Cikkek listázása

10 éves az MKPK körlevele

Merjünk boldogabb családok lenni!

Szerző: Mácsai Kornélia

Tíz éve, 1999-ben jelent meg a Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele, A boldogabb családokért! címmel. Akkor, a rendszerváltás után 10 évvel aktuális kérdéseket, politikai, gazdasági és társadalmi intézkedéseket is vizsgálva hívta fel a püspöki kar a figyelmet a családok helyzetére, mivel úgy látták, a társadalomnak ez az alapvető intézménye súlyos veszélybe került. Mi történt azóta? – tehetjük fel a jogos kérdést.
A körlevelet újraolvasva bizony rá kell jönnünk, hogy az akkor felmerült problémák még mindig megoldásra várnak, sőt, azt kell látnunk, hogy a súlyos gazdasági és társadalmi válságot, amely főleg a nagycsaládban élőket sújtja, nem tudja megoldani sem maga a társadalom, sem az aktuális politika.

A körlevél első részében a magyarországi családok helyzetét tekinti át. Kiemeli a család intézményét veszélyeztető gazdasági és kulturális helyzetet, hiszen a kétkeresős családmodell gyakorivá válásával, a szülői szerepek átértékelődésével, az önző gondolkodás- és önérvényesítési módok elterjedésével nem csupán önmagukat károsították a családért felelős felnőttek, hanem gyermekeik számára is követhetetlen, fenntarthatatlan mintát adtak. Ezek azok a mai huszonévesek, akik nem tudnak felelősen dönteni a család és a munka mellett, nem merik meghozni az esetleges áldozatokat. Ezért nem „divat” ma az egy életre szóló elkötelezettség, hiszen a manipulált és mélyen berögződött gondolkodásmód szerint úgy tekintenek a másik félre, mint aki valamitől megfosztja őket. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint: a házasságkötések száma csökkenő tendenciát mutat, 1999-ben 45465 volt a kimondott igenek száma, 2008-ban már csak 40100. Azóta is érvényes a körlevél megállapítása: „átrendeződnek a sok évszázados (helyenként ezredéves) hagyományok, általánossá válik a fogyasztói szemlélet, a társadalom eltömegesedik, a média behatol a mindennapokba és a magánéletbe, sokak gondolatvilágát egyre inkább kitölti egyfajta virtuális valóság, újfajta függőségbe kergetve őket.”

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>