Cikkek listázása

Zsámbék vesztesége, Vác nyeresége

Szerző: Pallós Tamás

A zsámbéki Zichy-kastélyt 1929-ben a Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek rendje vásárolta meg azzal a céllal, hogy főiskolát működtessen ott. A második világháború után ez az egyházi intézmény sem kerülhette el a sorsát: államosították. Előbb mezőgazdasági, majd tanítóképző főiskola lett. A rendszerváltás után a nővérek visszakapták a hajdani várkastélyt, így a velük történt egyeztetés után 1993-tól ismét katolikus oktatási intézmény, az Apor Vilmos Tanítóképző Főiskola kezdte meg a működését az ódon falak között.

A Zsámbékra jelentkező fiatalok többek között tanító, hitoktató, kántor, szociálpedagógus, óvodapedagógus szakirányok közül választhattak, később bevezették a tanrendbe a „specialitásnak” számító roma óvodapedagógus, illetve roma tanítóképző szakokat. Az iskola zavartalanul, eredményesen működött, híre még az országhatárokon túlra is eljutott. Egy nem várt, tragikus esemény aztán egyszerre megváltoztatta a tízéves sikertörténet addigi menetét: 2003. augusztus 18-án, késő délután kigyulladt a főiskola tetőszerkezete. A tűzoltók hosszú órákon át küzdöttek, hogy a lángokat megfékezzék. Jóllehet az anyagi kár óriási volt, Bencze Lóránt főigazgató nem hagyott kétséget afelől, hogy a főiskola szeptemberben elkezdheti az új tanévet.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>