Cikkek listázása

„Viseljétek el egymást szeretettel.” (Ef 4,2b)

Pocokgondok

Szerző: Katona Marianna

A bársony rét közepén, az öreg fűzfa közelében élő pocokcsaládban nagy volt a sürgés-forgás. Pocok papa legidősebb fia, Bendegúz végre asszonyt hozott a házhoz. Nem is akármilyet!

– A legelőkelőbb pocokfamília leszármazottja! – suttogta pocokmama a szomszédasszonyoknak.

– Látszik is rajta! – bólogattak azok helyeslően. – Olyan a bundája, mint a fekete gyémánt!

– És milyen előkelő a tartása, mint egy igazi hercegnőé! A neve is olyan királyi: „Regina” – kotnyeleskedtek Bendegúz húgocskái.

Egyedül a család legidősebb tagja, dédike ingatta rosszallóan a fejét:

– Nem mind arany, ami fénylik!

Bendegúz azonban nem sokat törődött szavaival. Boldogsága akkor vált teljessé, mikor megszületett első kispockuk.

– Micsoda nagy ajándék ez a kicsi! – mondogatta mindenkinek. Az ajándékok azonban minden évben egyre csak sokasodtak. Már az egész ház Bendegúz csemetéivel volt tele. A konyhában futkároztak, a szobákban dobálóztak, a folyosókon ugrabugráltak.

– Jaj nekem! Ilyen zajos pocokfészekben nem lehet élni! – sopánkodott pocok mama.

– Még az újságomat is szétszaggatták! – morgott pocok papa.

– Szétszórták az összes hajcsatunkat! – siránkoztak Bendegúz húgocskái.

Egyedül a kicsik anyukája, Regina úszott a boldogságban. Egész nap a maszatos orrocskákat törölgette, a fájó lábacskákat simogatta, együtt fogócskázott, bújócskázott a kis örökmozgókkal. Esténként pedig maga köré gyűjtötte őket, és gyönyörű mesékkel ringatta álomba valamennyit.

Bendegúz apuka egy ideig tűrte a repkedő sárgarépákat és kukoricakását, a szétszaggatott kispárnákat és matracokat, amikor azonban a legkedvesebb szemüvegtokját is darabokra törték, az asztalra csapott!

– Ez nem mehet így tovább! Mégiscsak tűrhetetlen, amit ezek a lurkók tesznek! Te meg, kedvesem – szólt Reginához –, mintha nem is az anyjuk lennél! Ide vasfegyelem kell! Holnaptól nevelőnőt hozatok melléjük! Felfogadom Tüske kisasszonyt, ő majd megregulázza őket!

– Azt már nem! – emelte fel a fejét haragosan Regina. – Ők az én kicsikéim, és nem adom őket senki idegen kezébe! Akkor inkább elmegyünk! – azzal szépen kézen fogta és kivezette kispockait a rétre.

A megszeppent pocokgyerekek riadtan vették körül anyukájukat, és szokatlanul csendesen fogyasztották el a tarisznyába csomagolt uzsonnát. Az este egyre sötétebb lepelbe burkolta a tájat. Fázni kezdtek, szorosan odabújtak édesanyjukhoz, aztán a legkisebb rázendített:

– Apukát akarom!

Közben odahaza Bendegúz is megbánta már, hogy megbántotta Reginát, és mi tagadás, hiányoztak a nyakába csimpaszkodó kis randalírozók. Családja minden tagját mozgósítva a keresésükre indult. Ők azonban anyukájuk szoknyájába kapaszkodva már szépen hazafelé indultak egy másik ösvényen. Még éppen időben érkeztek haza, mert az üres pocokfészket betolakodó veszélyeztette. Gyorsan sarat gyúrtak, és a sárgolyókkal jól megdobálták az illetéktelen házfoglalót, aki rémülten elinalt. Ekkor ért vissza a hasztalan keresésből Bendegúz. Nagyot ugrott örömében, hogy ilyen ügyes, találékony gyerekei vannak. Átölelte feleségét és összepuszilta:

– Ne haragudj, hogy megbántottalak. Tudom, hogy nagyon szereted a kicsikéinket, és melletted vannak a legjobb helyen – mondta.

– Ez igaz – mosolyodott el Regina –, de neked is igazad volt, hogy ez nem mehet így tovább. Szeretném, ha a kispockaink még okosabbak és ügyesebbek lennének. Ezért, ha te is jónak látod, beírathatnánk őket őszre az iskolába.

Bendegúz remeknek találta az ötletet, és a kicsik is ujjongtak, hogy végre ők is kaphatnak szép iskolatáskát, finom papírillatú könyveket és füzeteket. A színes ceruzákról nem is beszélve! Egyedül a legkisebb pocok fakadt sírva, de miután szülei megígérték neki, hogy hamarosan ő is követheti testvérkéit az iskolába, megnyugodott.

Helyreállt a béke a pocoktanyán. Most már dédike is elismerően bólogatott, és mindenkinek büszkén dicsekedett „királyi rokonával”, Reginával, Bendegúzzal és valamennyi leszármazottjukkal.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>