Misszionáriust Európának!
Isten tempója egészen más
Szerző: Suhajda Lajos SVD
A verbiták 1990 óta Európába is küldenek misszionáriusokat. Igy az Isteni Ige Társulatnál Magyarországon már egy-egy lengyel, indiai, argentin és két indonéz pap működik. Ezúttal egy Ausztriában működő mexikói verbitát mutatunk be.
P. José Antonio Gomez Torres segédlelkészként, fiatalos lendülettel kezdte meg a munkát. Sok nehézséggel kellett megküzdenie, de kedvét ezek sem tudták megtörni. Tapasztalatairól így beszél: „A jegyesek csak akkor jöttek el a plébániára, amikor már az éttermet lefoglalták, a fényképésszel és az anyakönyvvezetővel mindent elintéztek. Ha kérdőre vontam őket, azt felelték: »Fizetem az egyházi hozzájárulást, elvárhatom tehát az egyház szolgáltatásait.« Hogy a házasság szentség, amire fel kell készülni, az egyáltalán nem érdekelte őket – csak a pompa.”
Amikor a plébániára érkezett, nem volt ministránsa sem. Ugyanakkor elvárták tőle, hogy gyorsan orvosolja a helyzetet. Ezt válaszolta a sürgetőknek: „Én nem tudok gyerekeket teremteni. Várjanak türelemmel, és majd lesznek. A szőlősgazdák január végén már tudják, hogy lesz-e termés az idén. De a szürettel őszig kell várni.” Bevezette a gyermekmiséket a hónap első vasárnapjára. „A templombúcsú napjára terveztem az első gyermekmisét. Miután elmagyaráztam, hogy Pál apostol vértanúságára épül majd az egész szentmise, azonnal felcsattantak az ellenvetések: hogyan gondolom én azt, hogy olyen szörnyű dolgokról beszéljek a gyermekeknek, mint a kard, a lefejezés. Ez ízléstelen, a gyermeklélektan semmibe vétele. Mégis megtartottuk a szentmisét elgondolásom szerint. És a gyermekeknek egy egész életre szóló élményt jelentett.”
Lassan munkatársak is jelentkeztek, mégpedig önként. A segédlelkész a következőket értette meg velük: „Isten tempója egészen más. Ő időt hagy az embereknek. Nekünk is ezt kell követnünk.” Ezért José atya arra törekedett, hogy barátság alakuljon ki közte és a hívek között. Ez pedig azt jelentette: legyen mindig elérhető, vegyen részt életük eseményeiben, örömeikben, bánatukban.
A bérmálkozókkal nagyon komolyan foglalkozott. A fiataloktól másfél éves felkészülést követelt meg. Ennek csúcspontját az Assisibe való zarándoklat jelentette. Az eredmény: egy összetartó ifjúsági csoport lett, amelynek tagjai részt vállalnak a plébánia életéből.
A helybeli plébános véleménye róla: „José Antonio sikeresen szerez munkatársakat. Észreveszi az emberek tehetségét és lehetőségeit, bízik bennük, tenni akarásra bátorítja őket. Ennek örülök leginkább, ezért szívesen támogatom.”
A mexikói fiatal pap így vélekedik: „A jóléti társadalom ugyanúgy megsemmisíti az emberi kapcsolatokat, mint Mexikóváros többmilliós nyomora. Ott a szegénység kínozza az embereket, itt a mindent elidegenítő bőség. Mindkettőt a lélek sínyli meg. Az itt működő lelkész feladatai ezért legalább annyira nehezek, mint egy afrikai őserdő misszionáriusáé.”
Imádkozzunk, hogy a „fehérek” munkája eredményes legyen a „színesek” között, a „színeseké” pedig a „fehérek” között.
