Cikkek listázása

Szimpózium és magyar–szlovák kerekasztal Szegeden

Húsz év után

Szerző: Szeged-Csanádi Egyházmegyei Sajtószolgálat

A szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola rendezésében május 11-én tartották meg a „Húsz év után – Rendszerek változásai a régió társadalmában” című tudományos tanácskozást. A magyar és szlovák előadók a hit és a tudomány együttes megközelítéseivel járultak hozzá a társadalom fejlődését segítő válaszok megadásához.

A szimpóziumon elhangzott: sok mindent kell újragondolni társadalmunk jelenlegi állapotának megértéséhez, mely állapot a betegség. Jelenleg a társadalom minden korábban gondoltnál jóval mélyebb válságát éljük meg: válságot a gazdaságban, az intézményrendszerek működésében, válságot az emberi kapcsolatokban. Meg kell fogalmazni mindennek a legalapvetőbb okát, ami az ember énképének, Istenhez való viszonyának sérülésében jelentkezik. Ezeknek értelmében tárgyalták a nevelés minden szinten érvényesítendő szerepét, a pedagógia igazi tudományos művelésének lehetőségeit, és különösen is a felsőoktatás kiterjedt hatását a nemzeti oktatási-nevelési rendszerekre.

A szlovákiai katolikus felsőoktatás helyzetét Štefan Lenčíš kassai történész elemezte, Kozma Gábor rektor pedig a hazai nevelés felsőoktatási szerepére és az egyházi felsőoktatást ért támadásokra, a még előttünk álló rendszerváltásra hívta fel a figyelmet. Barna Gábor professzor a köztünk élt hitvallók példáját említve Bálint Sándorra emlékezett, akinek tudósi és emberi magatartása sokakat szólíthat fel követésre. Antal Zsolt, a Gerhardus Média Intézet vezetője a tájékozódás és tájékoztatás elmúlt húsz évét értékelve a káros jelenségekről és a megújítás szükségességéről szólt. Kun Miklós professzor az 1968-as „prágai tavasz” kapcsán a kelet-európai országok történelmének máig feltáratlan tényeit elemezte. Szigeti Andrea docens a család nélküli társadalom víziójáról tartott előadást az új Polgári Törvénykönyv családjogi rendelkezéseit tárgyalva.

Két előadó foglalkozott a magyar egészségügy utóbbi húsz évének kérdéseivel mint a társadalom jó működésének fontos mutatóival. Tringer László pszichiáter professzor a szolgálatból szolgáltatássá válás folyamatát és annak tragikus következményeit elemezte saját szakterületén és az egészségügy egészében egyaránt. Dux László, a Professzorok Batthyány Körének elnöke A magyar kórház – az orvoslás gyógyítása című előadásában az egészségügyi rendszer makro- és mikroszintű problémáit rendszerezte, a változtatás legkényszerítőbb okaira és lehetőségeire irányítva a figyelmet.

A szimpóziumot megelőző napon került sor a főiskolán a második magyar–szlovák felsőoktatási tudományos kerekasztalra, amelyen a Rózsahegyi Katolikus Egyetem kassai Teológiai Karának és a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola hungaroszlovakológiai kutatócsoportjának kutatói tárgyaltak a nemzeti identitás kérdéseihez kapcsolódó történeti és oktatási témákat.

Referátumot tartott Štefan Lenčíš és Cyril Hišem kassai történész, valamint Käfer István kutatócsoport-vezető, Kozma Gábor rektor és Tóth Sándor János docens.

A felek részéről Anton Konečný dékán és Kozma Gábor rektor közös kutatási témákban és tudományos kiadványok megjelentetésében, valamint a következő kerekasztal témáiban állapodtak meg.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>