Együttérzésre és alkalmazkodásra van szükség
Testvérként élhetnénk együtt
Szerző: Bókay László
Fotó: Bókay László
Az identitásukat vesztett cigányok mellé a 19. században több irányból is érkeztek újabb bevándorlók, akik ugyancsak nincstelenek voltak, sokukat az 1850-es évekig rabszolgasorban tartották. Ettől az időtől eredeztethető a máig meglévő és megoldatlan „cigány-kérdés”. Ez azt jelenti, hogy a ma 570-660 ezres lélekszámúra becsült magyarországi cigányság 72 százaléka szegregált, azaz csak cigányok lakta közösségekben él. Gyermekeik húsz százaléka kisegítő iskolába jár, ami nem feltétlenül az értelmi képességeikkel függ össze, de már otthonról súlyos hátránnyal indulnak társaikhoz képest. Ezután a cigány fiataloknak csupán öt százaléka szerez érettségit, s mindössze 1,2 százalékuk kerül felsőoktatási intézménybe. A rendszerváltozás legnagyobb vesztesei az alacsony képzettségű emberek, akikre attól kezdve egyre kevésbé van szükség a munkaerőpiacon, köztük nagyon sok a cigány származású ember.
A Vatikán és a helyi egyházak is foglalkoznak a cigányok helyzetével, sorsuk alakulásával.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciában Székely János püspök kapott megbízást, hogy a cigánypasztoráció, a romák lelki gondozása minél sikeresebb legyen. Emellett minden egyházmegyében van olyan személy, aki cigányügyi referensként dolgozik. Az Egyház rendszeresen foglalkozik a hazánkban élő cigány testvéreink helyzetével, emellett cigánypasztorációs konferenciákon vitatják meg az egyházmegyékben folyó munka eredményeit, az elkövetkező időszak feladatait, de rendeztek Egerben például olyan cigánytalálkozót is, melynek épp a ma különösen sokszor megtapasztalt cigányellenesség volt a témája.