Eszményképem: aki vállalja a kommunikáció mélyebb útját
Szerző: László Tamás
Bár katolikus, sokgyermekes családban nőttem fel az 1950-es, 60-as években, az egyház, a papok mégis távoliak voltak számomra. A szószékről beszéltek, a hangjuk a fejem felett szállt. Huszonegy éve bekerültünk egy – a domonkos templom környezetében alakult – kisközösségbe, ahol nagyon jól megtaláltuk a helyünket. Sokat foglalkoztunk a Biblia, a hit kérdéseivel, de ezt a közösséget sem tekintettem az egyház részének. Külön kis egyházat akartunk építeni, saját „jó” pappal, mert a hivatalosat nem éreztük sajátunknak, a hierarchiára, a többi papra, püspökre kritikával tekintettünk.
Mindez gyökeresen megváltozott, az első Házas Hétvége találkozónk után. Ennek is már húsz éve. Megbabonázva hallgattam egy osztrák papot az előadók között, aki nem prédikált, hanem saját magáról beszélt: az érzéseiről, a vágyairól, a kudarcairól, arról, hogy ő is érző, férfiként érző ember. Ez teljesen új dolog volt. Először féltem és féltettem őt: lehull egy lepel, és ő kicsinek, esendőnek – akkori meglátásom szerint alkalmatlannak – fog bizonyulni a hivatására. Majdnem szólni is akartam neki, hogy ezt az utat ne folytassa! És mi történt? Ez az ember megemelkedett, a vallomásától erős lett és szeretetreméltó.
Az új papi eszményem az a pap, aki közel engedi magához a másik embert, megnyílik előtte, vállalja a kommunikáció mélyebb útját. Kezdeményeztük a Házas Hétvégében a papi találkozókat, amelyekben ma már pap és vele szorosabb kapcsolatban álló házaspár vesz részt. Ennek az az alapja, hogy az embereket általában nem lehet szeretni, csak konkrétan. A megújult papi és házas hivatás nem jelent veszélyt egymásra, hanem a nagyobb nyitottság révén emelni tudják egymást, folyamatosan erősítve élethivatásukat.
A mi személyes felelősségünk is megváltozott a Hétvégénk után. Nem akarunk már külön, saját kis egyházat teremteni, hanem ebben a valóságosban szeretnénk élni, tevékenykedni. Ma a legtöbb ismerős papra barátként, testvérként gondolok, akikkel egy célért dolgozunk. Mára az egyházképem is alapvetően megváltozott: már nem hierarchiát, hanem egy erős, befogadó közösséget jelent az egyház számomra.
