Vallomások a hitoktatásról
Isten szelíd szavának hírnöke
Szerző: Uracs Györgyné hitoktató
A hitoktató Istentől kapja hivatását. Tanítója maga az Úristen, aki kedvet, vágyat ébreszt benne erre a feladatra.
Hagyományosan vallásos, keresztény családban születtem immár ötven éve. Gyermekorom és ifjúkorom a kommunista diktatúra ideje alatt telt. Elfogadtam, amit szüleim mondtak: van Isten, de eközben az iskolában úttörőnyakkendőt kötve lelkesen énekeltünk: „…a párttal, a néppel egy az utunk…” Hol az igazság? Szinte kétségbeesetten kerestem, kutattam, de nem volt a környezetemben, aki választ adhatott volna. „A papok is hazudnak” – csengett a fülemben a felnőttek szava, ezért oda nem mentem volna egy paphoz, hogy beszélgessek vele. Emlékszem, a városi könyvtárban keresgéltem könyveket, de a vallás címszó alatt csak Lenin és Marx valláskritikáját találtam. Akkoriban még nem lehetett hozzáférni komoly vallási irodalomhoz. Azt, hogy közben meghamisították a történelmet, módszeresen irtották az egyházat és az emberek lelkéből a hitet, csak halványan sejtettem. Az Isten azonban azért adja szívünkbe a szomjúságot, mert van forrás, amire rá lehet találni.
Az élet forrását, az Istent egy katolikus kisközösségben találtam meg. Itt válaszolni tudtak a hittel kapcsolatos kérdéseimre, szerettek, imádkoztak értem, fölkészítettek a bérmálás szentségére, amely számomra a hivatás kezdete lehetett. Teljes valósággal éreztem, hogy rátaláltam a kincsre, és ezt tovább kell adnom másoknak is. Ekkor már családom, két kisfiam is volt, és a barátnőmmel rendszeresen óvodás hittant tartottunk az ismerős baráti családok gyermekeinek. Így kezdődött. Aztán, amikor a gyerekek már igazi hittanra jártak, én mindig elkísértem őket és szomjasan ittam a hitoktató atya minden szavát. El nem maradtam volna egyetlen óráról sem. Az atya – látva nagy érdeklődésemet –, később megkért, hogy segítsek neki bábjeleneteket készíteni a hittan órákra. Ez már igazi boldogságot jelentett! Bábszínházat festettem, figurákat készítettem, a jelenetek szövegét zenei aláfestéssel magnóra vettem – az egész család ezen dolgozott. Közben olvastam, szinte faltam a könyveket, figyeltem a prédikációkat, faggattam az atyákat, és ott akartam lenni minden előadáson, lelkigyakorlaton. Ezek már valóban a felkészülés évei voltak.
A kisközösség volt a másik fórum, mely az Istenben való növekedést biztosította a számomra. Megismerkedtem sokféle lelkiségi mozgalommal, benne sok nagyszerű emberrel, akik által növekedhetett, élővé válhatott a hitem. Rajtuk keresztül maga az Úristen nevelt, tanított. Amikor 1993-ban Vácott megalakult a Hittudományi Főiskola, ott voltam az első évfolyamban. Ekkorra már négy gyermeket neveltem, dolgoztam is, és a családban lévő sok tennivaló mellett végeztem a főiskolát. Két évvel később – először csak négy csoporttal – elkezdtem a hitoktatást. Ez nem is munka, hanem sokkal inkább belső igény volt számomra, habár eleinte bizony nem ment minden könnyen. Lassan kialakult a hitoktatási módszerem, melynek egyik pillére a szemléltetés, másik a rövid, frappáns történetek elbeszélése vagy eljátszása, a harmadik az imádság.
A lelki élet, a gyakori szentáldozás elengedhetetlen a mindennapjaimban, hiszen az életem nem állhat ellentétben azzal, amit mondok, mert a gyermekek megérzik, és tanítónk, az Úr is azonnal figyelmeztet. A hittan óra akkor jó, ha eltaláljuk a gyermekek szívét, és Jézust közvetítjük számukra. Ez hallatlanul izgalmas feladat! A Szentlélek ereje, tüze, a belőle fakadó öröm kell hozzá. A hitoktató munkája nem csak a hittan óra. Egy élő plébánián, közösségben a plébánossal és az egyházközösség tagjaival igazából mindenütt ott kell lenni: kirándulásokon, táborokban, színjátékok szervezésében, mindenütt a plébánossal együttműködve hozni, hozni az életet az egyházba.
