A külföldi magyarok püspöke: P. Miklósházy Attila SJ
Itt csak missziós lelkülettel lehet helytállni…
Szerző: Lányi Béla SVD
Egy év után az ÁVO lefoglalta a házat. Menjünk le Szegedre – döntöttük el, mivel ott egyelőre egy házunk még megmaradt. Viszont 1950 júniusában az összes szerzetest lefogták. Elvittek koncentrációs táborba, Jászberénybe, ahol ÁVO-őrizet alatt tartottak bennünket. Három-négy hét után megszöktünk: átúsztuk a Zagyva folyót, a földeken keresztül elértük a Nagykáta-Budapest vasútvonalat. Illegálisan kellett bujkálni, amíg a Magyar Katolikus Püspöki Kar el nem fogadta az úgynevezett »megegyezést«. A budapesti Központi Szemináriumban folytathattam tanulmányaimat. Azonban az állam rájött, hogy tele a ház szerzetesekkel. 1952-ben válaszút elé állították őket: vagy lemondanak a szerzetesi fogadalomról, vagy mennek. Hát én mentem… A Szent István Kórházban dolgoztam műtősként, majd munkaszolgálatos behívót kaptam. Két évig hordtam a mundért, végül visszatértem a kórházba.
A rám bízott egyházmegye akkora, mint az egész világ
1956-ban elöljáróink arra utasítottak, hogy hagyjuk el az országot. Kikerültem Ausztriába, majd Németországba. Fél év alatt kellett befejeznem filozófiai tanulmányaimat. Utána két évig voltam a bécsi Kalksburg kollégiumunkban prefektus. Majd Torontóban teológiát tanultam, és 1961-ben pappá szenteltek. Később, 1963-ban elküldtek Montrealba teológiát tanítani. Utána Rómában doktorátust szereztem dogmatikus teológiából, a keleti teológiát érintő kérdéskörből a Pápai Gergely Egyetemen. Munkám címe ez volt: „Eucharisztikus pneumatológia a keleti szír liturgiában”. 1967-től Torontóban éltem, teológiai tanárként hét éven át a jezsuita teológián, a Christi Regis College-ben. Majd a Torontói Egyetem St. Michael’s College teológiai fakultásán tanítottam tíz évet, közben dékán is voltam két évig. Utána a torontói bíboros érsek meghívott az egyházmegyei szemináriumába tanárnak és dékánnak is.
1989-ben kaptam egy telefont a nunciatúráról. A szentatya püspökké nevezett ki! Azt tudtam, hogy már Mindszenty bíboros akart püspököt a külföldön élő magyar katolikusoknak. A II. János Pál pápa 1983-ban ki is nevezte Irányi László piarista atyát, aki 1987-ben elhunyt. A rám bízott egyházmegye akkora, mint az egész világ. Egy fehér folt van benne: Magyarország és a környező magyarlakta területek… (Egyszer egy szlovák püspök úgy utasította el a felvidéki magyar ajkú püspök kinevezésének szükségességét, hogy hiszen én úgyis ott vagyok, mint »külföldi magyarok püspöke«. Ez azonban tévedés – az ottani magyarok sohasem hagyták el szülőföldjüket! Én azokkal törődöm, akik »külföldre szakadtak«.) Az elmúlt tizenhat év alatt háromszor jártam körbe a világot.
Segítünk az idős magyaroknak – magyarul meghalni!
