Cikkek listázása

Szeretet és szolgálat a betegágynál is

Szerző: Toldi Éva

Fotó: Kovács Ágnes

„Nem a népszerűség a fontos, nekem nem az a népszerűség, hogy akik láttak a tévében, megszólítanak az utcán, hanem ha egy apró óvodás gyerek odajön hozzám a templomban, a nyakamba csimpaszkodik, szeretetre várva, s elsírja apró bánatát, mert megrakták otthon, vagy egy idős beteg ember megfogja a kezem, hogy imádkozzunk együtt, atya. A népszerűség mai értelemben nem fontos, a szeretet, az adás a lényeg. Meg a szolgálat…” –pár évvel ezelőtt egy rádiós műsorban hangzottak el ezek a szavak, melyek papi élete mottóját jelentették „az ország legismertebb papjának” – ahogy a médiumok világában emlékeznek róla –, azaz Lipp László atyának.

A rendszerváltás hajnalán el nem mulasztottam volna magam sem, hogy a rádió Vasárnapi újság műsorában felhangzó pár perces elmélkedéseit, igei üzeneteit meg ne hallgassam. Akkoriban, a rendszerváltozás körüli időkben különös súlya volt szavainak. Aztán, hogy a ’90-es évek elején a Honvédelmi Minisztériumban a tábori lelkészségek, a tábori püspökség szervezésével bízták meg, mint újságíró is találkozhattam vele.

Kemény ember volt, talán makacs is, mindenesetre akkor megértettem, hogy sokan – még paptestvérei között is – miért szólják meg úgymond „világias kommunikációja” miatt. Lipp László ugyanis egyáltalán nem volt „atyás” viselkedésű, határozottságában is laza volt, még beszédstílusában is, még akkor is, ha közben evangéliumi igékkel érvelt. Beszélgetésünk során pedig szinte kiprovokálta a vitát, hogy életszerű legyen a cikk, mondta. Be kell vallanom, a vitánk eléggé hevesre is sikeredett akkor, s bizonyos kijelentései, kifejezései szinte megdöbbentettek. Aztán eltelt néhány év, s olvastam a légi szertartásokról, melyet repülőgépén celebrált az ezüst-, aranylakodalmas házaspároknak, majd jöttek a légi temetések hírei, a papi focicsapat megszervezése s a gazdagréti templomépítés, az online hallgatható prédikációk, a blog-író pap naplójegyzetei. Elképedve és ámuló tisztelettel hallgattam, hogy maga festette a csöndes áhítat perceiben az épülő templom belső festményeit, hogy az épület mellett hospice-házat hozott létre a gyógyíthatatlan betegeknek, s hogy egyes tévéfilmekben még „színészi” szerepet is vállalt, hogy a képernyőn keresztül is evangelizálhasson. Részint az elismerés és csodálat, részint a méltatlankodás töltött el az éjszakai tévés telefonos beszélgetések során is, mint általában akkoriban mindenkit, aki hallott szinte forradalmi lelkipásztori kezdeményezéseiről. Ám minden ellenérzés megszűnt bennem, amikor közel tíz évvel a minisztériumi riport után a budai Szent Imre kórházban meglepetésszerűen, mint kórházlelkésszel találkoztam vele szembe. Alighanem akkor értettem meg, mit is jelentett számára a papi szolgálat, s mekkora empátiája volt az emberekhez.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>