Újjáéledt a bencés romkert
A szentjakabi nyár ihlető csendjében…
Szerző: Lőrincz Sándor
Fotó: Kovács Tibor
A 16. század elején készült bencés vizitációból kiderül, hogy mindent rendben találtak a vizitátorok, ám a szolgaszemélyzetet kicsit túlzónak tartották. Az apáttal együtt hat szerzetes élt e helyen, ami elég soknak számított az akkori monostori létszámokhoz képest. 1550-ben viszont már eléggé elhagyatott lett az apátság, majd 1555-ben, Kaposvár elfoglalásakor Szentjakab is török kézre került, és a törökök erődítményként használták az út mentén, magas dombon emelkedő kolostor épületeit.
Az ezt követő évszázadok során fokozatosan váltak az enyészet martalékává a falak, de a most látható részletek beszédes bizonyítékai a múltnak. Nagy Emese végezte a kolostoregyüttes régészeti kutatását 1960–1966 között, s a kolostorépületet a műemléki helyreállítást követően – amikor csővázszerkezetet emeltek a romok fölé – 1973 óta látogathatja a közönség. A megye legkorábbi, 11. századi palmettadíszes oszlopfejezeteit és a lábazati részeket az egykori kerengőn állították ki.
Az ezredfordulós évek új lehetőséget kínáltak, így a jelentős állami támogatásnak köszönhetően nagy fordulatnak lehettünk tanúi: kiállítóteremmel, alkotótáboroknak is alkalmas helyiségekkel bővült a romegyüttes, és impozáns tervek alapján új védőszerkezet is került az öreg falmaradványokra, az értékes kőleletek fölé. Különféle rendezvények addig is voltak itt, ám a megszépült környezet újabb kulturális koncepciót szült, s így válhatott rendszeressé a nyári programsor.
