Aki szüntelenül megérinti Krisztus ruhájának szegélyét
Szerző: gaa
a hátoldalon a megdicsőülést szemlélteti a feltámadás fényes ragyogásában. Az íróasztalon pedig a frigyláda ihletésű, kerubos tabernákulum tervrajza várta a megrendelő jóváhagyását. Az ismert ötvösművésznél, Ozsvári Csabánál jártunk.
Krisztus legyen az út
A diplomamunkának szánt csempeszkopácsi domborműves bronz templomkapu a szárnyát bontogató művész első „maradandó” alkotása, még 1987-ből. Négy évre rá már II. János Pál pápa magyarországi látogatására készít ajándékként aranyozott, cizellált ezüst domborítású, drágakövekkel ékesített misekönyvborítót egyházi megrendelésre. Az ajándék nem csak egy lesz a többi között, mert tudjuk, hogy a szentatya azóta többször is használta az Ozsvári-féle alkotást. A pápalátogatáskor még csak huszonnyolc éves, fiatal művész szinte fel sem ocsúdhat a megtiszteltetésből, máris újabb és újabb megbízásokat kap. 1997-ben Vir dolorum domborművet készít a Vatikánba, majd számos liturgikus tárgyat készít templomok részére, legutóbb például Boldog Batthyány-Strattman László ereklyetartóját.
– Az én szakmám, az ötvösség viszonylag egyszerű. Noha elmélyülést, türelmet és fantáziát igényel, mégsem csak a saját gondolataimat közvetítem az emberek felé. A keleti ikonteológia beszél a szem, a látás böjtjéről. A liturgikus tárgyakat alkotó ember lemond az önkifejezésről és az önmegvalósításról. Lemond arról, hogy az Istennel kapcsolatos személyes élményeit megossza a közönséggel, mert nem önmaga lesz a fontos, hanem az egyház hite. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a személyes istenélmény kevésbé fontos, hiszen csakis az lehet a kiindulópontja minden Istenről beszélő művészetnek. A szakrális művészet láthatóvá tudja tenni a láthatatlan hit megszámlálhatatlan kincsét és felfoghatatlan kegyelmét. Az olyan tárgyalkotó művészet, mint amilyen az ötvösség is, valójában egyszerű eszközökkel próbál beszélni Istenről.