Cikkek listázása

„Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom” (ApCsel 3,6)

A legnagyobb ajándék

Szerző: Katona Marianna

Fotó: Léphaft Pál

– Most légy ügyes, Sunyi! Ettől a kövér asszonytól talán csurran-csöppen egy-két zsíros falat! – súgta oda kutyájának Jonatán, a béna koldus, akit barátai éppen az imént tettek le az Ékes-kapu elé.

– Szegény gazdám! – csóválta farkát Sunyi, s melegbarna kutyaszemeivel a templom felé tekingetett. – Én még négy lábbal is nehezen boldogulok ebben a huncut életben, neki meg csak kettő jutott, ráadásul az a kettő is születésétől fogva béna. Nem csoda hát, hogy itt kell koldulnunk naphosszat! Szegények vagyunk, mint a templom egere! Néha idedobnak nekünk egy-két pénzérmét, de az még a mindennapi betevőre sem elég. Bárcsak az én gazdám is lábra állna, s pénzt tudna keresni, mint a többi ember!

– Adjatok a szegény szerencsétlennek! Emberek, szánjátok meg a szegény koldust! A Seregek Ura áldja meg életeteket, segítsetek! – kiáltozott Jonatán, mikor két zsidó férfi közeledett feléje. Egyikük idősebb volt, s ráncos, napbarnított arcán látszott, hogy kemény munkával töltötte eddigi életét. A másik fiatalabb volt, átható tekintetű, fél lépéssel mindig maga elé engedve társát, mély tisztelettel beszélt hozzá.

– Gazdám! Kiabálj még! Ne hagyd abba! – ugatta Sunyi. – Nem tudom, miért, de valahogy úgy érzem, hogy ezek segíthetnek rajtunk! Van bennük valami, ami arra a Názáretire emlékeztet engem, akiről annyit beszéltek nemrégiben. Annyi különös történet kering róla mostanában, hogy meghalt, de feltámadt, sőt, sokan látták is őt! Én ugyan nem értem, de hát én csak egy kutya vagyok. Viszont az orrom kitűnő, s most valami különöset érzek a levegőben!

Közben a két idegen odalépett Jonatánhoz:

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>