Elnöki ülésre készülnek Európa Katolikus Családegyesületei
Európa tôkéje és gazdagsága a család
Szerző: Mácsai Kornélia
Fotó: Lambert Attila
Az Európai Katolikus Családegyesületek Federációja (FAFCE) június 11. és 14. között Litvániában, Vilniusban tartja elnökségi ülését. A Federációról, annak céljairól és feladatairól kérdeztük Radnai Jenőt, a magyar tagszervezet, azaz a Magyar Katolikus Családegyesület (MAKACS) alelnökét, aki részt vesz ezen az ülésen.
– Mikor és milyen céllal jött létre az Európai Katolikus Családegyesületek Federációja?
– 1990-ben a német, a francia, az olasz, az osztrák, a szlovák és a dél-tiroli katolikus családegyesület európai munkaközösséget hozott létre, hogy egyesült erővel léphessen fel a családok érdekében. Ebből a munkaközösségből nőtt ki a FAFCE (Fédération des Associations Familiales Catholiques en Europe), az Európa Tanács által nem kormányzati szervként elismert, résztvevői státussal bíró szervezet, amely kapcsolatban áll az Európai Bizottsággal és az Európa Parlamenttel. A Federációnak ma már közel 20 tagszervezete van (köztük 2002 óta a Magyar Katolikus Családegyesület is), és célja, hogy európai szinten képviselje a családok ügyét, felhívja problémáikra az egyes államok és Európa politikusainak figyelmét, és segítse lebontani a kulturális és szociális különbségeket. A Federáció jelentős katolikus tárgyalópartner: a Katolikus Egyház tanítóhivatalára és megnyilatkozásaira építve képviseli valamennyi család érdekét; szervezi családpasztorációs és családpolitikai kérdésekben az európai tapasztalatcserét, ebben a keresztények hitükről való tanúságtételére, az Egyházban és a társadalomban jelenlévő gyakorlati tapasztalataira támaszkodik.
– Milyen témák szerepelnek a soron következő elnökségi ülés napirendjén?
– Ennek az ülésnek az egyik célja, hogy a tagszervezetek megismerkedjenek a Litván Katolikus Családegyesület programjával, munkájával és lehetőségeivel, a másik pedig, hogy a FAFCE a litván társadalmi és politikai élet képviselőit tájékoztassa az európai politikai folyamatokban való részvételéről, a családokat érintő programokról. A családpolitikai döntések ugyanis az egyes országok hatáskörébe tartoznak, nem közvetlenül az Európai Unió illetékességébe, de számos egyéb szakterületen történnek a családokat nagyon is érzékenyen érintő intézkedések. Ilyenek például a gyermekvédelmi kérdések, a munkajogi és szociális szabályzások, az anyákat és leendő anyákat érintő ügyek, vagy a demográfiai problémák, a géntechnológia és az embrionális őssejtkutatás. A FAFCE háromévenként újraválasztja ügyvezető elnökségét, ezen az ülésen hároméves munkáját beszámolóval zárja le a német elnökség, és sor kerül az új elnökség megválasztására is.
– Amint azt az elmúlt évek tapasztalataiból is tudjuk, az Európai Unió politikája hivatalosan nem támaszkodik a keresztény hagyományokra. Jelent-e ez nehézséget a FAFCE szempontjainak érvényre juttatásában?
– Igen, ez sokszor okoz gondokat. Mi a keresztény emberképből indulunk ki, azt valljuk, hogy az ember személy, közösségi lény és egyedülálló méltósággal bír fogantatása pillanatától élete természetes végéig, ezzel szemben áll az egyén, akinek az önérvényesítés a célja. Ez oda vezet, hogy jelentős hangsúlyt kap a polgárok egyéni érdeke férfiként, illetve nőként, munkavállalóként, fogyasztóként, apaként, anyaként és gyermekként, és háttérbe szorul a közérdek, a közösség, a család, nem érvényesül a generációk kölcsönös felelősségén alapuló szolidaritás. Az európai politikában a gyermeket legtöbbször független individuumként, jogalanyként vagy gazdasági tényezőként kezelik, nem veszik tekintetbe, hogy a gyermek természetes élettere a család, tehát családtagnak tekintendő. A családokat is sokszor csupán a munka világának szempontjából, a demográfiai krízis tényezőjeként tárgyalják, a FAFCE pedig nyomatékosan felhívja a figyelmet: a családok képezik Európa gazdagságát, humán- és szociális tőkéjét, ezért fontos a családok értékteremtő tevékenységének méltó erkölcsi és anyagi elismerése.
