Cikkek listázása

Katolikus törekvések és az Európai Unió

Szerző: Szerdahelyi Csongor

Történelmi dátumaink jelentős része súlyos veszteségekhez, vesztett háborúkhoz, levert szabadságharcokhoz kapcsolódik. 2004. május elsejét, hazánk uniós csatlakozásának dátumát azonban reményeink szerint nem ezek között tartja majd számon az utókor. Belépésünk küszöbén Erdő Péter bíboros prímást kérdeztük egységesülő földrészünk és a magyarság, illetve az egyház kapcsolatáról.
– Hamarosan belépünk az Európai Unióba. Mihez hasonlítható történel­münkben ez az esemény?

– A történelem pontosan soha nem ismétli önmagát, ugyanakkor mégis vannak hasonló helyzetek. Az uniós csatlakozás egyike a magyar történelem azon eseményeinek, amikor egy nagy, Nyugat-Európát átfogó egységhez zárkózunk fel. Szent István király érdeme volt, hogy tagjai lettünk a nyugati népek családjának, és pápai adományozású koronával szereztünk magunknak legitimitást a keresztény népek körében. Buda 1686-ban történt fölszabadítása után pedig visszatértünk a nyugati keresz­tény kultúrkörbe. Azt hiszem, most is hasonló folyamat­ról van szó.

– Egy ilyen lépté­kű történelmi ese­mény­­nek azonnal érezhetőek a következményei?

– A csatlakozás, bár konkrét dátumhoz köthető, mégis inkább folyamat. Hogy ennek a folyamatnak melyik pontján tartunk, azt nehéz meghatározni. Hiszen tudjuk azt is, hogy 1686 után évtizedek teltek el, mire igazán megindult az újjáépítés. Ebben a nagy analógia-sorozatban foglal valahol helyet ez az uniós csatlakozás is.

– Egyházi szempontból vannak-e különbségek az említett események között?

– Igen. Szent István döntésekor, de a keresztény hadaknak Budára érkeztekor is mintegy a Nyugat hozta magával a keresztény egyházi szervezetet, egyházi kultúrát – akár papságot, szerzeteseket is – hát most a helyzet ettől egy kicsit különbözik. A mostani nyugat-európai vallási és egyházi élet nehezen hason­lít­ható 11. vagy a 17. századi viszonyokhoz.

– Milyen állapotban van ma a kereszténység nyugaton?

– Az emberek lelkében az üdvösség művének előrehaladása statisztikai eszközökkel nehezen mérhető. Igaz, hogy sok kereszténynek minősített egyesület és intézmény van Európa nyugati felében, azonban éppen ezekben érhető tetten, hogy milyen erős volt náluk a szekularizáció hatása. Intézményeik jelentős része elidegenedett eredeti val­lá­sos identitásától. Hogy mást ne mondjak, Belgiumban az iskoláknak több mint 60 százaléka úgynevezett katolikus iskola, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek­nek az intézményeknek az állami jog szerint szabad volna töreked­niük nö­vendékeik vallásos nevelésére, vagy hogy ezt ténylegesen garantálni tudnák. A sze­kularizáció sokféle arca közül ez az egyik. Természetesen vannak mintaszerű intézmények is, amelyek nemcsak szakmai feladatukat, hanem hitbeli azonosságukat is állhatatosan őrzik, és amelyeket akár követendő példának is tekinthetünk.

– Vannak-e pozitív vonatkozásai is a nyugaton végbement változások­nak?

– Természetesen. Az utóbbi évtize­dekben sok tekintetben fejlődött is a nyugati egyház. Az elvilágiasodás mellett egy erős elmélyülési folyamatot is megfigyelhetünk. A II. vatikáni zsinat utáni megújulásnak a következtében nagyon sok mindent személyesebben, elmélyültebben élnek meg a vallásos emberek. Ennek az egyik kézzelfogható jele a lelkiségi mozgalmak, az új típusú egyházi közösségek gyors, erőteljes terjedése, létszámbeli gyarapodása.

– E mozgalmak ma már nálunk sem ismeretlenek.

– Azt hiszem, hogy ezek a kezdemé­nyezések erősen hatnak a magyar egyházra. Nagyon sok olyan mozgalom, közösség érkezett ide, amely Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból, vagy más nyugati országokból jutott el hozzánk, és amelyeknek ma már számos magyar tagja is van. Most ezek a mozgalmak nemzetközileg is erősítik a katolikusok közti együttműködést.

– II. János Pál pápának komoly érdemei vannak az európai megosztottság csökkenésében.

– A 20. századi európai egységgondolat jelentős mértékben katolikus törekvés. XV. Benedektől kezdve minden pápának a tanításában újra és újra előkerül az európai, vagyis a keresztény hagyományú népek közötti béke és együttműködés különböző formáinak keresése. Ez az egységtörekvés nem akarja egyformasággá szűkítené a sokféleséget, hanem minden kultúrát, minden nép azonosságát nemcsak tiszteletben tartja, hanem képes arra – ha keresztény módon szemléljük –, hogy új lendületet adjon fejlődésüknek. Az I. világháború ilyen szempontból rendkívül keserű tapasztalatokkal járt, hiszen többségükben katolikus, vagy az egyházzal államilag is szoros intézményi kapcsolatban levő országok is harcoltak egymással. Ezért a Szentszéknek értelemszerűen adódott az a vágya, hogy az európai népek családiasabb módon kapcsolódjanak egymáshoz. Ez megjelenik aztán későbbi pápák tanításában is, a jelenlegi szentatya pedig rendkívül bőségesen tárgyalja ezt a témát. Ebben egyrészt benne van magának az Európai Uniónak egyfajta kedvező szemlélete is, de mindenképpen benne van annak a hangsúlyozása is, hogy Európa nem pusztán politikai szövetség, nem pusztán állam vagy államszövetség, hanem kulturális fogalom. Vagyis nem ér véget semmilyen országhatárnál, hanem átöleli a népek szélesebb körét.

– A hírek szerint II. János Pál még ebben az évben boldoggá avat­ja Robert Schuman volt francia külügyminisztert. Vajon a közös Európa egyik „atyjának” boldoggá avatásával mit kíván üzenni a pápa a bővülő Uniónak?

– Nyilvánvaló, hogy egy ilyen boldoggá avatás hitet tesz amellett, hogy amit Schuman képviselt, az megfelel az egyház eszményeinek is, és a hívő keresztény ember bátran követheti Schuman példáját. Másrészt hangsúlyozza, hogy az európai közösségnek, az Európai Uniónak a gondolatában eredendően ott a katolikus gondolat, és talán azt is kiemeli, hogy ennek a szemléletnek, ennek a gondolatnak ma is megvan a helye és szerepe abban, ahogy Európa önmagára tekint.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>