Főleg Észak-Amerikában, Dél-Amerikában és Ausztráliában találunk még magyar kolóniákat. Hogy hány papom van? Körülbelül 280 külföldön élő magyar vagy magyarul jól tudó papról tudok. De ezekből csak hetven aktív. Igazából mintegy 70 magyar misszió aktív még, és körülbelül 150 várost lehetne meglátogatni, ahol van magyar katolikus élet. Magyar egyházközségek és templomok lényegében csak Észak-Amerikában vannak – az ottani szabadabb felfogás ugyanis nem használta ki az egyházi életet gyorsabb beolvasztásra. Ezek száma is csökken. Az ötven évvel ezelőtti 97 magyar katolikus templomból Észak-Amerikában ma már csak legfeljebb harminc maradt. Máshol csupán szórványmisszió van, de az ott helytálló magyar testvéreink tanúságtétele nagyon megható! Ma mintegy 1,5 millió külföldi magyarral lehet számolni – természetesen a környező utódállamok nélkül. Ezek főleg Nyugaton élnek. Kétharmaduk névleg katolikus, mintegy 10–15 százaléknál több rendszeres templomlátogató nincs. Egyes államok (például Ausztria és Németország) kivételével a szórvány lelkipásztorkodásra nincs állami segély. Anyagilag is nehéz fenntartani a kiöregedő magyar szórványt. Voltam az európai magyar papok gyűlésén: összegyűlt vagy 25 fő. Még a fennálló egyházközségekben is alig vannak új papok. Amikor Argentínában a közelmúltban elhunyt kiváló magyar verbita pap, páter Domonkos László SVD betegsége miatt elhagyta Buenos Aires-t, már nem lett utódja. Elsírom ezeket a gondokat a püspöki karnak, a rendfőnököknek, de hiába, nem tudnak segíteni.
Csak missziós lelkülettel képzelhető el az emigrációs papi élet! Ezt a „cigányéletet” csak az tudja élni, aki utánamegy az embereknek. Hiszen nagy a terület, nehéz felépíteni – és egyáltalán nincs sikerélmény. Sok pap számára kiábrándító, hogy itt ifjúsággal nem foglalkozhat, de legyünk józanok: a második vagy harmadik külföldön született nemzedékből már csak legfeljebb öt százalék ismeri a magyar nyelvet, és az sem biztos, hogy a szórvány után vonzódik… Jó, ha tudunk valós célokat magunk elé tűzni. Ilyen lehet az, hogy segítsünk az idős magyaroknak – magyarul meghalni!
Mi a Nyugat üzenete a magyarországi magyaroknak?
Magyarország későn sajátította el a II. vatikáni zsinat vívmányait. Elmaradt a Nyugat szellemi áramlataitól, konzervatív. Úgy érzem, itt a közhangulat még mindig sokszor feudális: a hatalom szava fontosabb, mint az emberiesség. Nyugaton az egyházközségi tanács, a képviselőtestület magától értetődő. De ha néha kapok egy-egy papot Magyarországról vagy az utódállamokból magyar szolgálatra, az sokszor azzal állít be az őt nagy szeretettel váró nyugati magyar katolikusok közé, hogy amit ő mond, az lesz! E téren tanulnunk kellene a Nyugattól. Emellett Magyarországon még gyerekcipőben jár az ökumenizmus. Meg kellene tanulni anélkül ökumenikusnak lenni, hogy feladnánk az elveinkből. Nyugaton sokszor meghatódom, hogy a többi egyház tagjai menyire egyházhűek, azaz képviselik saját közösségüket. Magyarországon gyakran érzem a gyanakvást: mintha lemondanánk saját nézeteinkről, ha meghallgatjuk a többieket. Pedig lehetnénk igazi magyarok, igazi keresztények, igazán szabadok!
Mi a külföldi magyarság jövője? Biztos, hogy fel kell venniük a kapcsolatot a többségi néppel. A »beolvadás« rossz szó, inkább »integrálódást« mondanék. Ez püspöki jelszavam is: »Cor unum et anima una«. Legyenek a külföldi magyarok büszkék magyar gyökereikre, de építsék aktívan azt az országot, ahol élnek! Ismerjék meg a magyar történelmet, kultúrát! A magyarországi magyarságot meg arra kérem, hogy az újonnan érkezőket, akár a távoli Kínából vagy Vietnamból származókat úgy becsüljék meg, ahogy külföldön megbecsülték a Magyarországról kitelepülőket.”
