Cikkek listázása

Interjú Nobilis Márióval, az OLI igazgatójával

Az utolsó órában vagyunk

Szerző: MK

Fotó: Lambert Attila

Hívő emberként hogyan készülhetünk fel az életünket alapjaiban érintő környezeti változásokra? Mit tehet az Egyház a megváltozott helyzetben? Az emberek hamis reményeiről és a lelkipásztorkodás lehetőségeiről is beszélt szerkesztőségünknek Nobilis Márió, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója.

– Hogyan lehetne összefoglalni azokat a folyamatokat, melyek világunkat a válság felé sodorják, és az emberek mennyire veszik komolyan ezeket a mindannyiunk jövőjét érintő előrejelzéseket?

– Egyre gyakrabban hallani prognózisokat – amelyeket egyre pontosabbnak és megbízhatóbbnak lehet tekinteni – arról, hogy a jelenlegi technikai civilizáció – főleg energetikai – alapjai egyáltalán nem olyan stabilak, mint azt eddig képzeltük. Túlságosan is a kőolajszármazékokra és a fosszilis energiahordozókból kinyert olcsó villamosenergiára építettük, és erre alapozva tartjuk fenn a nyugati világ életformáját. Reális és komoly számítások alapján ennek már vége, a kitermelés a csúcsot elérte és már csökkenőben van. Ez komolyabb és mélyrehatóbb változásokat fog okozni életkörülményeink terén, mint ahogy azt az emberek gondolják, és hamarabb, mint ahogy azt az emberek remélik. Túlságosan magától értetődőnek tartjuk a technikára alapozott jelenlegi kényelmi szintünket – pedig mindez könnyen összeomolhat, ahogy a nagy ellátórendszerek, például a vízellátás, az egészségügy és hasonlók is veszélybe kerülhetnek. Ezek reális aggodalmak, amelyekkel foglalkozni kell. Vannak, akik azt mondják, hogy ne beszéljünk ilyesmiről, mert nem szabad az embereket ijesztgetni; azonban egyrészt már nincs idő a finomkodásra és a fokozatos adagolásra, mert lehet, hogy az utolsó óra 59. percében vagyunk, másrészt pedig tapasztalataim szerint – főleg a fiatalok körében – ezek a gondolatok csak az első pillanatban okoznak aggodalmat, de aztán sokkal inkább aktivizálják, mintsem lebénítanák őket.

– Hogyan készülhet fel a jövőre a hívő ember?

– Bizonyos szinten ugyanúgy, mint mindenki más, de egy biztos: egymagában nem tud jól készülni. Az emberiségnek, vagy ha szűkebb értelemben vesszük, az egész országnak, a társadalomnak együtt kell készülnie. Az egyik eszköz a kezünkben az önkorlátozás, vagyis hogy önként lemondunk arról, hogy többet használjunk fel a világból, mint amennyi abból nekünk igazságosan jut. Másrészt megváltozott szemléletmóddal kell viszonyulnunk a világhoz: globálisan kell néznünk az emberi tevékenységek egymásra hatását, tetteink és döntéseink következményeit, és nem elég csak saját pillanatnyi szempontjainkat figyelembe venni. Ugyanakkor lokálisan is nézzük a világot: észre kell vennünk, mi az, amit helyben el tudunk érni, és nincs szükség arra, hogy messzire menjünk érte. Sokkal jobban oda kell figyelnünk egymásra, kapcsolatainkra és közösségeinkre, és meg kell vizsgálnunk, hogyan tudunk összefogni másokkal, és hogyan tudunk az ő szempontjaikat is figyelembe véve élni. Ezek általános feladatok, amelyeket minél több embernek el kellene kezdeni.

Keresztényként ehhez sokat hozzáadhatunk. Az önkorlátozás például kétségbeejtő szó lehet sokak számára, és esetleg igazságtalannak érezhetik, hogy ha az előző generációknak nem kellett magukat korlátozni – kellett volna persze, de nem tették –, akkor nekünk most miért kell. Mi keresztények viszont ismerjük a böjt fogalmát, nekünk az önkorlátozás nem feltétlenül kudarc és tragédia. A szemléletváltozás szükségességéhez pedig azt tehetjük hozzá: mi ezt ismerjük, ez a metanoia, amit megtérésnek fordítunk, s eredetileg azt jelenti: megváltoztatni a gondolkodásmódot. A kapcsolatokra, a közösségekre és a szolidaritásra való odafigyelés kapcsán elmondhatjuk: ez is ismerős számunkra, hiszen Egyházunk a közösségek közössége, mi eredendően is ezt akarjuk építeni. A keresztények sajátosan ezeket az értelmező, értelemadó szempontokat tudják hozzáadni a környezeti problémák megoldásához, mondhatjuk úgy is: képesek mélyebben megragadni ezeket a kérdéseket. Ha a keresztény az evangéliumot komolyan véve él, akkor ezek a tulajdonságok, szemléletmódok tulajdonképpen automatikusan megszületnének az evangéliumi életformából. De a mostani helyzetben nem elég várni erre a megszületésre: kiemelt figyelmet kell szentelni neki. Meg kell tanulnunk újra szabadnak lenni a ma oly erősnek tűnő „metavilágtól”, hogy ne csak akkor lássuk értelmesnek és élhetőnek az életet, ha technikai eszközök vesznek minket körül, és ne essünk kétségbe, ha nem, vagy korlátozottan áll rendelkezésünkre áram, hűtőgép, repülőgép és hasonlók.

– A ránk váró mélyreható változások közepette milyen szerepe lesz az Egyháznak és a lelkipásztoroknak?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>