A nagyszülő szerepe a családban
Osztozzunk egymás életében!
Szerző: Mészáros Péter
– A hétköznapok dolgaiban a fiatalok nem kérnek az öregek véleményéből. Élik a maguk világát, és ebben alig van helye másnak, mint a diszkónak… – mondja Irén néni.
– A falubeli fiatalasszonyok viszont sokat dolgoznak. Közülük többen Magyarországon kaptak munkát – teszi hozzá Ilona. – A háztartásban csak szüleikre számíthatnak. A gyermeknevelésben is a segítségüket kérik. Csakhogy a köszönet mellé nem jár más. A fiatalok túlterheltek, az idősek pedig gondoskodást igényelnek. De ki kíváncsi rájuk, ha vár a kert?
Úgy tűnik, Bernadett is inkább a nagyi véleménye mellett tör lándzsát:
– Azt hiszem, hogy a fiatalok inkább a saját fejük után mennek. Pedig ez nem mindig jó...
– És te szívesen beszélgetsz a nagyival? Fontosnak tartod, hogy meghallgasd, mit mesél?
– Természetesen. A kerti munka jó alkalmat jelent, hiszen akkor senki sem siet sehová. Olyankor annyi minden az eszébe jut a nagyinak. Elmondja, hogyan énekeltek, mit játszottak régen. Nem volt könnyű a gyerekkora: háború, kitelepítés… Ilyenkor egy kicsit mindig eszembe jut, hogy mennyivel könnyebb dolgunk is van most! Egyébként nagyon gyakran látjuk nagyit – folytatja Bernadett. – Jön, ha segítségre van szükség, vagy ha csak egyszerűen társaságra vágyik. Engem sok mindenre megtanít. Mindennapos, de annál fontosabb dolgokra: kalácsot vagy pogácsát sütni, kötni és imádkozni.
– Úgy érzed, gazdagabb vagy, mint azok a fiatalok, akik nincsenek kapcsolatban a nagyszüleikkel? – kérdezem a fiatal lánytól.
– Akinek nincs kapcsolata nagyszüleivel, nem számíthat arra, hogy egy nála bölcsebb embertől visszajelzést kapjon: ezt most így kéne, azzal pedig inkább ne próbálkozz! Sokszor volt már, hogy mondott valamit nekem, én meg persze az ellenkezőjét tettem. Csak később jöttem rá, hogy igaza volt…
Csakhogy a fiatalok világa nem egyszerű. Az idősebb korosztálynak egyáltalán nem könnyű eligazodni benne. Hangos zene, furcsa öltözködés… Hogy viseli mindezt Juhos néni?
– Megértem az unokáimat. Talán nincs velem nagy baj, mert akkor többet panaszkodnának. Azért persze sok mindent szóvá teszek…
– Volt, rá példa, hogy a gyerekeim féltek: a mamának ez biztosan nem fog tetszeni! – veti közbe a vendéglátó háziasszony. – Amit mi megengedünk magunknak, az számára sokszor már pazarlás. Bár egy kicsit csóválja a fejét, azért megérti: a világ sokat változott. De a józan mértékletességre ő tanított meg.
Ilona így összegzi kapcsolatuk tanulságát:
– Szüleim mindig úgy neveltek, hogy a nemesebb értékek helyet kapjanak a lelkemben. Lehet, hogy néha jobb szerényebben élni, de ami a szívnek jár, azt meg kell adni. Negyvennégy éves vagyok, de édesanyám tanácsát ma is kikérem. Tizenévesen rájöttem, mi az: a szülő életéért imádkozni! Az ember akkor döbben rá, hogy milyen érték a szeretet, amikor már nincs.
– Önök szerint megváltozna a világ, ha – úgy, mint régen – ismét több nemzedék élne egy fedél alatt? – teszem fel a kérdést a családnak.
Szinte egyszerre válaszolnak:
– Biztosan!
– Mert ma kevés a szeretet és a megértés. Amikor az idősek arról beszélnek, hogy milyen volt az ő idejükben, az utódok lehurrogják őket: már megint kezdi? Pedig nem szabad az idős szülőket félreállítani. Tessék az asztal főhelyére ültetni őket, a társaság közepébe! Osztozzunk egymás életében! Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor az ötödik gyermekem születése után édesanyám hozzám lépett. Sok munkám volt, szinte ki sem látszottam belőle, két gyerek ült a karomon… Azt kérdezte: lányom, azért van időd imádkozni? Ekkor örökre megértettem, hogy sokkal jobban szeret annál, ahogy azt valaha is elképzeltem. Mert nemcsak az anyagi jólétemért aggódott, hanem a lelkem nyugalmáért is – fejezi be a beszélgetést Ilona.
