeszélések céljából.
A bencés apostoli tevékenység a Területi Apátságon túl is kiterjed. Ilyen mindaz a munka, amellyel a rendtagok a világi, egyházmegyés papságot alkalmilag kisegítik például lelkigyakorlatok tartásával, gyóntatással, szentbeszédekkel. De nem egyszer írásaik is megjelennek lelki témákról könyvekben, folyóiratokban.
Végül említsünk meg még egy dolgot magának a főmonostornak az apostoli tevékenységéről: gondviselésszerűen alakult ki Pannonhalmán az utóbbi évtizedekben a hatalmas idegenforgalom. Évente százezernél is többen jönnek ide, és intézményesen történik az itteni bencés életnek és kulturális értékeinknek ismertetése. Ha ezt a rendtagok nem is tudják személyesen végezni, de megszervezése, irányítása szép és hatékony apostoli munkává válik.
