Cikkek listázása

Választásaink ma, holnap és holnapután

Szerző: Herdics György

Életünk szinte szakadatlan választások folyamata. Még fel sem növünk, de már komoly választás előtt állunk: iskolát, hivatást választunk, aztán munkát, társat, barátokat. Így megy ez egész életünkön keresztül. Olykor belefáradunk a választásokba. Mert egyre több a lehetőség, egyre szélesebb a skála, nekünk pedig bölcsnek kell lennünk, hogy később ne kelljen siránkoznunk az elszalasztott lehetőségek, vagy éppen a rossz döntések miatt.

Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt – írja Örkény István. A választás lehetősége is. A választás nem csupán érzelmek kérdése. Nem pillanatnyi hangulat, sokkal több ennél. A választás értelem kérdése is. Hiszen a választás mindig a jövőről szól. A jövő pedig senki számára nem lehet közömbös. Éppen azért terjedt az Egyház a világban olyan nagy léptekkel, azért tudott a különböző népek erkölcsi elismerésre szert tenni, azért tudott gyarapodni anyagilag is egy-egy kisebb vagy nagyobb közösség, mert mindig voltak olyanok, akik amellett, hogy a jelenben éltek, s amellett, hogy megbecsülték a múlt igaz értékeit, gondoltak a jövőre, arra, hogy mi marad utánuk.

Mai, holnapi és holnaputáni választásunk is olyan lehetőség, amely reményre ad okot. A lehetőség nemcsak hogy adott, hanem kötelesség is. Míg élek, remélek – vallotta Prohászka Ottokár. Nem is lehetne teljes az életünk, ha nem remélnénk újból és újból a pozitív változásokban. Abban, hogy sorsunk jóra, jobbra fordul, abban, hogy néha késlekedik, de végső soron győz az igazság…

A reménytelenségben is lehet és kell hinni, mert még a régi fájdalom is képes – s ezt már minden bizonnyal mindannyian, akár saját életünkben is megtapasztalhattuk – örömre változni.

Mi a különbség az akadály és a lehetőség között? A mi hozzáállásunk!… - írja  egy gondolkodó. Majd folytatja: Minden lehetőségben van valami nehézség, és minden problémában ott vagy egy lehetőség.

A hozzáálláson valóban nagyon sok múlik. Nem élhetünk felelős keresztény, de általában felelős emberi életet, ha nem gondolunk a jövőre, ha választásainkba nem kalkuláljuk bele azt, hogy döntéseink, választásaink milyen hatással lesznek Egyházunk, társadalmunk, közösségünk életére.

Tény, ha helyesen élünk a lehetőséggel, ha megfelelően döntünk, az nem jelenti egyértelműen azt, hogy semmi akadály, semmi gond nem adódik a továbbiakban. Mert ahogyan a lehetőségben ott a nehézség, a helyes döntésekben is ott lehet. Sőt, gyakorta előfordul, hogy a helyes választás is problémák forrása lehet, hiszen mindig vannak olyanok, akik döntéseink helyes voltát megkérdőjelezik – s máris a gondok sűrűjében vagyunk…

Mi, keresztények, amikor választunk, nemcsak földi szempontok alapján ítélünk. Cselekedeteinknek, döntéseinknek, választásainknak az örökkévalóság szempontjából is súlya van. Ez a  „súly” vádol vagy nemesebbé tesz lelkiismeretünk szaván keresztül, s ez a „súly” nehezebbé vagy könnyebbé teszi sorsunkat a végső megmérettetésen.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>