– Az európai családpolitikai folyamatok ismeretében milyen feladatok állnak a magyar családpolitika előtt?
– Egy nemzet családpolitikáját meghatározza családképe. A katolikus családkép szerint a család a társadalom és az Egyház legkisebb közössége. Ezt fejezi ki a „családegyház” meghatározás is. Vannak országok, ahol a családot egyének szabad, szerződéses társulásának tartják, az egyének érdekét és ügyét védi és szabályozza a politika. A mi térségünkben a családot gazdasági egységnek tekintik, ügyeit döntően gazdasági kérdésként kezelik. A magyar családpolitika jelenleg azzal foglalkozik, hogy milyen anyagi támogatást adjon a családoknak, illetve, hogy megéri-e ilyen vagy olyan módon támogatni a családokat. Ebből a szemléletből hiányzik az értékteremtő tevékenység méltó anyagi elismerése, de távol van az erkölcsi elismerés gondolatától is.
A magyar családpolitika legfontosabb feladata tehát a szemléletváltás: családok nélkül nincs jövő, nincs élet, nincs kultúra, a családok biztosíthatják a magyarság fennmaradását. A család ügye közügy, amely minden egyéni érdeknél előbbre való. A családpolitikára tehát nemcsak az egyébként létfontosságú szociális támogatások kérdése tartozik, hanem azok a jogi és közigazgatási szabályzások is, amelyek elősegítik a családalapítást, a családok hatékonyságát értékteremtő tevékenységük kifejtésében. Családbarát intézkedésekre van szükség, családbarát munkaügyi szabályokra és családbarát munkahelyekre, iskolákra. A FAFCE szorgalmazza például a munkamentes vasárnap törvényi biztosítását, ez ugyanis lehetőséget adna arra, hogy a családok legalább hetente egy napot együtt töltsenek, egymással foglalkozzanak, ez pedig erősítené a családi közösséget. Családbaráttá kellene tenni a médiát is, hiszen a média jelentősen befolyásolja a társadalmat. Egyszóval a magyar családpolitika feladata: családbaráttá alakítani az egész magyar társadalmat.
– Nemrég a parlament megszavazta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvények módosításáról szóló indítványt. Mit jelent ez egy társadalom számára?
– Sajnos ez a törvény nem segíti elő a társadalom családbaráttá válását. Nem az a baj, hogy néhány azonos nemű ember most bejegyezteti egyébként is fennálló kapcsolatát. A szociológusok véleménye szerint nem is lesznek sokan. A baj ott kezdődik, hogy már a gyerekekkel is láttatják: nem különleges érték a házasság, és így a házasságra épülő család sem.
A házasságot mindenki szabadon választhatja, baj lenne, ha erre bárki bárkit kényszeríthetne. A házasság ősi intézménye biztosítja az ember számára a boldogság felé vezető utat, és ha néha úgy is látszik, hogy a házasságok „nem sikerülnek”, boldogság helyett szenvedések forrásává válnak, az épp azért van, mert a válságba jutott ember a házasság intézményét okolja a maga kudarcáért. A nemzetközi jog is védi a társadalom, a férfi és a nő, a gyermek érdekét, egészséges fejlődését és egyenlő méltóságát. A társadalom jövője és az emberi faj szaporodása és fennmaradása (a közjó és az igazságosság követelménye) azt kívánja, hogy – miként az Alkotmány is megköveteli – a házasság intézménye részesüljön különleges védelemben.
Szűz Mária, Szent József és a gyermek Jézus személye sok családban nemcsak karácsonykor kerül előtérbe. A Szentcsalád megnyugtató képe egész évben szeretettel közelíti egymáshoz a család tagjait. Ma, amikor az életnek szinte minden területét átjárja a válságok kusza szövevénye, a család is válságba kerülhet. Ám a hívő keresztények tudják, hogy a válság, ha Istennel, belé vetett bizalommal éljük meg – akkor a jónak forrása is lehet, hiszen az ilyen kritikus pillanatokban felértékelődnek a kapcsolataink, az örök értékek, amelyek az életünket valóban kiteljesíthetik. Azonban nagyon kevesen élik meg így a válságos időszakokat. Pontosan ezért a katolikus családok felelősségteljes példamutatása lehet az, amely másokat is rávezethet a helyes családi életre.
