Napok Quinque Ecclesiae városában
Szerző: Liszkay András
Fotó: Liszkay András
– Pécsett! – szoktam őket kiigazítani, magyarázva: jó megtanulniuk, hogy az általuk használt formában egy igazi pécsi soha sem használja a helyragot. Hanem ezután általában elfog a bizonytalanság, hiszen Pécs legfontosabb nevezetességei végigloholhatók egy nap alatt, útikönyvvel a kézben, gondosan kipipálva a már látottakat, de az efféle nézelődést jó szívvel senkinek sem ajánlom.
– Utazz oda legalább három-négy napra, annyi talán elég lesz, vagy ha csak egy reggeltől estig tartó kiruccanásra futja, nézz meg kevesebbet, s többet látsz – szoktam tehát citálni a nem csupán e helyre érvényes turistavezérelvet. S csak azután mesélek a középkortól Quinque Ecclesiae avagy Fünfkirchen (Öt templom) néven is emlegetett városról, amelyet a rómaiak Sopianae-ként ismertek.
Érkezzünk meg hát Pécsre, s ha nincs sok időnk, legjobb lesz mindjárt a Dóm teret és a tőle délre lévő, valójában szorosan hozzá tartozó, csupán a nevében elkülönülő Szent István teret célba vennünk. (Autósok, vigyázat, a belvárosba csak engedéllyel lehet behajtani, körülötte ingyenes parkolóhelyet keresni dőreség!)
Dóm tér, Szent István tér…
Nem véletlen a nevek egymásmellettisége, hiszen a várost az államalapító király tette püspöki székhellyé, a székesegyház – néhány éve bazilika – pedig egyik legszebb műemlékünk a magyarság kereszténnyé válásának idejéből. Európa egyik legszebb, jórészt mediterrán hangulatú terén sétálva kezdjük a nézelődést az ókeresztény emlékekkel. A világörökség részei ezek, Itálián kívül sehol sem láthatók hozzájuk hasonlók az öreg kontinensen. Sopianae temetője rejtőzik a terek és a közeli Apáca utca alatt (s még ki tudja, hol, hiszen, hogy mindent megleljünk, ahhoz a fél belvárost le kellene bontani). Sírkamrák, a három- és a hétkaréjos kápolna s egy mauzóleum köthetik le akár órákig is figyelmünket.
Ezután ugorjunk a negyedik századból a honfoglalás utáni „percekbe”. A bazilika is római alapokon áll, öthajós altemploma tizenegyedik századi. Maga a négytornyú, román stílusú székesegyház fenségesen uralkodik a tér fölött. A sokszor átépített templom 1891-ben, Schmidt Frigyes tervei alapján vált újra olyanná, amilyennek az Árpád-ház kezdeti idejében dolgozó építőmesterek is elgondolták.
Egy napra elég is ennyi. Végül pihenjünk meg a szökőkútnál vagy a Kinizsi Pál útmutatásai szerint épített püspökvári körbástya tövében, a Barbakán kertben.
Amikor másodszor járunk Pécsett…
…induljunk sétánkra ismét a Dóm térről. Most egy későbbi kort vegyünk szemügyre, a török hódoltság idejét. Öreg gesztenyefák sora vezet a város szíve, a Széchenyi tér felé, és csakhamar ott magasodik előttünk a belvárosi templom, azaz Gázi Kaszim pasa dzsámija. Északi oldalához a boldog békeidőkben építettek három félköríves bővítményt kellő építészi alázattal, nem zavarva meg a tizenhatodik századi török alkotás harmóniáját. S innen újabb sétával jutunk el – a Ferenciek utcáján egy török fürdő maradványai mellett elhaladva – Jakováli Hasszán valamivel kisebb dzsámijához, amely mellett minaret is ágaskodik.
Gondolhatjuk közben; nem voltunk éppen szerencsések Mohács után, de hessintsük el ezt a „felhőt”, mert hosszú gyaloglás vár még ránk, és fölösleges azt rosszkedvűen megtennünk. Célunk a Rókus-domb, ahol a gyermekklinika kertjében Idrisz Baba türbéjét csodálhatjuk meg, a sírkápolna közelében pedig Pécs egyetlen megmaradt török kútját fedezhetjük föl.
Majd ballagjunk le a dombról a már látott Barbakán irányába, de ne térjünk le a körbástya felé, hanem tartsunk balra, és az Aradi vértanúk útján hajtsunk fejet a tizenhárom kivégzett domborműve előtt. Vessünk egy pillantást északról a székesegyházra (onnan is különleges látvány), majd ereszkedjünk alá újra a Széchenyi térre, ott pihenjünk meg a ciszterciek Nagy Lajos Gimnáziumának tövében.
Legyen ez a múzeumok napja!
Amikor harmadszor térünk vissza, kezdjük Csontváryval. A lánglelkű patikus festményeinek java a sétatértől egy percnyire látható. Ezután térjünk be Zsolnay Vilmos és utódai néhány saroknyira lévő múzeumába. Maga a reneszánsz épület is lenyűgöző, de ami odabent látható, az sem kisebb élmény. A fajansz, a majolika és a porcelán egyik magyar nagymesterének, az általa alapított gyár munkáinak kiállítása jó néhány fertályórára leköt bennünket. A gyáralapító, miután annak idején elnyerte az Eiffel-toronyról híresült párizsi világkiállítás aranyérmét, akkor is úgy írta alá leveleit: Zsolnay Vilmos fazekasmester.
Nagyot váltunk, amikor Victor Vasarely, azaz a pécsi születésű Vásárhelyi Győző modern tárlatát nézzük végig szemben a fazekas múzeumával, majd egy utcával odébb Marcus Aureliusszal találkozhatunk a Régészeti Múzeumban…
Mint anya a gyermekét…
…úgy öleli át Pécs városát a Mecsek. Negyedszerre veselkedjünk neki a hegynek. De ez sem egy napi feladat. Induljunk el nyugatra: a Jakab-hegy legyen a célpont a rend alapításának idejéből megmaradt pálos kolostor maradványaival. Északra az ország egyik legszebb újabb kori temploma, és mellette a tettyei nyári püspökvár romjai felé kaptathatunk. Egy nagyobb iramodásnyira pedig Pécsvárad vára és monostora hív bennünket.
Ötödszörre… Nem folytatom. Így is úgy száguldottam végig szeretett városomon, mint a szélvész. A tizedét sem meséltem el annak, ami ott figyelemre méltó. Persze tudom: bárhol is járok szerte e hazában, ugyanígy a töredékét nézem meg a látnivalóknak. Ez minden országjáró sorsa. Ha mégis kedvet csináltam a fentiekkel az olvasónak hozzá, hogy ellátogasson Pécsre, az alázattal tölt el.
