Szűcs Balázzsal, a PPKE egyetemi lelkészével beszélgettünk
Közösen járt út
Szerző: Mácsai Kornélia
Az egyetem szóról általában nem a pap szokott először az eszünkbe jutni. Akkor sem, ha katolikus egyetemről van szó. Pedig van valaki az egyetemen, aki ha kell, misézik, ha kell, gyóntat, ha pedig arra van szükség, akkor egyszerűen meghallgatja a problémákat. Nyárra tábort szervez, amit aztán el lehet fogadtatni nyári pedagógiai gyakorlatként. És közben, szinte észrevétlenül lelkileg is olyan kincseket kap a diák, amire a legnagyobb szüksége van nem csupán év közben, hanem egész életében. Szűcs Balázs atya négy éve látja el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkészi feladatait. Feladatáról, küldetéséről beszélgettünk vele.
– Hogyan kapta papi hivatását?
– 2000-ben szenteltek pappá. Gyerekkorom óta benne vagyok a Regnum Marianum katolikus ifjúsági közösségben: papságomnak a gyökerét ebben látom.
Nagyon egyszerűen jött a hivatásom. Volt egy lelkigyakorlat, amit egy civil ember tartott, aki arról beszélt, hogy mindenkinek meg kell találnia azt a választ, hogy családja lesz-e, vagy a papságot, a szerzetesi életet választja. Bennem megakadt ez a gondolat. A másik, ami a papi pálya felé irányított, az az élmény volt, amikor biciklivel lementünk a piaristákkal Rómába. Ott megfogott valami, hogy nekem ezt az utat kell járnom. Ezek után beszéltem egy pappal – csak ő tudta a tervemet nagyon sokáig. Végül, amikor leérettségiztem, úgy mentem a szemináriumba, hogy ha ide felvesznek, akkor ezt csinálom, ha pedig nem, akkor tudom, hogy ez nem az én pályám.
Balázs atya a csobánkai táborban
– Hogyan lesz valakiből egyetemi lelkész?
– Kap egy levelet a bíboros úrtól, amiben az áll, hogy mától nem szentendrei káplán, hanem egyetemi lelkész Piliscsabán.
– Hogyan érte ez a hír?
– Nagyon váratlan volt. Esztergomban egy hatvan fős főiskolán tanultam és a szemináriumban éltem. Nekem ismeretlen volt az egyetemi környezet. Nem is láttam át ennek az egésznek a rendszerét. Most, a negyedik évben azért már könnyű az egyetemen tájékozódni. A lelkészségi feladat mindenképpen nagy kihívás. Ebben az új rendszerben, az alap- és a mesterképzéssel kapcsolatosan, nagyon nehéz közösségeket szervezni, olyanokat, amik egyben maradnak. Úgy gondolom, nagyobb rendezvényeket kell szerveznünk, ahol a hallgatók olyan élményeket kaphatnak, amit el tudnak raktározni. Itt elsősorban nem arról van szó, hogy olyan egyetemi közösséget kell létrehozni, ami évtizedekig megmarad, mert erre szerintem ez a rendszer abszolút alkalmatlan. Olyan programokat kell szervezni, amiben a fiatalok feltöltekezhetnek, és láthatják azt, hogy az életüknek van egy szelete, ami magukon bőven túlmutat. Például a gyerekekkel való foglalkozás, árvák táboroztatása, nagy kirándulások, csíksomlyói zarándoklat, nagy táborok.
– Fogékonyak ezekre a programokra a diákok?
– Úgy látom, hogy változó intenzitással. Ami számunkra a legjobban megy, az a csobánkai nagy tábor, ahol kárpát-medencei árvákat és nehéz sorsú gyerekeket hozunk össze. Idén már csak egyszer kellett meghirdetni, és 120 egyetemista jelentkezett a 320 gyerek mellé, így a segítőkkel együtt összesen 470-en voltunk. Azért ez egy nagy találkozó. Ez az élmény nagyon meghatározza a hallgatókat, a fiatalokat és a gyerekeket is. A másik nagy szervezésünk, hogy minden adventben hívtunk Piliscsabára csángó, illetve székely gyerekeket. Szervezünk nekik egy egyhetes programot, ők pedig hoznak egy karácsonyi műsort, amit bemutatnak a Bölcsészkaron és az Információs-technológiai Karon is.
– Mennyire nyitott lelkileg a diákság?
