Made in Europa: az emigrációba kényszerült Isten
Szerző: Harmath Károly OFM
Sem Isten neve, sem a kereszténységre, illetve Európa keresztény gyökereire való utalás vagy megfogalmazás nem került be az Európai Unió alkotmányába. Emiatt okolhatunk másokat, de lázadó véleményem szerint ezért éppen a kereszténység a „hibás”.
Vajon ki a hibás azért, hogy azt hirdetjük: az Isten szabadnak teremtette az embert. Azt pedig, hogy az ember mi mindent tud „kihozni” szabadságából, már a Biblia első oldalain is látjuk. A szabad ember már a világ „beindulásának reggelén” nemet mond Teremtőjének, élete és mindene Urának. Isten azonban nem hagyja magát, s még tovább megy: a szerencsétlen emberért feláldozza saját Fiát, hogy az Istennek hátat fordító embert még e tettének következményeitől is megszabadítsa. A keresztények erről az Istenről beszélnek: a szabadság és a megszabadítás Istenét hirdethetik. Mármost ha ezt az Istent hirdetjük, akkor ugyan csodálkozhatunk, de mégis el kell fogadnunk a tényállást. Keserűségünkben is be kell látnunk, hogy az európai „keresztények” képviselőinek többsége így döntött.
Isten száműzetése Európából már többször megtörtént a történelem folyamán. Tehát eggyel több vagy kevesebb próbálkozás – nem sokat számít. Vajon a keresztes hadjáratok, az alattvalóikat testi csonkítással megtérítő uralkodók, az inkvizíció, a konkvisztádorok, a gyűjtőtáborok gázkamráinak kiötlői, a marxizmus – hogy csak néhányat említsek – nem száműzte Istent? Mindez európai „találmány”! (Miért nincs ateizmus például az iszlám világban? Az Ószövetség sem tud az ateizmusról – az istentelenről igen, de az istentagadóról nem.)
Nem véletlenül használtam a próbálkozás kifejezést. Isten ugyanis minduntalan visszacsempészte magát. Nincs okunk az elkeseredésre, mert ezt teszi ma, és ezt fogja tenni a jövőben is. A nagykapun kirekesztett Isten visszatér a kiskapun keresztül. A visszatérést pedig az ember megtérése teszi lehetővé. A megtérésben új gondolkodásmódot elfogadó ember belátja, hogy tévedett. S Isten örömmel tér vissza ahhoz az emberhez, aki belátja – sőt hivatalosan is bocsánatot kér azért, amit az ő nevében helytelenül cselekedett.
Csodálkozom, de nem kesergek, hiszen hitem szerint az Evangélium mindig aktuális. Vajon nem Szent János Evangéliumában olvassuk: „Övéihez jött, de övéi nem fogadták be”? Ilyen az ember. Az európai ember s az európai „keresztény” is. S hogy egy kicsit a cinizmusnak is hangot adjak: nem akarjuk talán megszüntetni az Evangélium érvényességét?
Isten és a kereszténység kimaradása az európai alkotmányból mégis igen komoly figyelmeztetés. A vészharang ébresztő hangja. Először is fel kell ébrednünk, hogy lássuk, a keresztény gyökerekről levágták a fát. Mint a gyors munkát végző erdészek: a gyökér a földben maradt, a fa kidőlt, gyümölcs nem várható. Reggeli józansággal kell észrevennünk, hogy Európa többé már nem keresztény. Persze nem arra gondolok, hogy teljesen elözönlötték a más kontinensekről beáramló vallások hívei. Európa ugyan a kereszténység emlőin nevelkedett, de most már inkább más táplálék után kutat abban a reményben, hogy az jobban táplálja. A keresztény egyház(ak) mintha nem ismernék elég jól a szakácsmesterség fortélyait, mert úgy tűnik, nem tudnak megfelelő szilárd ételt nyújtani. Olyat, aminek ínycsiklandó íze van. Krisztusi íze. Ha nincs rossz, amiben ne lenne valami kis jó is, akkor most pontosan ezzel állunk szemben. Az Evangélium hirdetőinek újra kell gondolniuk cselekvésüket. Nem az értékekkel van baj, hanem azok felkínálási módjával – és a felkínálókkal.
Azt sem lehet elhallgatni, hogy – talán, mert igehirdetésünk állandóan a fentiekre irányul – fellegekben járunk. Kereszténynek gondoljuk azt, ami valójában nem keresztény. A tömegekre rászokott egyház még mindig úgy gondolja, sokan támogatják és élik a kereszténységet. Pedig ez már csak látszat. S a „látszatlovat” nem lehet meglovagolni.
Nem vagyok sem az első, sem az utolsó azok közül, akik kereszténység utáni Európáról beszélnek. A kiábrándult és csalódott embert lehetetlen visszacsalogatni. Új módszerekre, új gondolkodásmódra, újfajta struktúrákra van szükség. II. János Pál pápa egyszerűbben és tömörebben fogalmaz: újraevangélizálásra van szükség s tanúságtevő életszentségre. Akkor majd Isten visszatér száműzetéséből. Európába is.
„Csak egy olyan Európa lesz képes a harmadik évezred kihívásaira válaszolni, amely nem felejti el, hanem éppen ellenkezőleg, ismét felfedezi keresztény gyökereit. Európa ugyanis nem pusztán gazdasági közösség: spirituális értékei biztosítják számára lelkületét.”
II. János Pál pápa
