Márai Somogyban fogadott örök hűséget Lolának
Segesd és Kassa „kézfogója”
Szerző: Lőrincz Sándor
Borza Miklós, somogyszobi esperes-plébános pasztorálja a segesdi híveket. Olykor-olykor egy-egy lelkigyakorlatot is rendeznek a kolostorban, és az ország legkülönbözőbb helyeiről turistacsoportok látogatnak ide. A falak közé leginkább ifjúsági találkozókon, engesztelő imanapokon vagy a búcsúkon költözik élet, pedig – s ezzel tisztában van a fiatal pap is – jó lenne, ha még gyakrabban vonzaná e hely az Isten igéje után vágyakozókat. A kolostorbejárat mellett tábla hirdeti, hogy Somogy Megye Közgyűlése Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címmel ismerte el a Várhegyet és a templomot a ferences kolostorral, amelynek kerengőjén Udvardi Erzsébet, Kossuth-díjas festőművész rózsafüzértitkokról készült sorozatát is láthattuk. Jó beszívni a freskókkal gazdagon díszített, ódon templom levegőjét, s elidőzni Dorfmeister István Szent Katalin képe előtt, vagy megcsodálni a barokk díszítményeket. Gondolatban még hallom Dévai Nagy Kamilla és Labant Csaba énekét, amikor a Magyarország megújulásáért rendezett imanapon gitárral kezükben Pál Lajos felvidéki költővel kérdezték: „Kié ez az ország és kié ez a Tisztelt Ház, ha csak Júdások és Jágók nyelvén magyaráz?”
Érdemes tehát betérni e szép templomba, hogy találkozzunk az Úrral, hogy megköszönjük életünket, s fohászkodjunk azért, hogy megtart bennünket a föld és boldogabbak lesznek az álmaink. Vagy azért, hogy örök hűséget fogadjunk egymásnak. Úgy, mint ahogy Grosschmid Sándor és Matzner Ilona tette 1936. november 24-én. No de ki volt Grosschmid Sándor? A világpolgár Márai, aki Isten előtt Segesden mondta ki az igent Lolának, az egyik legtehetősebb kassai család leányának, akivel ugyan már jóval korábban, 1923. április 17-én polgári házasságot kötött Budapesten. S hogy miért kellett templomi esküvő? Márai katolikus, Lola zsidó volt, s hogy a férj meg tudja védeni feleségét, arra kérte Lolát, térjen át a római katolikus hitre.
Lola tehát a felsősegesdi Szent László Plébánián vette fel a keresztséget – keresztanyja Márai nagynénje, Hrabovszky Júlia volt – és itt köttetett meg az égi frigy is, amely Lola haláláig tartott. A házasság utolsó, szomorú-szép éveiről, közös életük nosztalgikus emlékeiről Márai naplója alapján Az emigráns címmel készült játékfilm Bács Ferenc és Gyöngyössy Katalin főszereplésével.
Mint megtudtam, egy ideig Horváth Imre Albin ferences szerzetes atya szolgált Segesden. A helytörténet iránt is érdeklődő pap sorra áttanulmányozta a régi anyakönyveket, plébániai dokumentumokat; ekkor bukkant rá a Grosschmid Sándor névre, amely mellé az volt írva: író. A párt P. Törzsök Ignác adta össze, az esketésnél Jakoda Mansvét és Vajda Benjamin tanúskodott. Az atya a bejegyzés alapján bizonytalan volt abban, melyik író rejtőzik e név mögött, ám Ivelics Jánosnéval, a segesdi Árpád-házi Szent Margit Múzeumi Kiállítóhely és Könyvtár vezetőjével sikerült megfejteniük a talányt.
Ivelics Jánosné ma is beleborzong, ha arról kérdezem, milyen érzés volt látni az anyakönyvet, illetve rádöbbenni a tényre, hogy Grosschmid Márait, Matzner pedig Lolát fedi. Rögtön elhatározta: felveszi a kapcsolatot a kassai Márai Gimnáziummal, hogy egy ünnepségsorozattal vegye kezdetét Segesd és Kassa „kézfogója”.
