Cikkek listázása

Tízezer forintért ki lehet váltani egy rabszolgát Szudánban napjainkban

„Abban reménykedtem, hogy egy nap Isten küld valakit”

Szerző: Székesfehérvári Egyházmegye

Egy korábbi dél-szudáni keresztény rabszolga, Simon Deng járt Spányi Antal megyés püspök meghívására Székesfehérváron, hogy tanúságot tegyen a ma is létező rabszolgasorsról, a keresztényüldözésekről. A Krisztusi Szolidaritás Magyarország Alapítvány szervezésében március 23. és 27. között az ország több pontján is járt Simon Deng, aki a saját bőrén tapasztalta meg, mit jelent mások tulajdona lenni. Ma az úgynevezett Szudán Menetek szervezője, a szudáni rabszolgaság elleni harc aktivistája.
A CSI (Christian Solidarity International), a Krisztusi Szolidaritás keresztény emberjogi szervezet 1995 óta mintegy 140 000 fekete-afrikai keresztény rabszolgát váltott ki. A rabszolgaság nem a múlt intézménye, hanem velünk élő valóság, különösen Közép-Afrikában. Ezt az életével is bizonyítja Simon Deng, aki három éven át volt mások tulajdona. A dél-szudáni siluk törzs szülöttét 9 évesen rabolták el szülőfalujából, majd egy mohamedán családnál dolgoztatták.

Simon Deng délelőtt a város középiskolás tanulóinak tartott előadásában elmondta: „Elraboltak, elvittek a családomtól, szeretteimtől. Kiloptak a gyerekkoromból, az anyám szeretetéből, az apám szeretetéből. Elvittek és elajándékoztak, mint egy tárgyat” – mesélte. Azt mondja, olyan helyzetbe kényszerítették, amelyben nem volt lehetősége nemet mondani. Nem ellenkezhetett akkor sem, amikor kínozták és büntették.

Kora reggel kellett kelnie, a szállása az istállóban volt, ahol az állatok is aludtak. Először ott kellett kitakarítania. A házakban nem volt vezetékes víz, az emberek a Nílusból hordták a vizet öszvéreken. Abban a házban, ahol rabszolga volt, ő hordta a vizet, akkor is, ha alig bírta el a vizeskannákat. A tulajdonosnak így nem kellett vásárolnia a vizet az öszvérestől. Megszökni nem mert, mert azzal fenyegették, hogy levágják a lábát.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>