A 95 éve született Boldog Kalkuttai Teréz anya budapesti nÕvéreinél
A szegények legszegényebbjeinek szolgálatában
Szerző: Rózsásné Kubányi Andrea
Egy tál leves vagy főzelék néhány szelet kenyérrel, ennyi jut mindenkinek. Az ételt bőven mérik, van, aki kétszer, háromszor is repetázik. A 80 férőhelyes szerény ebédlő nagyjából kétszer telik meg. Mintegy 140–150 ember fordul meg itt egy-egy alkalommal, hogy legalább egyszer meleg ételhez jusson. Ebéd közben figyelem az élet terhétől megfáradt arcokat, melyek mögött egy-egy tragikus sors titka bújik meg. Van, aki magába roskadva kanalazza a levest, más szóba elegyedik sorstársaival. Jól esik néha beszélgetni egy kicsit…
Hat nővér lakik itt a Tömő utcában, ahol 1990-ben telepedtek le azzal a szándékkal, hogy a hajléktalanokat segítsék. A nővérek életét a munka és az imádság tölti ki. Délelőtt járják a környéket, segítik a rászorulókat, majd az Úrral való találkozásból merítenek erőt a következő órák nehéz munkájához.
Hétköznap délelőttönként fürdési lehetőséget is biztosítanak a hajléktalanoknak. A lelki táplálékra is gondolnak: délután kettőtől háromig közös imádságon vehetnek részt az érdeklődők. Öt órakor rózsafüzér kezdődik, akik eljönnek, buzgón vállalkoznak az előimádkozásra. Nekem is jut egy titok. „…Akit te szent Szűz a templomban bemutattál…” Közben Teréz anya egyik mondása jut az eszembe: „Amit teszünk, az talán alig egy csepp a tengerben, de ha nem tennénk, a mi vízcseppünk hiányozna a tengerből.” Ma talán én is beletettem a magamét…
