Cikkek listázása

Szüless meg szívünkben, Szeretet!

Szerző: Papp Tamás

Idén is már november végén megkezdődik az úrjövet, az advent. Így nevezzük a karácsony előtti négyhetes időszakot, mely arra figyelmeztet, hogy lelkületünkben és tetteinkben megújulva kell várnunk Jézus érkezését. Krisztus három eljövetelét éli át ilyenkor az egyház: emlékezünk a Megváltó kétezer évvel ezelőtti megtestesülésére; készülünk arra, hogy karácsonykor bennünk és közöttünk is egyre teljesebben megszülessen Jézus; illetve várakozunk az ő második eljövetelére.

Érdemes az evangélium gondolatai alapján már néhány nappal advent előtt tervet készíteni a közös, családi lelki felkészülésre.

Az első hét alapgondolata: „Legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor érkezik az Úr”. – Legyek hálás. Gyakoroljam a cselekvő szeretetet odahaza, az iskolában, a munkahelyen.

A második hét mottója: „Készítsétek elő az Úr útját!” – A neheztelés, a harag akadályait ilyenkor elhárítom a szívemből. Mit jelent családunk számára a szentgyónás?

Harmadik hét: „Az Úr küldött, hogy örömhírt vigyek”. – Küldetésem, hogy környezetemben az öröm hordozója lehetek. Igyekszem mindenkiről jót mondani, az egység, a béke örömét vinni oda, ahol egyenetlenséget látok.

A negyedik hét témája: „Istennél semmi sem lehetetlen”. Hiszem, hogy Jézus testet tud ölteni bennem és közöttünk. Magamban és kapcsolataimban törekszem a jóval legyőzni a rosszat!

Az adventi felkészülés szép eszköze a családban az adventi koszorú készítése és a közös gyertyagyújtás. Ez megismétlődhet minden adventi hétvégén, vagy akár minden este. Az adventi koszorú három lila és egy rózsaszín gyertyája advent négy vasárnapját jelzi. Az első, a második és a negyedik vasárnapon a lila gyertyát gyújtjuk meg, a harmadik vasárnapon a rózsaszínűt. Az egymás után fellobbanó gyertyák növekvő fénye jelzi, hogy karácsonyhoz közeledve múlik a bűn sötétsége és növekszik a fény. Karácsonykor maga a Fény, Jézus Krisztus jön közénk. Az adventi koszorú örökzöld fenyőlevelei Jézus halált legyőző örök szeretetére emlékeztetnek.

A gyertyagyújtás legyen igazi családi ünnep! Rakjunk rendbe a szobát, ahol összejövünk. A bevezető ének után olvassunk fel egy részletet a Szentírásból vagy az Adoremusból. Rövid csend után osszuk meg egymással, hogy mit jelent számunkra a hallott szentírási szakasz. Végül saját szavainkkal, könyörgéseinkkel fogalmazzuk meg hálaadásunkat, kéréseinket, majd a közösen elimádkozott Miatyánkkal, Üdvözléggyel és énekkel zárjuk a családi adventi gyertyagyújtást.

„Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben, elvesznél, hogyha nem jönne el a szívedben” – szoktuk idézni egy misztikus szerzetes mondását. Ha sikerül szeretetben növekednünk az advent folyamán, igazi lesz a karácsonyunk.

Rónay György:Advent első vasárnapja

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek, tudhatjátok, hogy közel van a nyár. Tűzre dobhatsz, Kertész,  mert nem terem meg korcs ágaimon más, mint a halál? Amikor jelek lepik el a mennyet, álmunkból kelni itt az óra már. De ha hozzám jössz,  pedig megüzented, angyalod mégis álomban talál. Meg akartál rajtam teremni, rossz fán; Nem voltál rest naponta  jönni hozzám. Ajtóm bezártam. Ágam levetett. Éjszakámból feléd fordítom orcám: boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám! Szüless meg a szívemben, Szeretet!

 

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>