– Azt látom, hogy van a diákságnak egy része, aki egyházi iskolából jött, közösségbe jár, és azért jött, hogy ha katolikus, akkor a katolikus egyetemen végezze a tanulmányait, aztán megy vissza a saját közösségébe. Van egy rész, aki nagyon el tud zárkózni a szervezéseinktől, hogy őt aztán hagyják békén, ő csak azért jött, hogy tanuljon, hogy meglegyen a diplomája. A kettő között van egy harmad (vagy még több), akik a keresők, az érdeklődők, akik annyira nem zárkóznak el, de mivel soha az életükben nem hallottak erről, ezért azt se tudják, hogy mi zajlik körülöttük. De nagyon-nagyon nyitottak. Tartok egy órát most az egyetemen (Bevezetés a katolikus hit rendszerébe), ahol nagy érdeklődést, figyelmet látok. Keresik a választ, hogy mégis mibe cseppentek bele. A tábort is például azért szeretem, mert nem kifejezetten a vallásos oldalról fogjuk meg az egyetemistákat, hanem azt mondjuk nekik, hogy gyertek, foglalkozzatok gyerekekkel. Mivel erről az oldalról közelítjük meg őket, sokkal inkább nyitottak a hitre és a vallásra is. Ebből a táborból már több megtérés is volt. Már több fiatalt is kereszteltem, elsőáldoztattam.
– Papként mit kapott ettől a feladattól?
– Egyik oldalról kaptam egy sokkal nagyobb nyitottságot. Egy plébánia mindenképpen helyhez kötöttebb feladat. Az egyetemen viszont nagyon sok és nagyon sokféle ember van. Másik oldalról pedig az egyetemi lelkészségnek megvan az a tulajdonsága, hogy a két szorgalmi időszakban nagyon aktívan működik, utána pedig a külön szervezések következnek, amiket azért hozunk létre, hogy megszólítsunk embereket. Ilyenek az előbb említett táboraink vagy egy másik vállalkozásunk, hogy előadtuk nyáron Csíkszeredán a Valahol Európában című musicalt, amivel szintén a székely gyerekeket támogattuk.
– Hogyan lehet belecsempészni a vallást úgy egy ilyen táborba, programba, hogy annak hatására többen megtérnek?
– Az az érdekes, hogy leginkább a gyerekek segítenek ebben, mert az összes árva gyerek vallásos környezetből érkezik. Az árvák katolikus árvaházakból jönnek, például Majnek Antal püspök atya árvaházából, Gergely István atya csibészei közül, a nehéz sorsúak pedig Beregszászról, csángó falvakból, Délvidékről, székelyföldi plébániákról és a Karitász, illetve a Máltai Szeretetszolgálat itthoni csoportjaiból. Pont a gyerekek azok, akik megszólítják az egyetemistákat. Elmegyünk például egy misére, és a gyerek nagy szemmel ránéz az egyetemistára: Te nem tudod ezt az imát? Hát hogyhogy? Te nem tudod, hogy mikor kell felállni a misén? Ezek azért jó kérdések, mert nagyon jól elindítják a hallgatókat a hit felé. A másik, amikor egy musicalt adunk elő. Ott is ugye egy csapat él együtt. Akárhogy is csináljuk, azokban az emberekben, akik úgymond nem vallásosak, azért megfogalmazódik a kérdés, hogy neked miért fontos az ima, a mise, miért csinálod. Ezek a legjobb alkalmak arra, hogy az ember végigbeszélje a hittel kapcsolatos kérdéseket is.
– Egyetemi lelkészként mit tart a legfontosabbnak?
– Azt tartom nagyon fontosnak, hogy tudjunk nagyon hitelesek lenni. Tudjunk őszintén és határozottan a legszegényebbek felé fordulni. Ha őszinték tudunk lenni, akkor ennek nagyon erős megszólító ereje lesz a mai fiatalok számára is.
– Miért pont a legszegényebbek felé?
– Mert ők vannak a legjobban kiszolgáltatva. Nem véletlenül fordulunk az árvák felé, nem véletlenül a nehéz sorsú gyerekeket hozzuk össze. A mai fiatalok viszonylagos jólétben élnek. És emellett valóban vannak olyanok, akiknek tényleg probléma az, hogy mit egyenek vagy milyen ruhát vegyenek fel. Ennek is van egy komoly megszólító értéke. Igazából annyi mindenki beszél annyi mindenről manapság! Csöndben végezni kell a feladatunkat, hitelesen és nagyon határozottan kell ezen az úton haladni. Én ezt tartom a legfontosabbnak. Ezen az úton azt lehet látni, hogy egyre többen érkeznek ide, mert azt látják, hogy igen, ezt az utat érdemes közösen járni.