Egyébként az anyakönyvet böngészve kiderült, ezekben az esztendőkben több, Kassáról származó pár is itt rendezte a házasságát; köztük egyik vagy másik fél valóban zsidó származású volt. Az akkor itt szolgáló szerzeteseknek így sokan tartoznak hálával, hiszen mindenképpen köszönet illeti őket nemeslelkűségükért, humánumukért. Minden bizonnyal Márai is így érzett, akinek művei a rendszerváltásig tiltott olvasmányok voltak. Fried István Író esőköpenyben című kötetében, amelyben Márai pályaképét veszi nagyító alá, így ír: Művei jó darabig csempészáruként keringtek Magyarországon, a Márait felejtő irodalmi élet szinte kiiktatta írónkat a magyar irodalom történetéből. A „polgári” jelző pejoratív jelölésként rögződött.
Szerencsére azóta nagyot fordult a történelem kereke, s mára világhírű íróként tisztelhetjük Márait, aki azt vallotta, hogy az író ne akarjon társadalmi tekintély lenni, mert pontosan annyit veszít művei erkölcsi súlyából, amilyen mértékben emelkedik társadalmi megbecsülésben.
Az írónak pedig – ahogy a Füveskönyvben olvashatjuk – nem lehet semmiféle címe, sem rangja; egyetlen címe, rangja lehet csak, a neve. S egyetlen vagyona a világban, a műve.
Márainak megadatott, hogy gazdag életművet hagyjon maga után. Kassai polgárok, Egy polgár vallomásai, Eszter hagyatéka, Az igazi, San Gennaro vére, Napló 1945–1957, Napló 1958–1967, Egy úr Velencéből, Ítélet Canudosban, Rómában történt valami, A gyertyák csonkig égnek, Föld, föld…! – csak néhány cím tevékeny írói munkásságából, s akkor még nem szóltunk lírájáról, köztük a Mennyből az angyalról, az 56-os magyarországi események ihlette verséről. Ma is dübörögnek e szavak: „Nem érti ezt az a sok ember, / Mi áradt itt meg, mint a tenger? / Miért remegtek világrendek? / Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. / De most sokan kérdik: mi történt? / Ki tett itt csontból, húsból törvényt? / És kérdik, egyre többen kérdik, /Hebegve, mert végképp nem értik – / Ők, akik örökségbe kapták –: / Ilyen nagy dolog a Szabadság?”
Ivelics Jánosné eltökélt szándéka, hogy a malomépületből lett gyönyörű könyvtárban és múzeumban egy Márai-mellszobor emlékeztessen az író segesdi kötődésére, amelynek tényét örömmel örökítené meg a templom falán Borza Miklós esperes-plébános, aki egyébként már szervezi a nyári egyházmegyei zarándoklatot Andocstól Segesdig. A két jeles somogyi búcsújáróhely között nem kijelölt turista útvonalon, hanem sokkal nehezebb terepen vezetne az út, és a zarándokok maguk győződhetnének meg arról, hogy Segesden érdemes felkeresni a Széchenyi kastélyt is, amelynek árnyas fái alatt somfaligetet, az Örökségünk-Somogyország Kincse parkot alakították ki a szociális otthon munkatársai. No és kihagyhatatlan a szent forrás mellé épült kegykápolna, illetve a templom, amely tanúja volt Márai és Lola Isten előtt kimondott igenjének. Akik pedig a zarándokút helyett vagy után kezükbe veszik Márai Sándor köteteit, igazat adnak húsz éve halott, posztumusz Kossuth-díjjal kitüntetett írónknak, akinek hamvait a Csendes-óceán végtelenjébe szórták: egy megbillent, tótágast álló világrenden belül a polgár teremt egyensúlyt.
