A 95 éve született Boldog Kalkuttai Teréz anya budapesti nÕvéreinél
A szegények legszegényebbjeinek szolgálatában
Szerző: Rózsásné Kubányi Andrea
Minden hétvégén 180–200 adag étel készül a hatalmas kondérban. Három óra felé lassan kígyózik a sor a vasajtó felé. Az emberek türelmesen bevonulnak az ebédlőbe, minden hely megtelik. Rövid várakozás után, amikor Inocenta nővér imára kulcsolja a kezét, mindenki föláll. A hagyományos „Édes Jézus, légy vendégünk…” után elimádkozzák a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, majd meghallgatják a napi evangéliumot. Inocenta nővér mond néhány bíztató, bátorító szót, ezután kerül az étel a tányérokba…
Megvárva a sort, én is bejutok, és közlöm a szándékomat a nővérrel: szeretnék írni róluk. Azt a választ kapom: ők nem adnak interjút, jöjjek be, nézzem meg, mit csinálnak, és írjam le. Mindjárt kötényt akasztanak a nyakamba, és beállhatok a többi önkéntes közé tálalni, teríteni, ebédet osztani. Közben azért sikerül néhány kérdést föltennem a kedves nővéreknek.Egy tál leves vagy főzelék néhány szelet kenyérrel, ennyi jut mindenkinek. Az ételt bőven mérik, van, aki kétszer, háromszor is repetázik. A 80 férőhelyes szerény ebédlő nagyjából kétszer telik meg. Mintegy 140–150 ember fordul meg itt egy-egy alkalommal, hogy legalább egyszer meleg ételhez jusson. Ebéd közben figyelem az élet terhétől megfáradt arcokat, melyek mögött egy-egy tragikus sors titka bújik meg. Van, aki magába roskadva kanalazza a levest, más szóba elegyedik sorstársaival. Jól esik néha beszélgetni egy kicsit…
