Cikkek listázása

Hatvanöt évesen is termékeny

Szerző: Papp Tamás

A család a hit, az imádság otthona, az Egyház és a jól működő befogadó társadalom alappillére – fogalmazott tavalyi szentföldi útja során Názáretben XVI. Benedek pápa. Márciusban lélekben szívesen elzarándokolunk mindnyájan az Angyali Üdvözlet-bazilikába, ahol az Isten Fia emberré lett. A megváltás nagyszerű művéről, az élet értelméről, a család és a megkeresztelt ember hivatásáról egyaránt komoly tanítást fogalmaz meg számunkra ez a hely, ahol magyar kápolna is hirdeti ragaszkodásunkat az Isten Anyjához, Magyarok Nagyasszonyához. Itt könnyebben imádkozzuk az örvendetes rózsafüzér első titkát: Akit te Szent Szűz a Szentlélektől fogantál, és rácsodálkozunk a Szentlélek erejére, aki minden emberi elgondolást meghaladó módon képes belenyúlni a történelembe és az egyéni életünk történetébe is, hogy nem sejtett, új távlatba helyezze azt.

Van miről elmélkedniük itt azoknak is, akiknek életét beárnyékolja a betegség, a nyomor, a bizonytalanság; itt új erőforrásra lelnek, akik családi válsággal, gyásszal, viszálykodással küzdenek; itt mindazok hite megerősödik, akik kétségbeesetten látják, hogy emberi erőfeszítéseik határához már eljutottak, és mindez sehova sem vezetett. A hit, a béke és a lélek benső örömének forrása az Angyali Üdvözlet titka. Szép magyar kifejezéssel Gyümölcsoltó Boldogasszonynak nevezzük az ünnepet.

Mostani, márciusi lapszámunk címoldalán egy várandós édesanya képe szerepel. Áldott állapotban van, mert az életet hordozza, mely nem látszik ugyan, de növekedésének jelei már nyilvánvalóak. Keresztény jelenlétünk is sokszor ilyen rejtetten működik egyéni és társadalmi életünkben. Riasztó számadatok jelennek meg a népesség fogyásáról, a családok válságáról, a megkereszteltek számának csökkenéséről, a vallásgyakorlat elsorvadásáról. De hát nem maga Krisztus hirdette, hogy a keresztények a föld sója és a világ világossága leszünk? Három véka lisztben elrejtett parányi kovász, mely képes az egészet átjárni és fölemelni. Földbe rejtett kincs, mint az édesanya szíve alatt növekvő magzat, mely új reménységet hordoz.

Életünkben talán már lehullottak ennek a testi termékenységet hordozó évszaknak a virágai, de az Isten kegyelmével továbbra is, mindennap szabadon együttműködhetünk. Kimondhatjuk kisebb-nagyobb „igenjeinket”, melyek nyomán hiteles, valódi termékenység fakad.

Öreg almafa vagyok, de fiatal almákat termek – ez volt az egyik nemrégiben megjelent közkedvelt kiadványunk, a „Múlik az idő, de nem öregszünk” című könyv mottója. Ennek szellemében valljuk, hogy az idén hatvanöt éves Új Ember ma is termékeny. Ezt igazolják az elmúlt évek új lap- és könyvkiadványai, melyek révén Olvasóink száma megsokszorozódott.

Zarándoklatok, főpapi szentmisék, találkozók, újabb kiadványok és vásárok teszik majd mindnyájunk számára emlékezetessé az Új Ember nagy családjának ezt a jubileumát. Mindeközben pedig szeretnénk átadni azt az elmúlt évtizedek különféle tapasztalataiból leszűrődött fontos mondanivalót, amelyet a zsoltáros így fogalmazott meg: hogyha az Úr nem építi a házat, aki azt építi, hasztalan fárad. Szűz Máriában az Úr nagyszerű házat épített Fiának és mindnyájunknak. Ahogyan Szent Bernát elmélkedik erről, ennek a háznak falai az erősség, a mértékletesség, az okosság és az igazságosság. Mi is az Úrral szeretnénk – kedves Olvasóinkkal, családjukkal és egyházközségeikkel együtt – a jövőben is építeni szerkesztőséget, otthont, Egyházat és hazát. Az eddigi hatvanöt évért pedig mindnyájan csak annyit mondhatunk: Hála legyen érte az Istennek, Magnificat!

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>