Együttérzésre és alkalmazkodásra van szükség
Testvérként élhetnénk együtt
Szerző: Bókay László
Fotó: Bókay László
Az identitásukat vesztett cigányok mellé a 19. században több irányból is érkeztek újabb bevándorlók, akik ugyancsak nincstelenek voltak, sokukat az 1850-es évekig rabszolgasorban tartották. Ettől az időtől eredeztethető a máig meglévő és megoldatlan „cigány-kérdés”. Ez azt jelenti, hogy a ma 570-660 ezres lélekszámúra becsült magyarországi cigányság 72 százaléka szegregált, azaz csak cigányok lakta közösségekben él. Gyermekeik húsz százaléka kisegítő iskolába jár, ami nem feltétlenül az értelmi képességeikkel függ össze, de már otthonról súlyos hátránnyal indulnak társaikhoz képest. Ezután a cigány fiataloknak csupán öt százaléka szerez érettségit, s mindössze 1,2 százalékuk kerül felsőoktatási intézménybe. A rendszerváltozás legnagyobb vesztesei az alacsony képzettségű emberek, akikre attól kezdve egyre kevésbé van szükség a munkaerőpiacon, köztük nagyon sok a cigány származású ember.
A Vatikán és a helyi egyházak is foglalkoznak a cigányok helyzetével, sorsuk alakulásával.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciában Székely János püspök kapott megbízást, hogy a cigánypasztoráció, a romák lelki gondozása minél sikeresebb legyen. Emellett minden egyházmegyében van olyan személy, aki cigányügyi referensként dolgozik. Az Egyház rendszeresen foglalkozik a hazánkban élő cigány testvéreink helyzetével, emellett cigánypasztorációs konferenciákon vitatják meg az egyházmegyékben folyó munka eredményeit, az elkövetkező időszak feladatait, de rendeztek Egerben például olyan cigánytalálkozót is, melynek épp a ma különösen sokszor megtapasztalt cigányellenesség volt a témája.
Amint az országban politikai szinten megosztott a társadalom, úgy sokfelé a közösségek is politikailag vagy a bőrük színe, esetleg kultúrájuk alapján töredeznek szét. A hazánkban már régóta meglévő anyagi, erkölcsi problémák a mostani gazdasági világválsággal együtt csak fokozzák az emberekben az elesettek, a szegények, a nincstelenek, az eladósodottak iránti ellenérzést, melyet egyesek még külön szítanak is. Az elmúlt időkben számtalan fizikai és erkölcsi támadás érte a fent említett csoportokat, így a cigányságot is. A politika régóta beszél a társadalomba való beillesztés szükségességéről, ám ezek a kezdeményezések legtöbbször sikertelenek, vagy komoly anyagi haszonhoz juttatják a többségi társadalom cigányokkal foglalkozó szűk rétegét. Ugyancsak a politikusok egy része – talán szelektív vakságból –, az Egyházat, az egyházakat is kárhoztatja, hogy nem tesznek többet, nem emelnek szót az elesett, nincstelen cigányokért. Mindez álságos vádaskodás, miután a pasztorációjukkal, anyagi támogatásukkal, taníttatásukkal számtalan egyházi intézmény hatásosan foglalkozik…
Az elmúlt időszak – sokszor halálos kimenetelű – támadásai után a püspöki konferencia nyilatkozatot adott ki az utóbbi időben elharapódzott erőszakos cselekményekkel kapcsolatban, melyben a többi közt ezt írják: „Ezúton fejezzük ki együttérzésünket az áldozatoknak és hozzátartozóiknak. Ugyancsak aggasztó az ezek kapcsán jelentkező provokáció-sorozat, amely a magyarságot rasszista színben igyekszik feltüntetni. Ennek érdekében egyesek nem riadnak vissza társadalmi támogatottsággal nem rendelkező, szélsőséges jelképeket használó áldemonstrációk szervezésétől sem. Meggyőződésünk, hogy ezek az igazi problémákról terelik el a figyelmet.”
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, mint Magyarország legnagyobb keresztény civil szervezete is tiltakozásának adott hangot az évszázadok óta egymással békében élő cigányság és magyarság közti jó viszony fellazítása, a tudatos uszítás ellen. Felhívta ugyanakkor a magyarság figyelmét, hogy legyen együttérző és toleráns, a cigányságot pedig, hogy alkalmazkodjon a békés egymás mellett élés szabályaihoz, és egyikük se hallgasson a viszálykeltés szirénhangjaira.