Cikkek listázása

imanyolcad a Krisztus-hívők egységéért Szabadkán

„Ti vagytok erre a tanúk”

Szerző: Kovács Csaba

Immár több mint száz éve a keresztények minden évben imanyolcadot szerveznek a Krisztus-hívők egységéért, melynek hagyományos ideje a január 18. és 25. közötti időszak. Ezt a dátumot még 1908-ban javasolta Paul Wattson, az imanyolcad megálmodója, mivel ezek a napok fogják össze a Szent Péter és Szent Pál ünnepei közötti időszakot. Ezért szimbolikus jelentőségű is ez az időpont. Tudjuk azonban, hogy a déli féltekén, ahol január a vakáció megszokott ideje, hiszen ott akkor van nyár, az egyházak alkalmasabbnak találták az imahét megtartására a pünkösd közeli időszakot. Szép jelképe ez az időpont is a keresztény egységért hangzó imádságnak.

A 2010. évi egyetemes imahét tematikáját a skóciai egyházak dolgozták ki. Ennek egyik oka az, hogy 100 esztendővel ezelőtt éppen a skóciai Edinburgh-ban tartották azt a Világmissziói Konferenciáját, amelyet az újkori ökumenikus mozgalom nyitányának nevezünk. Az egység és a közös tanúságtétel igényének 100 év elteltével is van érvényes üzenete. A szekularizált, technika és gazdaság által uralt világban a hiteles krisztusi tanú megjelenése a misszió legfontosabb feltétele. Az idei imanyolcad jelmondata: „Ti vagytok erre a tanúk” Lukács evangéliumából (Lk 24,48), és minden napra adott egy külön téma is, mint például: „Tanúságtétel az élet ünneplésével”, „Tanúságtétel a szenvedésben” vagy „Tanúságtétel a remény és bizalom útján”. A hangsúly tehát e témákban is a tanúságtételen van.

Éppen ez a szó jellemzi leginkább az imanyolcad hagyományát Szabadkán: a tanúságtétel. Már több mint negyven éve megszervezik a közös imát Szabadka keresztény templomaiban. Abban a városban, ahol nyolc katolikus plébániatemplom van, két szerb ortodox templom és egy-egy evangélikus, illetve református templom.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>