Cikkek listázása

Aki szüntelenül megérinti Krisztus ruhájának szegélyét

Szerző: gaa

Alkotásai idestova két évtizede a Legfőbb Jóról beszélnek. Nagyböjt heteiben éppen egy olyan feszületen dolgozott, amely egyik felén a megfeszített Krisztust ábrázolja, míg
a hátoldalon a megdicsőülést szemlélteti a feltámadás fényes ragyogásában. Az íróasztalon pedig a frigyláda ihletésű, kerubos tabernákulum tervrajza várta a megrendelő jóváhagyását. Az ismert ötvösművésznél, Ozsvári Csabánál jártunk.
Kispest egyik eldugott utcájában, a szülői ház udvarában, egy néhai istállóból kialakított műhelyben napról napra csodák születnek. A mun­kaasztalon a crux gemmata egyik da­rabja fekszik. Az éppen aranyozás alatt álló fakeresztre kerülő ezüst korpusz – még így, félkészen, a drágakövek nélkül is – olyan tiszteletet és erőt sugároz, hogy nem lehet azt másként szemlélni, ­csakis áhítattal. Édesapja dolgozószobájában beszélgetünk a mesterrel. Noha számos sikert elkönyvelhetett már, a negyvenes éveinek elején járó ötgyermekes ötvösművész nem mindennapi elkötelezettségről és alázatról tesz tanúbizonyságot. Szavai mögött nem az ilyenkor „megszokott” álszerénység bújik meg, hanem a mély hitből fakadó, öntudatos hódolat. Egy olyan ember Isten iránti feltétlen tisz­telete és szeretete, aki tudja, hogy kitől és miért kapta a talentumait. És ő – miként a keze alól kikerülő alkotások, a taber­nákulumok, kelyhek, feszületek, püspöki keresztek mutatják – igen jól sáfárkodik ezekkel. A háttérben most éppen a 16. századi Victoria rekviemje szól, de a muzsika mellé hamarosan előkerülnek a legkedvesebb könyvek is: Tarkovszkij, Radnóti és a teológusok, elsősorban Ratzinger és Guardini örökérvényű gondolatai szövődnek beszélgetésünkbe.

Krisztus legyen az út

A diplomamunkának szánt csempesz­ko­pácsi domborműves bronz templomka­pu a szárnyát bontogató művész első „ma­radandó” alkotása, még 1987-ből. Négy évre rá már II. János Pál pápa ma­­gyarországi látogatására készít ajándék­ként aranyozott, cizellált ezüst dombo­rí­tású, drágakövekkel ékesített misekönyvborítót egyházi megrendelésre. Az ajándék nem csak egy lesz a többi kö­­zött, mert tudjuk, hogy a szentatya azó­ta többször is használta az Ozsvári-féle alkotást. A pápalátogatáskor még csak huszonnyolc éves, fiatal művész szinte fel sem ocsúdhat a megtiszteltetésből, máris újabb és újabb megbízásokat kap. 1997-ben Vir dolorum domborművet készít a Va­tikánba, majd számos liturgikus tárgyat készít templomok részére, legutóbb például Boldog Batthyány-Strattman László ereklyetartóját.

– Az én szakmám, az ötvösség viszony­lag egyszerű. Noha elmélyülést, türelmet és fantáziát igényel, mégsem csak a saját gondolataimat közvetítem az emberek felé. A keleti ikonteológia beszél a szem, a látás böjtjéről. A liturgikus tárgyakat alkotó ember lemond az önkifejezésről és az önmegvalósításról. Le­mond arról, hogy az Istennel kapcsolatos személyes él­ményeit megossza a közönséggel, mert nem önmaga lesz a fontos, hanem az egy­ház hite. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a személyes istenélmény ke­­vés­bé fontos, hiszen csakis az lehet a ki­indulópontja minden Istenről beszélő művészetnek. A szakrális művészet lát­ha­tóvá tudja tenni a láthatatlan hit megszámlálhatatlan kincsét és felfoghatatlan kegyelmét. Az olyan tárgyalkotó művészet, mint amilyen az ötvösség is, valójában egyszerű eszközökkel próbál beszélni Istenről.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>