Cikkek listázása

Kapitár Ilona SSpS missziós nővér

Az őserdő fogásza

Szerző: Lányi Béla SVD

„Öltözzön át civilbe – mordult Ilona nővérre a Kádár-rendszer határőre 1968-ban –, ide szolgálati ruhában nem utazhat be!” A megjegyzés a verbiták női ága, hivatalosan Szentlélek Szolgálói Nővérek kék apácaruhájának szólt. „Higgye el, én mindig szolgálatban vagyok!” – válaszolta a nővér a meglepett katonának. Ilona nővér tényleg mindig szolgálatban van, de sokféleképpen: néha sofőr, néha fogász, néha hitoktató – most pedig, idős éveiben az imádság példaképe. „Régen a nők, különösen a nővérek ritkán vezettek autót – meséli Ilona nővér, így esett, hogy nagy missziós rendünkben én voltam a második, aki vezetői jogosítványt szerzett. Ez 1954-ben történt. Azután sofőrként dolgoztam Rómában, az elöljáró nővérek szolgálatában... Férfias foglalkozás, ugye?” – mosolyodik el a finom mosolyú, törékeny testű missziós nővér. „Mindig szerettem a kalandokat, nem bírtam a szürke, egyhangú életet. És szerettem imádkozni, az embereket Istenhez vezetni! A missziós nővérek rendjét pedig éppen ilyeneknek találták ki. Megbíztak bennem az elöljárók: előbb a sofőrködést bízták rám, majd fogász lettem a távoli Indonéziában. Megint egy úgynevezett férfimunka, ráadásul hiányos felszereléssel, úttalan utakon…”

Ilona nővér 1926. január 26-án született Szentpéterfán, az osztrák határ közvetlen közelében. A fiatal lányban erősen élt a tudat, hogy őt Isten egy távoli nép szolgálatára szemelte ki. Benyújtotta útlevélkérelmét, de aztán úgy gondolta, nem várja meg annak (bizonytalan) kimenetelét – és kis bőrönddel, barátnője igazolványával nekivágott a határnak. 1948-ban öltözött be az ausztriai Stockerauban. Mivel a misszióban nagy szükség volt fogászra, erre a szakmára iskolázták be elöljárói, de hitoktatóvá is kiképezték. Majd kikerült Flores szigetére – ezen az indonéz szigeten a bennszülöttek nagyrésze katolikus. A misszió nemcsak hitterjesztéssel foglalkozik, hanem gyakorlati szükségleteiben is igyekszik segíteni a népet, például gyógyítással. „Ma is hiányzik Indonézia – tűnődik el a misszionáriusnő. – Miért? Elmondok egy történetet, amiből kiderül, hogy mire gondolok. Egyszer Indonéziában egy nagy autóbusszal indultunk útnak. Nemsokára elromlott a busz. Három órán át dolgozott rajta a sofőr, míg végre folytathattuk utunkat. De senki sem zúgolódott, senki sem káromkodott! Az emberek elővették saját készítésű gitárjukat, énekeltek, játszottak, boldogok voltak… Éreztem a nép jóságát, életörömét. Itt Európában viszont mindenki siet – csak átrohannak az életükön, nincs idejük megállni és örülni mindannak, ami szép.”

 

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>