Beszélgetés Philippe Barbarin lyoni bíboros-érsekkel
Az egység fentről jön!
Szerző: Bodnár Zita
– A pápaválasztó konklávé után találkoztam Meisner kölni bíborossal. Viccesen megjegyeztem: Első alkalommal ad otthont a világtalálkozónak Németország, ráadásul egy német pápával! Meisner érsek úr így válaszolt: Ő nem egy német pápa, hanem a katolikus egyház pápája. Ez nagyon igaz és nagyon szép. Az ifjúsági világtalálkozó a fiatalok első találkozása az új pápával. Kíváncsian várom. Valóban II. János Pál pápa személyéhez kötődik a találkozó, az ő szívében fogant meg a vágy, hogy a világ különböző pontjain élő fiatalokat meghívja, hogy közösen imádkozzanak és ünnepeljenek. Úgy gondolom, a találkozó gond nélkül tovább fog élni, annak hagyománya az új pápával is folytatódni fog.
– Amikor több százezer fiatal együtt ünnepel, imádkozik Európa szívében, az az egész világ számára látható jel. Mi a tétje az idei világtalálkozónak?
– Idén a világtalálkozó témája a három királyok Jézus előtti hódolata: „Eljöttünk, hogy hódoljunk neki” (Mt 2,2). Nagyon jól tudjuk, hogy Isten imádása mindent megelőz. Ez Isten első parancsolata a zsidók számára, a keresztények számára pedig Krisztus imádását, az előtte való hódolatot jelenti. A szentmisét is áthatja az imádás Lelke. Nagyon fontos újratanulni az imádást, hogy Isten engem az ő imádására teremtett.
Korunkban az emberek imádják a pénzt, a hatalmat, a focit, a slágereket… A világtalálkozó segíthet, hogy életünket jó irányba fordítsuk. Az első irány az Isten felé vezető út! Ráadásul a világtalálkozók fontos szerepet játszanak az ifjúsági pasztorációban. Az az erőfeszítés, amit az egyházmegyék a rendezvény előkészítésébe fektetnek, sokszorosan megtérül majd a találkozó után az ifjúsági misszióban. Gyümölcsöző befektetés ez.
– Németország a reformáció bölcsője. Mennyire jut szerephez az ökumenizmus egy ilyen katolikus találkozó alkalmával?
– A világtalálkozókon az ökumené nem játszik hangsúlyos szerepet. Lehet, hogy idén ez megváltozik, hiszen Németország legalább annyira protestáns, mint katolikus ország. Elképzelhető, hogy a találkozónak lesz egy erőteljes ökumenikus dimenziója is. Engem személy szerint nagyon megérintettek XVI. Benedek szavai, melyeket pápasága kezdetén mondott: nem az ökumenikus dekrétumok szolgálatáért vagyok, hanem konkrét tettekre van szükség, hogy megvalósuljon a keresztények közötti egység. Várom ezeket a konkrét tetteket.
– És Ön személy szerint mit gondol az ökumenizmusról?
– Úgy gondolom, a szívek készek az egységre. Nagyon jól tudjuk, hogy mindaz, ami összeköt minket, végtelenül fontosabb, mint az, ami szétválaszt. Ami egyesít minket, az pedig a megváltó Krisztus, a szentháromságos Isten, a keresztség szentsége, Isten bennünk lévő szentsége, és ez már 98%. Ami elválaszt, az egészen kicsi. Mit kell tennünk, hogy túllépjünk a nehézségeken? A nagy kérdés Isten felszentelt szolgájának a személye. Mi katolikusok meggyőződéssel valljuk, hogy az eucharisztia szentsége áll az egyház életének középpontjában. Az Oltáriszentséget a felszentelt szolga mutatja be, aki együttműködik az apostolok utódaival, a püspökökkel. A protestánsoknál azonban bárki bemutathatja az úrvacsorát. Pontosan ez az a pont, ahol nem látok megoldást.
Van azonban egy alapelvem az ökumenizmussal kapcsolatban. Mi itt lent az egységért dolgozunk, de az egység csakis fentről jöhet. Mi mindent megtehetünk itt lent, de tudnunk kell, az egység felülről érkezik.
– Az Európai Unió Robert Schuman elképzelése szerint a kiengesztelődésre és a megbékélésre épül. Mennyire jellemzi a kiengesztelődés, az egység Európát?
– A béke és a megbékélés nagyon szép ajándék. Bizonyos értelemben részesei vagyunk ennek az ajándéknak az Európai Unió keretei között. Például Csehszlovákia szétválasztása óta a két nemzet, a cseh és a szlovák jobban megérti egymást, mint valaha. Vagy például Magyarország kapcsolata sokat javult Szlovákiával, amióta az Európai Unió tagállamai lettek. Az EU-ban tiszteletben tartjuk a nemzeteket, a kultúrákat, a nyelveket. A megbékélés és a kiengesztelődés nagyon szép tanúságtétel és egyben remény is a világ számára.
