Szűz Mária születése
Szerző: Barsi Balázs OFM
„Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat igazzá tette, akiket pedig igazzá tett, azokat meg is dicsőítette.” Róm 8,28–30
Meglepő a múlt idő használata Kisboldogasszony napján a Szentleckében: „azokat meg is dicsőítette”. Hol vagyunk mi még a beteljesedéstől? Életvitelünk, bűneink kétségessé teszik, hogy egyáltalán üdvözülhetünk.
Kisboldogasszony ünnepe viszont arra hív, hogy Szűz Máriára tekintve és tőle tanulva felfedezzük azt a dinamikus mozgást, amelyről az apostol ír. Hogy életünk alakulásában – amely kívülről szemlélve sokszor csak szánalmas botladozás, pozitív és negatív történések kiszámíthatatlan egymásutánja, tehetetlen ide-oda hányódás – észrevegyük Isten kegyelmi cselekvéseit, melyek, mint mágnes a vasreszeléket, meghatározott irányba fordítják életünk eseményeit, értelmet, célt adva nekik. Mi ez a cél? Jézus Krisztus halála és feltámadása óta nyilvánvaló: az örök dicsőség, amelybe a Fiú már megérkezett, s amelyben általa mi is részesülünk. S ezen a napon, szeptember 8-án annak születését ünnepeljük, aki Krisztus után elsőként jutott el testestül-lelkestül ebbe a dicsőségbe, amelyre öröktől fogva rendelve volt. Isten részéről olyannyira biztos az örök dicsőségbe való befogadásunk, hogy Szent Pál máris befejezett tényként említi. Hiszen amikor Isten elhatározta, hogy a világra jöjjünk, egyben megdicsőítésünket is eldöntötte.
Szabad akaratunk persze lehetővé teszi, hogy meghiúsítsuk Istennek ezt a ránk vonatkozó örök tervét. Szűz Mária élete azonban éppen az örök isteni elhatározás és az emberi szabad akarat együttműködésének csodája. A Szent Szűz nem tudott többet, mint ami feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy szabadon igent mondjon Isten akaratára. Nem tudott róla, hogy ő szeplőtelenül fogantatott, mint ahogy arról sem, hogy majd testestül-lelkestül fölvétetik a mennybe. Nem emberi tudása és számítása szerint döntött, hanem szüntelenül beállt Isten akaratának sodrásába. Ahelyett, hogy sokat okoskodott vagy kérdezett volna, hallgatott és figyelt. Állandó készsége Isten akaratának teljesítésére képesítette arra, hogy minden szenvedést elfogadjon Isten kezéből, s szent Fia keresztje mellett is ott állhasson mint új Éva, a Krisztus megváltó halálában újjászületett emberiség édesanyja.
Mai születésnapjának csak az örök isteni elrendelés és a mennyei örök dicsőségbe érkezés perspektívájába helyezve van jelentősége. Ugyanúgy kellene szemlélnünk saját életünk eseményeit is. Ebből a tényből: Isten ránk vonatkozó örök tervéből, mellyel a dicsőségre rendelt, kell kiindulnia a keresztény erkölcsnek és aszkézisnek, amelynek lényege nem lehet más, mint Isten akaratának szüntelen keresése és teljesítése, ha néha fájdalmas küzdelmek árán is.
Amit mi látunk, tapasztalunk Isten kegyelmi műveinek a sorozatából, az a meghívás, és ami ránk tartozik, az az, hogy válaszoljunk erre a hívásra. A többit nyugodtan bízzuk rá, s akkor Szűz Mária gyermekeiként járhatjuk utunkat – Názáreten, Betlehemen és a Golgotán át a menyei dicsőség felé.
