Anyák napja a papság évében
Íme a te fiad
Idén, a Papság Éve kapcsán sok szó esik a papi hivatás mibenlétéről, megújulásról és megőrzéséről. Együtt imádkozunk papjainkért és az új hivatásokért, ugyanakkor kevesebb szó esik arról, mekkora szerepe van a családi háttérnek egy pap életében. Anyák napja alkalmából Szabó Lászlónéval – akinek két fia közül az idősebb pap lett –, illetve Burbela Gergely verbita szerzetessel beszélgettünk arról, mit jelent az édesanya a papi szolgálatban.
– A fiaim kamaszok voltak, bár inkább még csak gyerekek, amikor meghalt az édesapjuk – meséli Szabó Lászlóné, Zsuzsa néni. – Sokat imádkoztam, hogy el ne kallódjanak, hiszen talán éppen azokban az években lett volna a legnagyobb szükségük egy példát adó férfira. Mindketten nagyszerű emberek lettek, és ezért hálát adok. Valójában én akkor, özvegyként bíztam őket Istenre, így mikor Péter arról kezdett beszélni: gondolkodik a papi hivatáson, nem éreztem úgy, hogy nekem most le kell mondanom róla Isten miatt. Hiszen már úgyis az övé volt.
Pap a családban
– Ugyanakkor papi pályára lépni mégsem teljesen ugyanaz, mint amikor valaki eldönti, hogy mi lesz a szakmája, tanár lesz-e vagy fűtésszerelő. Hiszen ez egy olyan hivatás, amelyik egyben a magánéleted is, ezért a családodat is mélyebben érinti – teszi hozzá Zsuzsa néni. – Minden édesanya szeretne hatással lenni a gyereke életére, akkor is, ha már felnőtt – én sem vagyok ezzel másként. A fiam azonban olyan útra lépett, amelyen nem lehetek mindig mellette. Meg kellett tanulnom, hogy amikor látom rajta, valami bántja, csak arra kérjem: annyit mondjon el, amennyit lehet.
Azt szokták mondani, mivel a pap nem nősülhet, nincs családja. De ez azért nem teljesen igaz, hiszen Péternek mindig lesz testvére, sógornője, édesanyja. Mi vagyunk a családja, és az a feladatunk, hogy szeressük őt. Se több, se kevesebb.
És bevallom, számomra ő elsősorban nem pap, hanem a fiam. Nem jutott volna eszembe például, hogy amikor újra férjhez mentem, ő eskessen minket. De azt hiszem, neki is furcsa lenne – bár szükséghelyzetben nyilván nem utasítaná el –, ha a testvére gyónni szeretne nála. Mi is megtapasztaljuk: senki sem lehet próféta a saját hazájában.
Az égi édesanya mellett
– Péter egyszer azt mondta nekem, sokat tanul tőlem arról, milyen lehet szülőnek lenni. Tudom, hogy bensőséges kapcsolatot ápol Szűz Máriával, hiszen papként most már ő is az édesanyja. Mária az Istennel, én az emberekkel való kapcsolatában tudom őt segíteni. Így ketten – egy égi és egy földi anya – támogatjuk őt szolgálatában.
Nekem pedig a fiam által lett egy különleges feladatom: anyaként is fordulni a környezetemben élő papokhoz. Hiszen talán a szüleiktől messze kell hogy éljenek, esetleg már el is veszítették őket, de akkor is szükségük van valakire, aki rájuk mint saját gyermekükre tekint.
Tedd meg és légy hûséges
– Mindig azt éreztem, hogy bármilyen életpályára is lépek, édesanyám támogatni fog – emlékszik vissza Burbela Gergely, akinek édesanyja, Franciszka Lengyelországban él. – Nem tapasztaltam tőle semmilyen kényszert, hogy esetleg pap vagy házas ember legyek. Csak azt várta el, hogy Isten útján járjak, és ha egyszer választottam, hűséges legyek.
