Cikkek listázása

Séta a képzőművészet, az irodalom és a zene világában

Szerző: Csillag Péter

110 éve, 1894. április 28-án született Molnár C. Pál, a 20. század egyik legsokoldalúbb művészegyénisége. Ebből az alkalomból nagyszabású gyűjteményes kiállítást láthattak az érdeklődők a Keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban, mely a művész születésnapja előtt néhány nappal, április 22-én nyílt meg, és a nagy érdeklődésre való tekintettel július 5-ig hosszabbították meg nyitva tartását.

Ez alkalommal a művész mintegy 200 műve volt együtt, mely a nagy olajképektől a fametszeteken, rajzokon, újságrajzokon át a szinte miniatűr temperákig reprezentálta ezt a hatalmas életművet – talán csak a templomi freskók hiányoztak. Ezt a kivételes anyagot, melyet most először láthatott a közönség együtt, a budapesti Molnár C. Pál Műteremmúzeum és a szülővárosban, Battonyán található Emlékház segítségével sikerült összegyűjteni, de emellett templomok, közintézmények és magángyűjtők is segítettek.

A kiállítás külön érdekessége volt, hogy az egykori Festetics lovardának legújabban felújított szárnya ezzel a kiállítással vált látogathatóvá a II. világháború óta először. Ebben az impozáns kiállító teremben – melynek végleges kiállítási tárgyait, egy osztrák magángyűjtő hintóit egyelőre restaurálják – kerül majd megrendezésre a Molnár C. Pál évforduló következő különleges jelentőségű eseménye, a Molnár C. Pál Baráti Kör 4. közös kiállítása is.

A baráti kör a művész halála után öt évvel, 1986-ban alakult barátai, tisztelői részvételével a művész leánya, dr. Csil­lag Pálné Éva és Szalatnyay József festőművész kezdeményezésére.

A baráti kör művésztagságának művészei azóta is találkoznak egy-egy baráti beszélgetésre minden hónap első csütörtökén Molnár C. Pál egykori gellérthegyi műtermében (Ménesí út 65.), amely 1984 óta immár nyilvánosan látogatható múzeum (előzetes bejelentkezés: +36 30 201 1073; +36 1 385-3637). Ugyanitt zajlanak a baráti kör és a család szervezésében – a nagyközönség számára is nyitott – koncertek, irodalmi, művészeti estek is immár 18 éve.

A következő program az idei Kulturális Örökség Napjai keretében egy zenés irodalmi séta lesz szeptember 18-án a Margitszigeten, amely pontban 12 órakor indul a Szent Mihály kápolnától a Benyus család Kamarazenekara és Fenyő Ervin előadóművész közreműködésével.

A baráti kör művésztagsága többször lépett már közönség elé közös tárlatokon, első alkalommal 1989-ben a mintául vett nagy előd, a Színyei Társaság művészeinek alkotásaiból rendezett közös kiállításon, a Vigadó Galériában. A Molnár C. Pál-díjat is a művészek választása alapján adományozzák. Legutóbb 2000-ben, a MOM Művelődési Házban Rendezett kiállításon Vinczellér Imre festőművész részesült ebben a kitüntetésben. A Molnár-C. Pál-díjjal kitüntetett művészek közé tartozik Simon András, az Új Ember hetilap közkedvelt illusztrátora is.

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeumbeli kiállítás lesz a Molnár C. Pál Baráti Kör eddigi legnagyobb szabású bemutatkozása, mely szeptember 11-től november 1-ig lesz nyitva, majd az anyag átkerül Székesfehérvárra, a Szent István Művelődési Ház Szent Korona Galériájába, ahol november 6. és 28. között lesz látható. A székesfehérvári megnyitó alkalmából kerül majd sor az idei Molnár C. Pál-díj átadására.

A kiállítások különlegessége, hogy a mintegy hatvan művész alkotásaiból bemutatott anyag öt nemzedék munkásságát fogja át Molnár C. Páltól és a Római Akadémián vele együtt megfordult mesterektől kezdve a ma még pályájuk kezdetén álló ígéretes fiatal tehetségekig. Ami közös bennük, hogy mindannyian a felkészült mesterségbeli tudáson alapuló figurális művészetet művelik.

A baráti kör aktív tagjai, akik közül többen hagyatékgondozók, fontosnak tartják, hogy őrizzék a már elhunyt művészek emlékét, akiket az idei tárlatokon önarcképeik képviselik majd.

 

Csillag Péter 
Molnár C. Pál unokája  
és a Molnár C. Pál Baráti Kör ügyvezető elnöke 
Információ: +36 30 201 1073 

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>