Néhány gondolat a bencés Regula apát-eszményéről
A helyes arány embere
Szerző: Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát
A Pannonhalmi Főapátság konvent-káptalanja 2009. január 29-i ülésén dr. Várszegi Asztrik püspök-főapát úrnak újabb 9 évre bizalmat szavazott az 1991-ben megkezdett főapáti szolgálatához.
Az alábbiakban
a Várszegi Asztrik ír a bencés Regula apát-eszményéről.
Szerzeteséletem egyik nagy és fontos ajándéka, hogy Szent Benedek Reguláját, szerzeteseinek írt életszabályát megismerhettem. Itt azonban nem csupán tisztelő ismeretségről van szó, hanem az ajándék lényege abban ragadható meg számomra, hogy a tanulmányi évek elmúltával éveken át a rendi fiatalok újoncmestere lehettem, és ezen időszakban a bencés Regulát taníthattam. Az olvasás, a tanulmányozás, a tanításban történő újra megélés mindig nagy örömöm volt, a szívem kérdéseire és vágyaira adott keresztény választ találtam meg benne.
A bencés Regula nem más, és ebben rejlik talán titka is, mint Jézus Krisztus Evangéliumának egy adott, a történeti montecassinoi közösségre történő alkalmazása. Szent Benedek azonban tudatában volt munkája törékenységének, ezért az alapelvek határozott megfogalmazásán túl mindig nagy játékteret ad az apátnak a döntésben. A bencés Regula több mint ezerötszáz éve közösségeket, egyéneket segít a keresztény életben. Olyan keresztény irat, amely a Krisztus iránti szeretet, a „szárnyaló szív” ihletettségétől van átitatva. Aki sokszor és elmélyülten olvassa, annak lelkében felragyog húsvét öröme, a feltámadott Úr békét és irgalmas szeretetet sugárzó arca. A Regula azonban nem tisztán lelkiek hordozója, hanem a mindennapi gyakorlati élet útmutatója is. Maga a Regula mondja: „Íme az Úr jóságában megmutatja nekünk az élet útját.” A Regula út, az Evangélium szerzetesi olvasata, amely keresztény bölcsességgel van kikövezve. Minden rendelkezés és szabály szeretettől vezérelt, figyelembe veszi az emberi gyöngeséget, de nem mond le soha az eszményről. A végleteket kerüli, az egyensúly jellemzi: a megértő irgalom, amely mindig bátorít, vigasztal, felemel, szigorú és gyöngéd, mindig az alkalomnak megfelelően.
A Regula Evangéliumtól ihletett bölcsessége azt mondja a hívő kereszténynek, hogy a keresztény – adott esetben a bencés közösségben – jelen van az Úr Krisztus. A monostor apátja Krisztust jeleníti meg a közösségében. Az élő keresztény hit egyébként nemcsak az apátban, hanem a testvérben, a betegben, a vendégben és a zarándokban is Krisztust látja. „Hisszük, hogy az apát Krisztus helyettese” – mondja a Regula. Ebből az is következik, hogy az apátra vonatkoznak a legszigorúbb szabályok, neki szólnak a figyelmeztetések, és szinte egyedül ő az a monostorban, aki üdve felől nem lehet bizonyosságban. Az apáttól sokat vár a Regula, ahogy Jézus is mondta: „akire sokat bíztak, attól sokat is kérnek számon”. Az apát az Evangélium hirdetője és tanúságtevője, orvos, aki saját és mások sebeit gyógyítani tudja, lelkiatya, tanító, mester „az Úr szolgálatának iskolájában”. Mai megfogalmazással azt mondhatjuk, hogy az apát integrált személyiség, aki saját gyengeségeinek, bűneinek alázattal a tudatában van, a bűnt elutasítja, a testvéreket mégis – egyéniségükhöz alkalmazkodva – szereti. A repedezett nádat nem töri el, a rozsdás edényt nem akarja erőszakkal olyan módon megtisztítani, hogy az összetörjön. Az apátnak, de bármilyen közösségben, családban élő vezetőnek is örök szabály: „Ne legyen nyugtalankodó és aggályoskodó, ne legyen túlzó és makacs, ne legyen féltékenykedő, mert így sohasem lesz nyugta.”
Az apát a helyes arány embere, akinek arra kell törekednie, hogy a többre vágyók, az erősek is tevékenykedjenek, de a gyengék, a kislelkűek se csüggedjenek el. A bencés Regulában – éppen, mert az apát feladata nagyon fontos – két fejezet is szól az apátról. Egy eszmény fogalmazódik meg általuk kettős megközelítésben, a szerzetesapáté (2. fejezet) és a püspöké (64. fejezet) – mondják a Regula szakértői. Aranyszabály: „Arra törekedjék (az apát), hogy inkább szeressék, mint féljenek tőle.”
A személyes ajándék itt volt és van ma is számomra. A Krisztus követésében járó elöljáró segítséget, tükröt kap a két apátfejezetből arra nézve, miként szolgálja testvéreit. Mindkét fejezet egyet tanít: „mindannyian Krisztust szolgáljuk”, sem az apát, sem a szerzetes „Krisztus szeretetének semmit elébe ne tegyen”, kövesse a Regulát, mert csak egy tekintély van, az Úr, az Ő tekintélye pedig figyelmes, tevékeny, alkotó, a másik javát és üdvösségét keresi. „Midőn intéseivel mások javításán munkálkodik, maga is megtisztul a vétkektől.”