Édesanyám hetvennyolc éves, ma is dolgozik, varrónő. Olyan ember, aki tudja, mi a célja, és soha nem menekül a nehézségek elől. A sok szenvedés ellenére nincs benne önsajnálat. Van egy mondása: szeresd a keresztet – ugyanakkor állandóan mosolyog. Számára valóban fontos Isten, az életét nem az emberekre építi, egyedül Istenre. Ez kemény tanítás, de számomra nagyon sok erőt is adott.
Emlékszem, tizenkilenc évesen még nem volt egyértelmű, milyen pályára lépek. Volt egy párom, és édesanyám látta, hogy jó a kapcsolatunk. Egyszer örömmel megmutatta nekem, hogyha megnősülök, mi mindent fog nekem ajándékozni az életre. Ekkor szóltam neki, hogy pap akarok lenni. Azonnal elfogadta a döntésemet. Csak ennyit mondott: ez nem könnyű, de ha ezt választod, tedd meg és légy hűséges.
Szabadság ajándékba
– Négyen voltunk testvérek, mindhárom testvérem meghalt. A legidősebb bátyám szintén verbita misszionárius volt, a kisebbik bátyámnak és a nővéremnek pedig családja volt. Édesanyám meglátogatta Afrikában a legidősebb fiát, és ebből nagyon sok erőt kapott. Amikor én is ezt a hivatást választottam, nem félt attól, hogy esetleg messzire kerülök tőle – mondja Gergely atya.
Most, hogy egy másik országban szolgálok, nem hívogat telefonon, annak ellenére, hogy tudom, szeretne beszélni velem. Soha nem hallottam tőle szemrehányást, hogy miért nem hívtam, miért nem látogattam meg. Ez egyrészt furcsa tapasztalat, ugyanakkor tudom, hogy egy ajándék. Látom, hogy a rendtársaimnak, akikhez az édesanyjuk nagyon ragaszkodik, akiket féltenek, sokkal nehezebb.
Édesanyám szeretete kemény és egyszerű szeretet, nem halmozott el sok gyengédséggel, de mindig tudtam, hogy mellettem áll és számíthatok rá. Teljes szabadságot kaptam tőle. Néha kínoz is engem ez a szabadság. De úgy hiszem, ez az egészséges.
Kereszt és feltámadás
– Mint pap azt tanultam az édesanyámtól, vagy Istennek szolgálsz, vagy az életed nem fog vezetni sehová. A másik fontos dolog, amiben példát mutat nekem, hogyan kell megfogni a keresztet. Már harminc éve súlyos betegségben szenved, de erről csak kevesen tudnak, nem sajnáltatja magát. Bármi rossz történik velem, mindig arra gondolok, ez össze sem hasonlítható az ő szenvedésével. Gyerek voltam még, hat éves, amikor megmutatta nekem a keresztet, és azt mondta, csókoljam meg, mert ez mindig ott lesz az életemben.
Ma azt mondják, nem helyes, ha a gyereket szembesítjük a szenvedéssel. De szerintem nagyon jó volt, hogy édesanyám megtanította: az élet szép, de mindig lesznek nehézségek. És azt is, hogy mindennek ellenére teljesíteni kell a kötelességünket.
Érdekes, hogy édesanyámon keresztül nem Máriát, hanem Jézus Krisztust tapasztaltam meg. A keresztet és a feltámadást. Szűz Máriához a személyes lelki életemben kerültem közelebb, amikor elmentem Czestochowába, majd, amikor a papi hivatás mellet döntöttem, és felajánlottam magamat neki. Máriának természetesen fontos helye van az életemben, és miután Magyarországra kerültem, már többször megtapasztaltam őt, de sokkal erősebb bennem a Krisztus-központúság. Érzem, hogy Szűz Mária velem van, de én kevesebbet gondolok rá, mint ő énrám. Ő komolyabban vette azt, mint én, amit Jézus a keresztfán mondott: íme a te fiad.
