Beszélgetés dr. Gyürki László kanonokkal
„Egy lelkipásztor élete”
Szerző: Jakubecz Márta
Dr. Gyürki László atya, szentírástudós és -fordító neve, valamint művei nemcsak Magyarországon, de a Felvidéken is jól ismertek. Munkássága a szélesebb közvélemény számára szinte egybefonódik a „bibliai földrajz” fogalmával, tekintve, hogy több szentföldi útikalauzt kiadott, melyek nagyon népszerűek a szlovákiai magyarság körében is. Legutóbb megjelent műve – „Egy lelkipásztor élete” – azonban más jellegű és szorosan kötődik a Felvidékhez, hiszen a Galánta járásbeli Nemeskosút híres szülöttének (később a szomszédos Vízkelet faluban élő), dr. Kozma Ferenc atyának az életútját mutatja be. Elsősorban ennek kapcsán kérdeztük őt.
– Mi alapján született az ötlet, hogy a felvidéki származású Kozma Ferenc atya életéről könyvet írjon?
– Egyik indíték az volt, hogy a papság évében vagyunk. A Szentatya Vianney Szent Jánost állítja a papok elé példaképnek. Hála Isten, voltak és vannak a jelenben is olyan papok, akik példájukkal segítettek és segítenek bennünket papi életünkben és munkánkban. Ezek közé tartozik Kozma Ferenc is. Tanulságos megismerni életét.
Másrészt egy „szelíd kényszer” is közrejátszott a könyv megszületésében: Kozma Ferencnek egyik gyermekkorától fogva kedves híve kért meg, hogy írjak szeretett plébánosáról. Mivel elég keveset tudtam a plébánosról, felajánlotta segítségét: rendelkezésemre bocsátja leveleit, megszerzi disszertációját. Felkerestük dr. Smej József maribori segédpüspököt, aki növendéke volt kispap korában Kozma Ferenc spirituálisnak és sok mindent tudott még róla. Így elsősorban Kozma atya külföldön élő volt híve – Tarcsai Ida – kérésére fogtam hozzá a könyv megírásához.
– Honnan ismerte és milyen kapcsolatban állt Kozma atyával?
– Mint egyházmegyénk papjáról tudtam róla egyet-mást korábban is. Rövid ideig káplán voltam Rábakethelyen, azon a plébánián, ahol ő működött. Ott a hívektől sokszor hallottam munkájáról, papi buzgóságáról. A Brenner-gyilkossággal kapcsolatban is többször találkoztam nevével. Később pedig oszkói plébániáján mint olaszfai plébános a szomszédja voltam. Sajnos ekkor már súlyos beteg volt és nem tudott beszélni. Rendszeresen látogattam, de beszélni már nem tudtam vele.
– Dióhéjban mit kell tudnunk könyve hősének életútjáról?
– A felvidéki Galánta mellett, Nemeskosúton született 1902-ben, de rövidesen Vízkeletre költöztek szülei, és itt születtek testvérei is. A tíz gyermekes családban boldog gyermekkora volt. A mélyen vallásos családból két leány lett szerzetesnő, Ferenc pedig Krisztus papja. A Szombathelyi Egyházmegyében készült a papságra, és 1925-ben szentelte pappá püspöke, gróf Mikes János.
Ezután hitoktató volt az akkori plébános, Mindszenty József plébániáján, Zalaegerszegen. Az idősebbek még emlékeznek rá, hogy Don Bosco lelkületével nevelte a fiatalokat. Mindszenty József bíboros fél évszázad múlva is emlékezett rá, és „szeretett káplánjának” nevezte.
Püspöke Zalaegerszegről Innsbruckba küldte további tanulmányokra. Kozma atya nagyon jól felhasználta ezt a lehetőséget, és szorgalmasan tanult a jezsuiták egyetemén. Doktori munkájának témáját XIII. Leó pápa „Rerum novarum” kezdetű körlevele alapján készítette: „Méltó a munkás a bérére”.
Innsbruckból tudásban, nyelvek ismeretében püspöke a párizsi magyarok lelkipásztorává nevezte ki. Püspöke bizalmát valóra is váltotta: a külföldre kényszerült magyaroknak nemcsak lelkipásztora lett, hanem minden ügyes-bajos dolgaikban készséges segítője is. Kérvényt ír számukra, munkahelyet szerez, közösségbe gyűjti őket. Újságot szerkeszt számukra, kulturális rendezvényeket szervez. Mécs László költő párizsi szereplését is ő szervezte meg.
Tíz éves külföldi munka után tért haza, és ekkor a papnövendékek lelki vezetésére kapott kinevezést, spirituálisuk lett. Igényes neveléssel készítette elő a jövendő papságot hivatására. Elvárta, hogy lelki naplót vezessenek, amelyet ellenőrzött. Ő honosította meg a havi rekollekciókat az egyházmegyében.
1945-ben Rábakethely plébánosa lett. Külföldi tapasztalatai alapján igyekezett megszervezni és vezetni nagy plébániáját (több község tartozott hozzá). Francia mintára nevelte a világi híveket, hogy tudatosan vállalják az egyházközségben való szerepüket. Megszervezte a különböző egyesületeket, gondja volt a hitoktatásra. A legnehezebb időben meg tudta valósítani, hogy a hívek összefogásával Magyarlakon egy modern, művészi berendezésű templom épüljön. Ebben a nehéz időben elő tudta teremteni az anyagiakat is az építkezéshez.
