In Memoriam…
Tizenegy év mélységéből
Szerző: Mészáros Péter
Apai nagyapám, Mészáros Mihály 1910-ben született – ahogy az akkoriban gyakori volt; igencsak népes gazdacsaládban. (Famíliánk a hányattatott sorsú Mészáros József személyében papot is adott a magyar egyháznak.)
Édesanyja kemény, magyar asszony volt; kit bár a ferences harmadrend tagjaként tartottak számon, mégis – kilencvenkét éven keresztül – minden reggel a bencések ora et labora jelszavával kelt.
Dédapám szigorú, komoly ember lehetett – szúrós tekintetét ma is rajtunk tartja a falon függő régi fényképről. A két háború közt tekintetes városbíró helyettes s a felvidéki Magyar Keresztényszocialista Párt alelnöke volt.
Nagyapám maga volt az élő történelem. A Gondviselés kegyelmeként megért nyolc csodálatos évtizedet. Életének utolsó tizenöt évében egy háztartásban éltünk.
Szobája mindig nyitva volt az unokák előtt. Polcai ezernyi érdekességet rejtettek. Az őt körülvevő dolgok különös varázserővel bírtak. A falon függő tajtékpipa, a kínai ezüst asztali feszület és a csorba „ferencjózskás” bögre volt ámulatunk tárgya. A lourdes-i Mária-szobor, mely a város bombázásakor csodával határos módon épségben marad, nem különben…
Nem volt nap, hogy ne töltöttünk volna nála legalább egy-két órát. Mindig örült nekünk, bár olykor biztosan nehezére eshetett elviselni a rakoncátlan „kölkök” dúlását. „Örültem, hogy itt voltál, még jobban, hogy elmész!” – kiabálta utánunk tréfásan, s mi tudtuk: sohasem gondolja komolyan.