Hitoktatóként leghőbb vágyam: a kötelező iskolai hittan vagy erkölcstan bevezetése. A szabadság képviselői most bizonyára felszisszenek. Kötelező?! Igen, a szépet, a jót, az igazat kötelező megtanítani gyermekeinknek. A gyermek, ha teheti, kibújik az erőfeszítések alól, és a könnyebb utat választja. Iskolába sem járna, ha nem lenne kötelező. Az iskolában kötelező matematikát, történelmet stb. tanulni, a tisztesség és igazság tanulása miért nem kötelező? Meggyőződésem, hogy ezt az erkölcsileg tönkrement nemzedéket csak a hit, csak Jézus Krisztus tanítása mentheti meg a pusztulástól. Liberális világban élünk, ahol nem tilos semmi, és a sok hamis felhang mellett alig halható az Isten halk, szelíd szava.
Mi hitoktatók ennek a szónak vagyunk kicsi hírnökei, Isten munkatársai egy hatalmas embermentő feladatban. Mindenkinek, aki a hit továbbadásán fáradozik, és olykor úgy érzi, rögös a talaj, nehéz és fáradtságos a munka, szóljon szívében az Isten szava: „de akik az igazságra tanítottak sokakat, fényesen fognak tündökölni, miként a hajnalcsillag.”
Hogy valóban szolgálat legyen a zenélés
Székesfehérváron az ifjúsági miséken gitároztam. Nagyon szerettem ezt a szolgálatot, de úgy éreztem, nincs meg hozzá a megfelelő teológiai tudásom. Ahhoz, hogy jól csináljam azt, amit csinálok, hogy valóban szolgálat legyen a zenélés, nagy szükségét éreztem a megfelelő teológiai háttérnek. Ezért döntöttem úgy, hogy elvégzem a hitoktatóképzőt.
Döntésemben megerősített, hogy mindig is szerettem gyerekekkel foglalkozni. Ha pedig már úgyis gyerekekkel foglalkozom, miért ne beszélgessek velük Jézus Krisztusról? Számomra nagyon fontos, hogy a hitemet és a tapasztalatomat továbbadjam. Nagyon szeretem ezt a munkát.
Örömmel tölt el, hogy látom azt az újonnan felnövekvő zenész-gitáros nemzedéket, amely megértette, hogy a misén történő zenélés szolgálat, amihez elengedhetetlen a hittan, a hitbéli tudás, a lelki élet, egyfajta lelki érettség.
Mindezek mellett nagyon jónak és fontosnak tartom a teológiai tanulmányokat, függetlenül attól, hogy valaki valóban hitoktató lesz vagy sem.
Virág Barnabás, 30 éves (Székesfehérvár)
Sokkal többet kapok a gyerekektől
Jelenleg családsegítőként dolgozom, ami bizony nem könnyű. Sokszor megvisel lelkileg, ha elrontott életeket, tönkrement házasságokat, szeretet nélküli családokat látok. A munkám mellett tanítok hittant gyerekeknek, amit nagyon szeretek és nagyon sok erőt nyújt a hétköznapokban. Igyekszem minél többet adni a gyerekeknek, de azt hiszem, én magam sokkal többet kapok tőlük.
Nagyon hálás munka ez. Fantasztikus látni, hogyan működik a Szentlélek, az isteni kegyelem.
A gyerekeknek körülbelül kilencven százaléka olyan családból jön, ahol a szülők csak névlegesen keresztények. Sokszor a szülők egyáltalán nincsenek jelen gyermekük lelki életében, nem vesznek részt a lelki nevelésükben. Azt gondolják, majd a hittan órán mindent megtanulnak. Pontosan az ilyen hozzáállás miatt nagyon nagy a hitoktató felelőssége, hiszen bizonyos értelemben átveszi a gyerekek nevelését a szülőktől. A hitoktató az, aki segíti a gyermeket a lelki fejlődésben.
Nagyon fontosnak tartom a hitoktató életpéldáját, és hogy ne csak tudást adjon át, hanem közvetítse Isten irgalmas szeretetét a gyerekek felé.
Gál Bernadett, 23 éves (Tófej-Lórántházi Plébánia)
Teológiai tanulmányaim segítenek eligazodni a világban
Egy éve kezdtem el a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a hittanári szakot. Nem tudom, hogy fogok-e valaha hittant tanítani vagy sem. Alapvetően nem a hittantanítás miatt jelentkeztem az egyetemre, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy a keresztény embernek ismernie kell saját vallásának és egyházának történetét, tanítását. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy igazán válaszolni tudjon az élet kérdéseire, és valóban keresztényként tudjon élni a világban.
Sokszor előfordult már az életem során, hogy nem vallásos emberek tettek fel a hitemre, a kereszténységre vonatkozó kérdéseket. Ilyenkor jövök rá, hogy ami számomra természetes és talán még sohasem fogalmaztam meg magamban, az másoknak kérdés, amire választ keresnek, esetleg probléma és egyáltalán nem evidens. Néha nagyon nehéz pontos, érthető, egyszerű válaszokat adni.
Úgy gondolom, teológiai tanulmányaim nagyon sokat segítenek abban, hogy helyesen válaszoljak egy-egy kérdésre, hogy segíthessek a keresőknek a helyes utat megtalálni, és hogy eligazodjam a világban.
Danilovics Eszter, 26 éves (Budapest)
