Beszélgetés Balla Barnabás atyával, a szentkúti pálos kolostor perjelével
A hit az örök élet záloga
Szerző: Szász András,
A pálos az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, melynek működését a Szentszék 1308-ban hagyta jóvá. A rendet Boldog Özséb alapította, aki 1252-ben közösségbe gyűjtötte a Pilis hegységben élő remetéket, és szabályzatot készített számukra. A remeték közösségbe szervezése és a remete Szent Pálról elnevezett rend alapítása óta eltelt hétszázötven év történéseiről, valamint a hit fontosságáról és a mai társadalomban betöltött szerepéről Barnabás testvérrel, a pálosszentkúti kolostor vezetőjével beszélgettünk.
– A rend alapítása óta eltelt hét és fél évszázad során csodákban bővelkedő, nyugodt és meglehetősen hányatott időszakok váltották egymást. Mi az, amit feltétlenül érdemes kiemelnünk ebből a hosszú periódusból?
– A csodák sorát talán már az alapításnál kezdhetjük. Isten munkáját kell látnunk abban, hogy Boldog Özséb, a kanonok egyszer csak úgy határozott: leveti gazdagságát és hatalmát, és kivonul a rengetegbe vezekelni és imádkozni. Komoly fordulatot hozott rendünk életében az a momentum is, amikor Nagy Lajos király tizenhat márianosztrai pálost Lengyelországba küldött, hogy kolostort alapítsanak Czestochowában. Csak évszázadokkal később mutatkozott meg ennek a bölcs előrelátásnak a hasznossága, amikor a hazánkban komoly szorongattatásnak kitett rend tagjai ott, Czestochowában éltek tovább, hogy aztán a viharos időszak elmúltával visszatérjenek, és itthon is újra életre keltsék az özsébi remeteszellemiséget.
– A 17. századi nagy francia fizikus és vallásfilozófus, Blaise Pascal szerint csak kétféle ember él. Az egyik teljes szívvel szolgál az Istennek, a másik teljes szívből imádkozik hozzá, mert még nem ismeri.
– Az állítás első felével egyetértek, szerintem is kétféle ember él. A második felét viszont én úgy fogalmazom meg, hogy van, aki gondolkodik, s van, aki nem. A hívő ember a gondolkodók közé tartozik, mivel épp a gondolkodás segíti hozzá a hithez. Töprengései során döbben rá, tapasztalja meg a természetfelettit. Mert ahol az értelem úgymond kapitulál, ott a természetfeletti még zavartalanul működik az emberben. Ugyanakkor a nem gondolkodók sem egyformák. Vannak, akik szándékosan zárják el magukat a természetfelettitől, s inkább a napjainkban divatos okkult dolgokban keresik a magyarázatot. S hiába csalódnak, önmagukat is becsapva igyekeznek úgy tovább adni ezeket a dolgokat.
– Egyre többet hallani arról, hogy napjainkra válságba került a hit, a vallás. Legalábbis a keresztény. Mit tehet a Katolikus Egyház s azon belül a pálos rend ennek a folyamatnak a megállításért?
– Amikor Márianosztrára kerültem, feltettem a kérdést a képviselőknek: Hol vannak a hívek? Egyikük, egy idős asszony megjegyezte: a temetőben. Igen. Most érik be annak a népbutításnak a gyümölcse, ami még valamikor az ötvenes években kezdődött. Nekem mégis az a meggyőződésem, hogy az emberek előbb vagy utóbb elkezdenek gondolkodni, és rádöbbennek arra, hogy hit nélkül nem lehet élni.
A biblikus teológiai szótár a hit fogalmának magyarázásánál egy bizalomra épülő, biztonságot jelentő, személyes kapcsolatról beszél. A szócikk írója szerint hitünknek két alappillére van. Az egyik a személyes kapcsolat, a másik pedig az az értelmi képesség, melynek révén az ember képes eljutni a hithez. Ott van valahol a baj, hogy az emberek nem akarnak eljutni a hithez. Megragadnak, megrekednek egy bizonyos szinten. Mert nekik az jó, az kényelmes. A hitért ennél jóval többet kell tenni. Ahogy hajdani filozófiatanárom mondta: a gyöngykagylóba egy homokszem kerül be. Ez a homokszem aztán akkora fájdalmat okoz a puha kagylótestnek, hogy az attól kezdve folyamatosan könnyezik. És ezekből a homokszemcsére rakódó, fájdalom vagy szenvedés szülte könnycseppekből lesz idővel az igazgyöngy. Tehát ezt a homokszemet kellene valamilyen úton-módon bejuttatni az emberek gondolkodásába, hogy ott kialakulhasson az igazgyöngy, vagyis a hit. Ez, vagyis hogy Jézus Krisztusról tanúságot tegyünk, minden keresztény ember feladata, így a miénk is.
Egy másik tanárom, Nemes Ödön atya gyakran mondta, hogy a mai emberek többségéből kétfajta tapasztalat hiányzik. Az egyik, hogy értékesek vagyunk, mert a Jóisten sosem teremt selejtet, a másik, hogy ingyen vagyunk szeretve. Mert a Jóisten sosem azért szeret bennünket, mert jók vagy különlegesek vagyunk. Nos, ha ez a két tapasztalat megvan bennünk, máris biztosított a lelki egyensúlyunk és a lelki békénk. És ezek birtokában Jézus Krisztusba is életre szólóan bele tudunk kapaszkodni.
– Közepe táján járunk a nagyböjti időszaknak, amely húsvéttal, Jézus feltámadásának ünnepével ér véget. Hol a helye az életünkben a húsvétnak?
– Jézus tanításaiban világosan megfogalmazta, hogy minden ember életében van szenvedés, és minden ember meghal. De nemcsak tanította, az életével is ezt igazolta. Nem véletlen, hogy a nagyhét szertartásai is erről szólnak. Ő mindezt tudatosan vállalta. Ki tudta mondani a mennyei Atyának: Legyen meg a Te akaratod!
Tanításai sorában a legfontosabb azonban a feltámadás. Jézus nemcsak beszélt a feltámadásról, hanem fel is támadt. Ezért az, hogy az örök élet milyen helyet foglal el a keresztény ember életében, épp a hitének a bizonyítéka. Ha pedig hisz az örök életben, akkor korántsem mindegy, miként él, miként cselekszik, mivel a döntésein múlik, hogy elveszíti vagy megtartja az örök életet. Ezért rendkívül fontos számunkra a feltámadás, mert ez örök életünk biztosítéka. S ha belekapaszkodunk a hitbe, Krisztus tanításába, akkor biztosak lehetünk abban, hogy minden egyes szituációban a megfelelő döntést hozzuk majd, mert az örök élet a végső célunk.
