A pihenés teológiája?
Szerző: Harmath Károly OFM
A nyári szabadság, az iskolai vakáció ideje sokak számára menekülés a szürke, idegesítő, feszült mindennapokból. Az ember igyekszik már jó előre eltervezni, hová fog elutazni. A kalkulációból csupán azt hagyjuk ki, hogy magunkat is saját magunkkal kell vinnünk. És még a nagy festőt, Michelangelót sem tudjuk utánozni. Ő legalább virtuálisan kiugrott saját bőréből, amikor a Sixtus-kápolna freskóján a megnyúzással vértanúhalált halt Szent Bertalan apostol bőrébe bújtatta saját magát. Marad tehát a tény, hogy önmagunkat a nyaralásra is cipelnünk kell. Ha pedig önmagunk számára is terhet jelentünk, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogy a hely-, levegő- vagy a környezetváltozás bennünket megváltoztat-e.
Az évi pihenést általában azzal a reménnyel kezdjük meg, hogy végre kipihenjük magunkat. A végén pedig kiábrándultan térünk haza, mert még fáradtabbak vagyunk, mint mikor elmentünk. Hiszen nem tettünk mást, mint hogy az idegőrlő és lármás munkahelyről elmentünk egy túlzsúfolt és lármás strandra. Magunkkal vittük egyéni, családi, közösségi, munkahelyi problémáinkat, s ugyanezekkel – ugyanezekbe – tértünk vissza.
A valódi üdülés ellenben önfeledt örömet, pihenést, békét jelent. Csak akkor találunk örömet az üdülésben, ha megértjük, hogy a mezőn vagy a fényben fürdő erdőben csodálatosabb lehet, mint akármelyik vonzó csendes-óceáni szigeten. De ha még üdülni is meghatározott céllal megyünk, akkor figyelmünket az fogja lekötni, hogy sikerült-e a célt megvalósítanunk.
Az üdülés viszont ott kezdődik, amikor nincs semmilyen tervünk, egyszerűen átadjuk magunkat a létezés örömének. Amikor minden reggel megcsodáljuk a fényt, és örülünk, hogy szemünk lát, kezünk érez, lábunk jár, szívünk dobog és tudunk énekelni… A feltöltődés és megújulás csak akkor következik be, ha tudatosodik bennünk, hogy élünk, és éppen a mai nap életünk hátralévő részének első napja. A jó üdülés eredménye, ha újra tudunk nevetni és örülni az embereknek – azoknak is, akiket azelőtt el sem tudtunk viselni. Jó úton járunk, ha már képesek vagyunk az élet megnyilvánulásainak az érzékelésére, s nem csupán gondjaink, sikertörekvéseink, munkamániánk mókuskerekében forgunk.
A Szentírás arra tanít bennünket, hogy az ember Isten képmása. Isten pedig a teremtés nagy művének beindítása után megpihent. Lehet, hogy a ma embere számára ki kellene dolgozni a pihenés teológiáját, amely rávilágítana arra is, hogyan egyeztethető össze az Isten teremtés utáni pihenése a jézusi kijelentéssel: „Atyám szüntelen munkálkodik, ezért én is munkálkodom” (Jn 5,17). Bizonyára választ kapnánk olyan kérdésekre, hogy miben áll a teremtő pihenés, az aktívvá alakító üdülés, és hogy a létezés élvezete idővesztés-e, vagy az emberi tevékenység szerves része.
Mielőtt azonban teológiai mélyszántásba kezdünk, pihenjük ki magunkat ezen a nyáron is! Ha ez sikerül, jobb lesz a közérzetünk, s az egész világ – még a legutálatosabb munka és ember is – körülöttünk.