– II. János Pál a béke követe volt. Halála után láthattuk munkájának gyümölcseit. Például a halála és a pápaválasztó konklávé közötti időszak valóban az egységes katolikus egyház érzését keltette.
– II. János Pál pápa pályája egy csodálatos és kivételes szolgálat volt. Élete az elsőtől az utolsó napig nagyon szép tanúságtétel. Halálának híre számomra egy hálaadással teli, nyugodt imádság volt, és határozott vágy arra, hogy én magam is minél jobban szolgáljam az Urat. A temetési szentmise rendkívül megható volt. Az az érzésem támadt, mintha az egész család jött volna el, hogy végső búcsút vegyen a nagypapától. Délután aztán ez a meghitt, családias hangulat megváltozott. A felelősség nehéz súlya nyomta a vállamat. A bíborosok beszélgettek, de lassan a csendbe, az imádságba léptünk át. Feladatunk volt, hogy jó pásztort adjunk az egyetemes egyháznak. Elérkeztünk a konklávéhoz. A szituáció az Apostolok cselekedeteinek 12. fejezetét juttatta eszembe: Péter a börtönben van, kint az egyház imádkozik a szabadulásáért, az Úr pedig kiszabadítja őt. Hatalmas öröm tölt el mindenkit. A Sixtus-kápolnában átéreztük, hogy az egész egyház a konklávéért imádkozott. Úgy éreztük, hogy minden egyes bíborossal egy egész helyi egyház szavazott, mert mindannyiunk mögött sok-sok imádkozó ember állt. Mintha az egész egyház erre a szavazásra összpontosított volna. Megdöbbentő tapasztalat volt.
– Franciaországban száz éve választották szét az egyházat az államtól. Mi a jó és mi a rossz gyümölcse ennek a szétválasztásnak?
– Minden a laicitás fogalmától függ. Ha laicitáson a lelki és az ideiglenes világi hatalom szétválasztását értjük, akkor a laicitás nagyon jó: adjátok meg Istennek, ami Istené, a császárnak, ami a császáré. Eredetileg azonban a laicitás kifejezése az egyház üldöztetését, az egyház elleni erőszakot takarta. A franciáknál a laicitás fogalma mindenki által nagyra tartott kifejezés, de nem mindenki számára jelenti ugyanazt. Ha az a jelentés áll mögötte, hogy mindenki szabadon gyakorolhatja a vallását, akkor nagyon is helyes. Ha azonban a laicitás a vallásoktól való felszabadítást, a vallások felszámolását jelenti, hogy az ész kultusza lépjen a helyébe, az már helytelen. Természetesen az értelem nagyon fontos, a legszebb emberi érték, ugyanakkor veszélyes is, ha az értelem istennővé válik. A nagy francia forradalom alatt az értelem istennővé lett, és ez szomorú, hiszen ez maga a szolgaság. Tehát a laicitásnak kétféle értelmezése létezik: az egyik, amely teljesen összeegyeztethető a kereszténységgel, a másik pedig lerombolja a keresztény értékeket, a keresztények és a hívők ellen irányul. Úgy is mondhatnánk, jelenleg Franciaországban a keresztények negatív diszkrimináció alá esnek.
– Nagy barátja Magyarországnak. Honnan ered ez az ismeretség és szeretet?
– 1974-ben szeminarista voltam Párizsban magyarokkal együtt. Jó barátságban voltunk, gyakran meghívtam őket hozzánk, a családomhoz. 1975-ben Magyarországra látogattam, ahol azóta többször is jártam. Számos magyar püspököt ismerek. Legjobb barátom: Pápai Lajos, győri püspök és Cséfalvay Pál, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója. Vele valóban 30 éves barátság köt össze. De vannak barátaim Szegeden, Pécsett és Kecskeméten is.
Édesapám, tudva, hogy nagyon szeretem Magyarországot, kispap koromban Mindszenty bíboros naplóját ajándékozta nekem a következő nagyon szép mottóval: „Ennek az egyházférfinak a képe a tanúságtételei által csodálatos. Kívánom, hogy te is ilyen hűséges tanúságtevő légy, de ha lehet, kevésbé fájdalmas körülmények között”.
Madagaszkár és Magyarország az a két ország, amely leginkább közel áll a szívemhez. Viszonylag mindkettő kicsi, s mindkettőnek egyedülálló a nyelve, amit sehol máshol nem beszélnek. Megtanulni magyarul egyet jelent a Magyarország iránti mély barátsággal! Én már tudom kívülről a himnuszt: Isten áldd meg a magyart…!
