Cikkek listázása

A vetélytárs

Szerző: Somogyi Kristóf

Amikor nagyjából egy évvel ezelőtt először megláttam a Passat CC-t, tudtam, hogy a VW nagyot alkotott. Nem mintha újdonság lett volna, hiszen magát a koncepciót (négyajtós kupé) a Mercedes alkotta meg a CLS-sel. A nagy attrakció abban rejlett, hogy egy ilyen kategóriájú autót egy ársávval lejjebbre tettek, ami ezáltal még több ember számára elérhetővé vált.

A VW Passat CC ráadásul szebb is, mint stuttgarti vetélytársa. Egy igazi lesre váró vad. A nem éppen szolid külső mégsem nagyzoló, nem vált ki irigységet senkiből. Úgy összességében nem nagyon emlékeztet a „sima” Passatra, talán csak a hátsó lámpatestek őriznek valamit belőle.

A belső a Volkswagen elit modelljeit idézi, minden a helyén van, mindenhova a legmegfelelőbb anyagokat választották. Beszálláskor kicsit le kell húznunk a fejünket, és ez a bezártságérzet mintha benn is jelen lenne egy kicsit, de ez egyáltalán nem zavaró. (Talán csak én beszéltem be magamnak?) A csomagtér 532 literes, ami teljesen elfogadható, bár túl nagy holmik elrejtésére nem alkalmas.

A motorpaletta három benzinesből és két dízelből áll. A leggyengébb az 1,8-as 160 LE-s, a 2 literes változat 200 LE-s, a legerősebb a 3,6 literes 299 LE-s. Az öngyulladásosok között két 2 literes található, 140, illetve 170 LE (ez utóbbinak változó geometriájú a turbója). A 140 LE-s dízel a legjobb választás, mert elég erős, ugyanakkor takarékos is.

Nagyon nívós az autó, menedzsereknek melegen, egyetemi docensoknak meglehetősen ajánlható. Igaz, utóbbiaknak kicsit többet kell spórolniuk, de a jó megjelenésért megéri.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>