Gondolatok egy keresztény, európai eszmerendszerről
Szent István és Európa
Szerző: Török József
Amikor a magyar és a hozzájuk csatlakozott szövetséges kabar törzsek zömében a 895-ös esztendő során betelepedtek a Kárpát-medencébe, majd azt teljesen birtokukba véve, harcosaik elindultak kalandozó hadjárataikra, az Ázsiával egybefüggő Európát inkább látták a mérhetetlenül nagy, Ázsia nyugat felé hosszan kinyúló félszigetének, semmint önálló földrésznek. Néhány évtized múlva pedig, a kalandozások befejezte után a magyarok, legalábbis vezéreik – Taksony, majd fia, Géza, végül Szent István – fölfedezték, hogy hazájuktól nyugatra a keresztény népek nagy családja lakja be a hatalmas, de megismert tengerhatárral rendelkező térséget közös hit birtokában, melynek egységes hordozója, kifejezője, közvetítője a latin nyelv.
Az a keresztény hatás, amit Szent Istvánnal kapcsolatban a történetírás tényként fogad el, lényegesen előbb kezdődött és sokkal több irányú volt, mintsem gondolná az átlagos történelmi ismeretekkel rendelkező olvasó. A magyarság hosszú utat tett meg, amíg az általa már előre ismert, „föltérképezett” Kárpát-medencébe eljutott, amikor pedig ideérkezett, nem lakatlan, teljesen üres térséget talált, hanem olyat, amelyen a kereszténység már hosszú ideje otthonos volt, még ha a népvándorlás hullámai ennek az otthonosságnak a folyamatosságát meg is szakították, s ez utóbbit csak néhány helyen és nagy általánossággal lehet föltételezni.
A keleti görög kereszténységgel megismerkedő magyar vezérek az akkori Európa hitének lényegét ismerték meg, noha nyelvi és liturgikus köntösbe még a keleti egyház öltöztette azt.