Élete egyik legnagyobb szenvedése volt szeretett káplánjának, Brenner Jánosnak brutális meggyilkolása 1957. december 15-én. A buzgó káplánt a világi hatóság el akarta helyeztetni. Mivel azonban ő inkább maradt, ezért kegyetlenül végeztek vele: 32 késszúrással ölték meg. Az utána következő tortúra nagyon megviselte Kozma atyát.
Kozma Ferenc buzgó lelkipásztori munkáját, az ifjúsággal való kapcsolatát szintén nem nézte jó szemmel a kommunista hatalom. El tudták érni, hogy püspöke Rábakethelyről Oszkóba helyezze. Igen nagy szenvedést jelentett számára, hogy híveit el kellett hagynia. De új plébániáján is hűségesen szolgálta a rábízottakat. Itt érte élete másik nagy megpróbáltatása: 1969-ben agyvérzést kapott és többé nem tudott beszélni. Így élt még hat éven át, egészen az aranymiséjéig, és ezután pár hónap múlva az Úr magához hívta. A rábakethelyi temetőben nyugszik.
– Hol került sor a könyvbemutatóra, és milyen volt az érdeklődés az életrajzi mű iránt?
– Először Oszkón került a könyv bemutatásra. Nemcsak az idősek, de a javakorbeliek is szeretettel idézték föl emlékét, akiket tanított, akik emlékeztek szentbeszédeire és türelemmel viselt betegségére. A következő bemutató a magyarlaki templomban volt. Itt még a hála is élt iránta, hogy az ő buzgólkodásra épült fel szép templomuk. Rábakethelyen is sok emléket őriznek még a hívek vele kapcsolatban, és nagy örömmel forgatták a róla szóló könyvet. Igyekeztek azokat is megajándékozni, akik hívei voltak, de külföldre szakadtak.
De a legszebb megemlékezés mégis a felvidéki Vízkeleten volt 2009. november 2-án a helybeli templomban. Szlávik Antal plébános buzgólkodása nyomán nagyon sokan jelentek meg az érte bemutatott szentmisén és az utána következő könyvismertetőn. Öröm volt számukra, hogy plébániájuk szülöttéről könyv jelent meg.
– Ezenkívül van-e Önnek kötődése a Felvidékhez, és milyen kapcsolatai alakultak itt?
– Léva mellé, egy színtiszta kis magyar faluba, Boriba került apai nagybátyám a családjával. Nagy esemény volt számomra, amikor 1962-ben útlevelet kaptam és meglátogathattam. Ekkor láttam a szlovákiai egyház buzgó hitéletét és nehéz helyzetét. Ez alkalommal jártam először Pozsonyban, Lőcsén és Kassán. Később is meglátogattam rokonaimat Boriban.
Baráti kapcsolat fűz Koller Gyula pápai prelátushoz, nyugalmazott plébánoshoz, a felvidéki Glória Társulat és a Remény katolikus hetilap alapító főszerkesztőjéhez. A nehéz időben prédikációkat adott ki és nekünk is elküldte. Amikor a változások után 1990-ben megindította a Remény újságot, rendszeresen írtam én is bele a Szentföldről és Batthyány Boldog Lászlóról. Azóta is kapcsolatban vagyok Koller atyával és a felvidéki hetilappal. Többször meglátogattam régi plébániáján, a Szenc melletti Boldogfán, majd Pozsonypüspökin, a családi otthonában is, ahol most nyugdíjasként él.
Egy alkalommal előadást tartottam Pozsonyban Batthyány Boldog Lászlóról. Másnap az előadás után Koller Gyula barátom akart autójával elvinni a határig, de elindulás után alig száz méterre közlekedési balesetet szenvedtünk, ami csaknem halálos kimenetelű lett. Talán csak a „szegények orvosa” közbenjárása mentett meg minket a haláltól…
Több alkalommal jártam Felbáron is, ahol Batthyány László édesapja tartózkodott gyermekeivel, miután elhagyta családját. A templomban oltárt szenteltek tiszteletére. Sikerült számukra ereklyét is szerezni. Több ünnepség is volt a faluban, s a hívek buzgón őrzik a szent életű orvos emlékét.
A Szent Erzsébet-évben Kassán jártunk és Rákóczi Ferenc születési helyén. A körmendi Kolping családdal két alkalommal is szerveztünk zarándoklatot és kirándulást a Felvidékre – Pozsonyba és Nagymegyerre.
– Elárulná, hogy milyen művön dolgozik jelenleg amellett, hogy körmendi nyugdíjas plébánosként aktívan részt vállal a pasztorációból is?
– Még 2008-ban jelent meg egy belgiumi újságban, hogy meghalt az utolsó európai missziós nővér Indiában. Ez az „európai missziós nővér” magyar volt és Olaszfáról került az indiai misszióba. Olaszfán
tizennyolc évig voltam plébános. Teréz nővér többször hazalátogatott Indiából, de ezenkívül is rendszeresen leveleztünk. Szeretném összegyűjteni áldozatos munkájának emlékét és megírni a „Magyar Teréz anya” életrajzát.
