Urunk színeváltozása és a Szent Kereszt felmagasztalása
Tábor-hegyről Golgotára
Szerző: Papp Tamás
Az idő és az örökkévalóság partját köti össze Urunk színeváltozásának és a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe. Negyven nap – egy érett, emberi tapasztalás ideje – választja el egymástól a két ünnep dátumát (augusztus 6. – szeptember 14.), ezzel is jelezve, hogy Krisztus dicsősége, borzalmas kereszthalála és diadala összetartozik…
Az első ünnep kialakulása a magyar történelemmel is kapcsolatban van: III. Callixtus pápát a nándorfehérvári csata előtt egy évvel választották Szent Péter székébe. A hetvenhét éves pápa azonnal felismerte a török elleni harc világtörténelmi feladatát. Hajókat építtetett, ágyúkat öntetett, és közben prédikátorokat küldött Európa szinte valamennyi országába, hogy a mohamedán félhold elleni keresztes hadjáratra buzdítsák az embereket. Így jutott el hazánkba Kapisztrán Szent János. Európa népeinek többsége akkor sem hallgatott kellőképpen a pápára. Voltak, akik tiltakoztak a kivetett hadiadók ellen, mások különbékét kötöttek a szultánnal. II. Mohamed százötvenezer fős seregét, amely kétszáz hajóval és háromszáz ágyúval érkezett Nándorfehérvár alá, Hunyadi János maroknyi keresztesei visszaverték. A győzelem örömmel töltötte el a pápát, aki hálaadásul elrendelte Urunk színeváltozásának ünnepét és a déli harangszót, figyelmeztetni akarván ezzel Európa népeit az összefogásra, mely sajnos nem jött létre.
Ugyanakkor mély, lelki tartalma is van Urunk színeváltozása ünnepének: Jézus isteni dicsősége átragyog testi mivoltán. Valahogy úgy, mint amikor a tűz belülről átjárja, és folyékonnyá izzítja a vasat. Az álmukból felriadt apostolok Jézust látják, amint Illéssel és Mózessel közeli haláláról beszélget, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Mindezt azonban akkor még nem értik az apostolok, és lelkesen felkiáltanak: Mester, jó nekünk itt lennünk! Ott, abban a pillanatban könnyűnek tűnt Péter és társai számára engedelmeskedni a mennyei szózatnak: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”. Jézus azonban úgy rendelkezett, hogy a hegyről vissza kell térni a hétköznapok világába, és folytatni kell azt az utat, amely Jeruzsálembe, a Golgotára vezet. A Katolikus Egyház Katekizmusa a tábor-hegyi színeváltozásról ezt írja: „Egy pillanatra Jézus megmutatta isteni dicsőségét, ily módon megerősítette Péter hitvallását. Ugyanakkor megmutatta, ahhoz, hogy bemehessen dicsőségébe, Jeruzsálemben a keresztet kell elszenvednie”. (KEK 555)
Jézus életünk középpontjában
Urunk színeváltozása után az apostoloktól többé senki sem vehette el azt a benső, felszabadult örömöt, amelynek részesei lettek. Később azt is megtapasztalták, hogy a szenvedésen és a szörnyű kereszthalálon túl, az a máshonnan jövő szikra továbbra is bármikor képes felizzítani Jézus testét, az egyházat! Ez az a tűz, amely a megkereszteltek kétezer éves történelme során oly sok férfi és nő életén át ma is fényt és meleget ad a világnak, a magyar népnek. Ezt látta meg II. János Pál pápa is, amikor 2002-ben, a rózsafüzér évében a Világosság olvasójának negyedik titkát ebben jelölte meg: „Aki a Tábor-hegyén megmutatta isteni dicsőségét”. Az egyház égi édesanyjával, Szűz Máriával együtt elmélkedik erről a titokról, hiszen ha a kiválasztott apostolok látták Uruk dicsőségét, a Szűzanya az angyali üdvözlet óta ennek a titoknak a vonzásában élt: akinek földi testet adott, az a Teremtő egyszülött Fia.
A tábor-hegyi színeváltozás mindazok életén keresztül folytatódik a világban, akik komolyan veszik a mennyei Atya szavát, és Jézust hallgatják: átváltozott családok, hitvesi és gyermek-szülő kapcsolatok, Jézustól átváltoztatott munkahelyi légkör… Közös jellemzőjük, hogy Jézus állítják életük középpontjába, nemcsak az öröm, hanem a szenvedés és a megpróbáltatások, a keresztek idején is. Kívülállók talán kíváncsian megkérdik: Miért van az, hogy nem esnek kétségbe az első kudarc alkalmával? Miért, hogy nem akarnak rögtön válni, nem kiabálnak, nem rohannak a visszafordíthatatlan felé? Mert tudják, hogy a Tábor-hegy nem végállomás. Onnan még messzebb visz az út: le a síkságra és föl egy másik hegyre, a Golgotára. Ezt az utat pedig nem egyedül, hanem Jézussal teszi meg minden ember.
Egy biztos pont: Jézus keresztje
Többek között ezért is összetartozik Urunk színeváltozásának és Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe. Ez utóbbi a hagyomány szerint Krisztus keresztje fölött 335-ben Jeruzsálemben emelt bazilika szentelési évfordulója. Egy asszony szívében fellángolt a kereszt vágya, az élet vágya: Nagy Konstantin császár anyja, Heléna császárnő hajóhadat szervezett és a Szentföldre indult, hogy végigjárja Jézus életének helyszíneit, és megtalálja a szent keresztet. Néhány évszázaddal előtte Arkhimédész felkiáltott: Adj nekem egy biztos pontot, és kifordítom sarkaiból a világot. Mi, keresztények, mindnyájan hisszük, hogy Jézus keresztje az a biztos pont, amely – nem „kifordítja sarkaiból”, hanem – felemeli a világot. A négyágú kereszt kozmikus jelentést hordoz: átöleli a négy égtájon élő emberiséget, összeköti az eget és a földet, biztos világítótoronyként vezeti a tévelygőket.
Egy alsó-ausztriai templom freskója jut az eszembe, ahová egy zarándoklat alkalmával jutottam el. A művész úgy festette meg, mintha négy kéz nyúlna ki a kereszt ágaiból: az első bezárja a poklot, a második megnyitja a mennyországot. A harmadik napvilágra vezeti az elhunytakat, a negyedik kézen fogja az élőket. A kereszt diadalának teológiája jelenik meg a freskón. A filippiekhez írt levél sorai elevenednek meg: „Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, az alvilágban, és minden nyelv hirdesse, az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,6–11).
Valaki azt mondta, az emberiség történelme két fa között játszódik le: az egyik a tiltott fa gyümölcse, a másik a kert közepén az élet fája, és mindegyikünk egyszerre csak az egyiket ölelheti át! Eszünkbe jut a zsoltáros, amint az élet és a halál lehetőségét vázolja fel, vagy amikor Mózes két utat mutat népének, és hozzáteszi: Válaszd az életet!
Jézus is ezt mondja nekünk: bízzatok bennem, én legyőztem a halált. Szívesen tekintek fel a feszületre, melyet előző korok hívői helyeztek el utak mentén, épületeken vagy szobák falán. Ezek a keresztek általában nagy pillanatokra figyelmeztetnek: első szentáldozásra, esküvőre, hálaadásra gyógyulásért… Beszédes keresztek. Győzelemről szólnak, határtalan szeretetről és örök szövetségről: így szeretett az Isten!
